admin összes bejegyzése

Tour de Pelso

Keleti medence

Azért indultam ugyanazon a távon (78 km) mint két hete, mert kíváncsi voltam, mit tudok még kihozni magamból, és hogy legyen összehasonlítási alapom.
Hát mit mondjak, sikerült!! Jobb lett az eredményem  😉 Röviden: ugyanazt a távot 18 perccel rövidebb idő alatt tettem meg. 

Hosszabban elemezve:
3 tényező befolyásolta ezt az eredményt. Először is, ma az első 13 km-en felvezető autó vezetett minket a komphoz, 15 km/h-val. Csak a kompozás után engedte el a mezőnyt… 2 hete nem volt ilyen, akkor 25 km/h átlag körül mentünk már a komphoz is  😀 Szóval lehetett volna ma jobb is ez az eredmény.  🙁

Viszont, Tihanytól Almádiig 6-os bolyba beálltam (megjegyzem, huszonévesek közé), végig toltuk 30 km/h körül :D. Az utolsó 20-ra meg kemény üldözőt kaptam, akit mindenképpen le akartam szakítani. Az utolsó 8-9 km-en sikerült végül elhagynom 😀 Nem bírta a végén a 25-30-at 🙂
Eredmények, 2 hete – és most:
Táv: 78,4 km – 77,8 km
Átlagsebesség: 20,2 km/h – 21,7 km/h
Menetidő: 3:53 – 3:35
Szintemelkedés: 409 m – 458 m
Ez után a versenyzés után kezdtem el érezni azt, hogy már egy úton vagyok, és halad a szekér…

Sappada behavazott

Magyarországon elég ritkán adódik manapság, hogy tekintélyes hómennyiséget láthassunk. Tulajdonképpen ezért jöttem az Alpokba, hogy egy kicsit élvezzem a téli világot…… nos sikerült. Sappada-ra ma reggelre 50-80 cm hó esett. Mindenütt hatalmasra nőtt háztetők, roskadásig behavazott fenyőfák….hát igen. Ez már hómennyiség….

Hozzáteszem, ~11 órára értem fel, és már tökéletesen letisztított úton tudtam végig haladni. 1-2 percenként jártak a hótolók egymás után. A lakosság apraja-nagyja pedig takarította a parkolókat, a házak környékét mindenféle eszközökkel; dupla hólapát, kézi hómaró, traktor….minden eszközt felhasználtak. Nagyon jót sétáltam a frissen behavazott városkában. A szállásra visszatérőben pedig benéztem egy kicsit Tolmezzo városkába is. Sok szép fotót találhatsz ITT.