Gemenc

Attól tartok, sajnos lassan végéhez ér idei országjáró túrasorozatunk. Már későn hajnalodik, korán esteledik és az időjárás is ősziesre fordult. A mai napra kis drukkolással azonban még kellemes időt vártunk, ezért aztán egy nem túl nehéz, de azért mégis némi teljesítményt kívánó túrára indultunk. Megkerültük és meglátogattuk a Gemenci erdőt, sőt, az ártéri dzsungelben még száraz lábbal (gumival) tettünk egy túrát is.

Bátaszék mellől indultunk, és első lendülettel Mohácsig tekertünk.

Első pihenőnket az emlékparknál tartottuk

Ez a kisváros nemcsak a mohácsi csatáról híres, hanem a sokácok téltemető ünnepségéről, a busójárásról is. Ez egy egész napos, látványos, nem mellesleg UNESCO világörökségi listáján szereplő, farsangi maszkos felvonulás a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel. Ezen a téltemető mulatságon már kétszer részt vettünk, de most eljött az ideje, hogy más évszakban is belenézzünk a városka életébe. Végigtekertünk a belvároson, és belecseppentünk a reggel kilenc utáni , már-már olaszos sürgés-forgásba. Mindenki tette a dolgát, boltba jártak, beszélgettek, a kávézók tele voltak… szóval nagyon tetszett ez a mozgalmas, de mégis nyugodtságot sugárzó élet. Mi legurultunk a Duna-partra, a révhez, mert át akartunk kerülni az Alföldre.

A mohácsi Duna-parton

Néhány perc várakozás után már szállhattunk is fel a kompra, hogy aztán 5 perc elteltével Újmohácson folytathassuk utunkat.

Szelfi a Duna közepén

Viszlát Mohács, tetszettél!

A következő sok kilométeren át pedig az Eurovelo 6-os kerékpárúton tekertünk észak felé.

Síkon, a Duna töltésén haladva

A következő rövid pihenőt Dunafalván tartottuk. Az első túraterv szerint a Dunaszekcső-Dunafalva komppal keltünk volna át, de azt igazán nehéz lett volna elkapni, mert hétvégén csak háromszor kel át a hajó. Ezért mentünk aztán le inkább Mohácsig.

A túloldalon Dunaszekcső, ahol két és fél órája jártunk

Az utunkat folytatva áthaladtunk Szerelmemmel Szeremlén, majd begurultunk Baja közepére, a Szentháromság térre.

Szelfi a Szentháromság-szoborral

Kedvelem ezt a kisvárost. 10-12 évvel ezelőtt sokszor részt vettünk a Bajai Halfőző Fesztiválon, sok kellemes emlék fűződik hozzá.

Szelfi virággal

Pont ebédidőben értünk ide, szóval le is ültünk kajálni.

A kaja szelfizik a Szentháromság-térrel, enyém a víz, meg a zabrudi 😄

Ebéd közben pedig megbeszéltük a további utunkat, történetesen azt, hogy teszünk egy kitérőt a Gemenci-erdőbe, egész pontosan a Pörbölyi Titánt terveztük meglátogatni. Az 55-ös úton rövid, de forgalmas menet után befordultunk az erdőbe.

Vadregényes erdőjárás

Aztán csak szűkült az ösvény

Egyre beljebb az ártéri erdőben

A vége felé már komoly dzsungelben kellett átküzdeni magunkat

Aztán egyszer csak felkiáltottam: Megvan!

A pörbölyi Titán egy másik titánnal

Ez a faóriás mintegy 12 méter körméretű, 38 méter magas. 80-100 éves lehet. Még sarj korában négy ágból nőtt össze, de már azóta közös a gyökérzete. Magyarország legnagyobb fája. Kb. 75 köbméter faanyag van benne.

Az áradásokkor vízben áll, de most köszönhetően az aszályos éveknek (meg az évszaknak), teljesen szárazon bejöhettünk hozzá. Nagyon impozáns látvány, érdemes ellátogatni hozzá. Vajon mennyi titkot őrizhet ez az ősi Ent?

Aztán búcsút intettünk az erdőnek, és ráálltunk a visszafelé tartó útra. Mivel elég sok időt töltöttünk már el mindenfélével, egy kicsit fokoztuk a tempót. A célig hátralevő 53 kilométeren csak rövid pihenőket tartottunk.

Észak felé a Szent László hídig mentünk, ott visszatértünk a Dunántúlra. Délre fordulva aztán hamarosan egy bekerített erdőrészhez értünk és egy sorompót találtunk keresztben az úton, mely mellett tábla hívta fel a figyelmet, hogy 15 óra után ne tartózkodjunk az erdőben. Eldöntöttük, hogy nincs még 15 óra, ezért aztán átemeltük a bringákat a sorompón, folytattuk utunkat.

Az út nem változott, sík, egyenes, balról a Gemenci erdő

Ezen a 15 kilométeres útszakaszon később elég sok mozgással, autóval, sőt olyan isten-háta-mögötti tanyán élőkkel is találkoztunk, szóval dejó, hogy a sorompónál nem indultunk el Szekszárd felé mintegy 10-12 kilométeres kerülőre….

A tervezett utolsó állomás Pörbölyön, az Ökoturisztikai Központnál lett volna, de egy órával zárás után értünk oda. Így aztán nem néztünk be, hanem nyeregbe pattantunk újra, és a hátralevő nyolc kilométert villámgyorsan megtettük a szállásig.

Ez a túra nagyon sok kihívást nem tartalmazott – de mégis jó lett a végére. Örülök, hogy ezeket a déli helyes kisvárosokat meg tudtuk nézni, meg tudtam mutatni. A gemenci dzsungelben a kalandtúra rész pedig igazán jó döntés volt. És persze büszke vagyok Kedvesemre, aki ezzel a 134 kilométeres menettel megdöntötte az abszolút túracsúcsát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük