GF+ : Dunaújváros és Mezöföld

Már megint egész héten aggódva figyeltem a időjárást. Már április vége közeledik, és még mindig ott tartunk, hogy hajnali fagyok, 6 fokos nappal, hidegfront, eső….

Mindenesetre azt tudtam, hogy mennem kell. És ha már van egy napom rá, akkor 100 alatt nem fogom megúszni 😅

Reggel aztán vártam. Mégpedig arra, hogy kússzon má’ feljebb az a fránya hőmérséklet – 4 foktól figyeltem, kilencre nagy nehezen elérte a 9 fokot – fel is pattantam a paripára rögvest.

Na, sokan még nem tekertünk ekkor, szépen végig gurultam az északi parton, majd onnan Pusztaszabolcs felé vettem az irányt. Az volt a terv, hogy itt kajálok – így is lett. Szabolcs vezér társaságában aztán elfogyasztottam a két kiflimet tejeskávéval – aztán máris újult erővel nyomtam a pedált.

Idáig jól ismertem az utat a hétközbeni edzésekből – innen vizsgázott az újonnan beszerzett navigációs app, a komoot. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan is vezet át lefelé, úgy, hogy ne érintsem a 6-os utat….

Nos, ez Adonyig jól sikerült 😉 onnan viszont nem talált más utat, ami túrabeállításaimhoz megfelelt volna – szóval 5 km a hatoson…. Aztán egyszercsak beküldött a kulcsi kertek közé, de örömmel engedelmeskedtem neki 😇 Túl sok volt a gyors autó.

Innen aztán végig-végig a Duna közelében (azért csak közelében, mert az ártéri erdőtől semmit nem láttam). Így aztán egészen a Szalki-szigetig el kellett tekernem, hogy megállhassak szépet nézni 🙂

Innen aztán már nem volt más hátra, mint megkeressem a kilátópontot a Dunára, ahol egyszer már három éve jártam. Nagy örömmel tekertem a város felé, amikor a navi leterelt a főútról és a Római-városrész felé küldött; hirtelen 12%-os emelkedőn találtam magam. 🤭

Leküzdése után még kavarogtam egy kicsit a fenti városrészben, de azért csak meglett az a Dunára néző fotó…

Itt megettem a bőséges ebédemet – egy energiaszeletet 😄 Aztán indultam Nagyvenyim felé. Dunaújvárost elhagyva aztán itt is jöttek a kihívások – a 70 km/h-s autópályára vezető útra szorgalmasan kirakták a zöld, kerékpáros útvonalat jelző táblácskákat is …. Szóval, ismét gyors autók között… Szerencsére ez csak olyan 2-3 km-es szakasz volt.

Aztán csak haladtam a következő tervezett állomásom felé. Mezőfalva következett. Sok évvel ezelőtt ennek a közelében voltam katona, emlékek fűznek a Fő térhez, ahol megálltam pihenni.

Itt aztán megettem az igazi energia-szeletet 😄 amit még reggel vásároltam, a csokis-túrós rudat, amiről evés közben derült ki, hogy nem csak kívülről csokis, hanem belülről is csokikrémes, túrós, baracklekváros 😋 Ennek megfelelően nagy lendülettel índultam hazafelé. Mivel kerékpárúton haladtam (bár nem vettem észre) rendszeresen tájékoztattak erről, és megörültem, amikor ki volt írva, mennyire lakom (Nem, nem a 6 km…)

Nah, innen aztán nem sok érdekfeszítő dolog történt – nem is nagyon álltam meg sehol. Majdnem sík végig, illetve naggggyon enyhe dimbi-dombi, szóval rettentő unalmas szakasz volt ez. A tájban a legfőbb látványosságot az itt-ott néha feltűnő rikítóan sárga repcemezők jelentették. Ezen kívül másról nagyon nem is tudok beszámolni.

Hát ennyi, alig vártam, hogy hazaérjek. A végére egy kicsit érezni kezdtem a térdeimet – meg is fejtettem miért. Az órám szerint az út 80%-a síkság volt, emelkedő pedig 13%. Szóval egész nap tekertem…. Ezért IS jobb a hegyvidéken tekerni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük