A mászás ⛰️

“mondd el, hogy a Világ mitől szép”

Nagyon jól aludtam. De a hajnal eljött, és besettenkedett a szobába – de valami furcsa volt. Hamar rájöttem, az a szürkeség, ami nem illett a képbe. Kinéztem, és megláttam, hogy köd borítja a tájat…. Ma nem kértem reggelit, mert még otthoni szendviccsel is bőven el vagyok látva. Bepakoltam a mai napra a hátizsákot, és hát nem húztam tovább az időt… elindultam… majd csak eloszlik a köd.

A Székelykő valahol ott magasodik a ködben…

Az első félóra séta után elhagytam a köd-zónát, addigra már a völgyben is oszlani kezdett a köd.

Séta… erős kaptató volt, de semmiképpen sem megerőltető. Különben is csak egy zöld mező volt, domboldallal. Aztán egyszercsak megváltozott minden. Egy kőtenger előtt találtam magam, ami 10-15 cm-es szürke bazalt kövekkel volt beterítve. Hát kellemesnek nem volt mondható ezen a séta, de leginkább is bokatörő, mert folyton gurultak mindenfelé. És a meredekség is megváltozott. …

A szürke bazalttal terített részt leküzdve arra gondoltam, hogy itt már csak jobb jöhet… így is lett. egészen jó ösvényt találtam, csak azok a mindenhonnan szabadon elguruló kövek ne lennének útban….

Persze, az a szikla nem akart közeledni, ami fölé elvileg fel kéne érni. Ellenben az “út” egyre durvábbra kezdett váltani. Kezdett nagyon meredekké válni és már minden lépés előtt gondolkodni kellett, hova teszem a lábam, melyik kő stabil és melyik gurul ki a lábam alól.

Na ez volt az a pont, ahol eltettem a fényképezőt, mert féltettem. Nem akartam egy rossz mozdulat miatt odacsapni valami kőhöz… Egy helyen aztán találtam egy elég biztosnak tűnő sziklát, amelyre le tudtam ülni pihenni, illetve végre le tudtam fotózni, hogy milyen nyaktörő meredekségű helyen járok épp….

Aztán tovább durvult a helyzet. Szinte függőleges falon kellett mászni, biztos köveket, fogódzókat keresve…..

Na, itt jött el az a pont, amikor rájöttem, hogy nem játszani hívott a Székelykő, hanem igazi emberes megpróbáltatás vár rám. És még hol lehet a csúcs…. Ahogy kapaszkodtam felfelé, egyre többször kellett megállnom pihenni, igazán kimerítő volt a kapaszkodás…. Cserébe egyre jobban kitárulkozott a táj.

Még kb. fél óra kapaszkodás kellett ahhoz, hogy felérjek a csúcsot megelőző nyeregbe. Itt végre szilárd talajt éreztem a lábam alatt, itt végre le tudtam ülni a fűbe, mint otthon….

Kicsit kifújtam magam, és megállapítottam, hogy a csúcsig még kb. 20 méter (szintkülönbség) mászás vár rám, köveken kapaszkodva. Itt már nem adhattam fel- nekilódultam – és hamarosan megpillantottam….

Nem…. ezeket az érzéseket nem lehet leírni…ki kell próbálni, meg kell csinálni… Két és fél óra kemény kapaszkodás után egyszercsak ott állsz a Világ tetején, elönt az endorfin és a talpadtól a fejed búbjáig elzsibbadsz… Öröm, hála, boldogság… és nem is tudom leírni, mik rohanják meg az embert… Meg akarod ölelni a Világot, hiszen olyan gyönyörű és szép….

Innen fentről mindent látni, múltat, jelent s jövőt. És boldog vagyok, hogy láthatom ezt a teremtett csodát – ez az amitől szép a Világ.

Nem tudom, mennyi időt tölthettem ott fenn. Egy biztos, nem tudtam betelni az érzésekkel. De egyszer el kellett határoznom magam, hogy indulok, mert holnap ismét utazás vár rám. Fájó szívvel indultam neki az ereszkedésnek. De hamar rájöttem, hogy ennek fele se tréfa! Egyszerűen lehetetlen volt azokon a hajmeresztő meredek falakon lefelé menni…. Bizony, meg kellett fordulnom, és a mászási pózt felvéve, csak még lassabban, kőről-kőre ereszkedve, biztos pontokat keresve megindultam lefelé. Ereszkedés közben százszor is átgondoltam, hogy biztosan itt jöttem fel? Egyszerűen nem akart vége szakadni a kimerítő ereszkedésnek. Aztán egyszercsak ott volt előttem a bazalt-tenger, amiben igyekeztem nem kitörni a bokámat, ha már idáig eljutottam. DE ezt is leküzdöttem, és már a hegy alatti nagy réten gyalogoltam (csak a lábaim ne lennének gumiból…) Még visszatekintettem diadalmasan a hegyre: téged tehát leküzdöttelek…!

Fél órányi gyaloglás után lenn is voltam a faluban. Kicsit körülnéztem, souvenirt és hideg sört keresve.

Kis séta után, 2 hideg sört elfogyasztva hallottam meg a hírt, hogy a mászásról az oklevelet is lehet kapni, ha a Forrás borozóban jelentkezem. Így is volt, hivatalos, pecsétes okiratot kaptam a mászásról.

Aztán hazatértem a szállásra, lezuhanyoztam, aludtam egy jót, majd megettem a jól megérdemelt vacsorámat, ami laskaleves és igazi jó töltött káposzta volt. És a pálinkát meg a sört se felejtsük ki.

A mai napon felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb. Talán életem mászása volt; és úgy érzem, most már igazán megérdemlem a “Hegyjáró Manó” nevet.

“Gyere mondj egy mesét, – mondd el, hogy a Világ mitől szép – én hallgatom, – és egyszer talán tovább adhatom…” . /Ádám Attila/ . Nagyon remélem, ezzel a leírással én is adhattam valamit nektek…..

A túra fotóalbumát ITT találhatod, a mászásról animációt ITT találsz. Mindkettőt érdemes megnézni.

2 thoughts on “A mászás ⛰️”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük