Kürtőssel és hegymenettel…ja, meg a széllel

A mai nap az nem volt választható. Tegnap ballagáson voltunk, tehát ma tudtunk csak kirándulni menni.

Már éjszaka felriadtam egyszer, és megállapítottam, hogy megérkezett a szél. Akkor – tekintve félébrenléti állapotomat – messzemenő következtetéseket nem vontam le e tényből. Annál inkább reggel, ébredés után, amikor megállapítottam,, hogy bizony elkísér minket a mai túránkon. Na de nem más volt választás; menni kell.

Kellemesnek mondható időben vágtunk neki; épphogy bemelegedtünk, máris Sukorón voltunk. Az első leküzdendő akadály a Sukoró -> Gyapjaszsák -> Nadap -> Hegytető (Meleg-hegy) útvonal volt. Ez jól megizzasztott minket így kezdésnek, de aztán a hegygerincen átlendülve jóleső gurulás várt minket Lovasberény felé, Örömünk azonban nem tartott túl sokáig, ugyanis a sík és a picit emelkedős részeken szembe találtuk magunkat az éppen dühösen rohamozó északnyugati széllel.

Ez a rohamozás aztán nem csitult a nap folyamán. Mi meg csak nyomtuk, dupla erővel, de fele sebességgel Csákvári pihenőnk felé.

Jó volt egy picit megpihenni már a központi parkban – aztán nyugatnak vettük az irányt, örülve, hogy kifordulunk a sszembeszélből. Jó úton – igaz erős oldalszéllel, de haladtunk. Az út Csákberény előtt aztán északnyugatnak fordul. Na ez ott akkor nagyon nem hiányzott, nagyon nagy erőfeszítés kellett az eddigre 50-60 km/h-ra erősödött pofaszél leküzdésére. Amikor már csak – inam szakadtából tekerve – az észveszejtő 10 km/h-val tudtam haladni – akkor a kocsis-szótár válogatott erős kifejezéseit használva veszekedtem a széllel – de bizony az sem fogott rajta, hanem kedvére visszafújogatott minket.

Aztán elértünk Csákberénybe, ahol pihentünk egy kicsit. Rövidesen nekiindultunk utunk legszebb részének, a Csákberény-Csókakő szakasznak. Szerencsére, itt a hegyoldalban nem értek attrocitások minket, szóval jobbra nézve a Vértes utolsó nyúlványát csodálhattuk meg – balra nézve pedig a Móri-árok kitárulkozását Székesfehérvár felé.

Miután jól kiélveztük a látványt, Csókakő irányába fordultunk. Ott aztán mi várt minket? Na mi? Ellenszél, ja, és fincsi emelkedők. Mutattam kedvesemnek: Látod a várat? Na oda tekerünk fel, ott vár minket a Sepsiszéki büfé.

Leküzdöttük ezt az emelkedőt is, és immár diadalmasan pózoltunk – háttérben a vár látványával.

Aztán le is ültünk a jól megérdemelt pihenés végett. Ettünk kürtős kalácsot, miccset, székely hot dogot.

A kulináris élvezetek után egy picit időztünk még a hely szépségeit csodálva.

Jóleső érzésekkel hagytuk el ezt a helyet. Némi kellemes ereszkedés, majd hullámzás után vajon mi várt minket Csókakőről Mór felé fordulva? Na mi? Emelkedő, ellenszél…… Csak nem csitult. De mi erősek vagyunk és megmásztuk a hegyet ismét – széllel szemben is.

Jutalmul aztán megnézhettük a panorámát a a Bakony felé, mely maga gyönyörűség.

Még egy búcsúpillantást vetettünk a Vértes vonulataira, aztán gurultunk tovább Mór felé.

Móron aztán pici pihenőt tartottunk; ismerősöket látogattunk meg. Utána pedig felavattuk a Mór- Bodajk kerékpárutat, ahol immár hátszéllel, friss aszfalton, lejtőn öröm volt suhanni. Annyira új, hogy még a burkolati jelek sincsenek felfestve mindenütt. Bodajkon a leendő cicáinkat látogattuk meg az ovijukban ???? Cukiságfaktor kimaxolva ????

Bodajkról a Rákhegyen átkelve nagy lendülettel érkeztünk Fehérvárra; a Bregyó-tónál tartottunk még egy rövid pihenőt, ahol mosolygó szemekkel néztük, hogyan tanítgatja kacsamama a kicsinyét mindenre.

Szívesen nézegettük volna még őket, azonban várt még minket a túra befejezése; az utolsó szakasz hazáig – és utána a finom vadas. (köszi, Réka!)

Jó volt ez a mai túra. Rengeteg szépséget láthattunk. Fejér megye is gazdag gyönyörű helyekben. Ja, és nem mellesleg – kiemelkedően sokat mentünk jó minőségű utakon – hát ide is eljutottunk. A szél – na azt ki tudtuk volna hagyni a programból. Érzem a combomban, hogy azon 35-40 km-en amíg totál szembe kaptuk, na akkor rendesen megfeszítettem.

Na de erősek vagyunk és bátrak ????