Nem vagyok már Balatonszüz

Mit is írhatnék erről a tókörről? Hiszen már annyiszor voltam mellette és annyi mindent láttam és meg is írtam.

Napkeltekor a párába vesző Balatonnal

A keleti medencét legalább ötször körbe tekertem, a nyugati medencét idén először. Voltam már a déli parton végig, a Balaton-felvidéken az északi parttal összekötve sokszor.

Hajnali fényben

A repertoárból már csak ez hiányzott, hogy egyszer megcsináljam körbe az egész tó megkerülését. Most ez is sikerült.

A Szent Korona – Milleniumi Emlékmű Balatonvilágoson

Ez a nap a tekerésről szólt, nem pedig az élmények gyűjtéséről. Illetve ez is egy élmény…. Méghozzá maradandó.
Igazából pár címszóban össze tudom foglalni hogy mi történt ma:
– nagyon jól tettem, hogy korán indultam, mert így az első száz kilométert kellemes időben tudtam megcsinálni.
– az első százon igazából csak kétszer álltam meg, amúgy az egészet végig rohantam

Keszthelynél tartottam 113 km-nél, ekkor kezdett nagyon meleg lenni

– A második 100 sokkal nehezebb volt, és nem az északi parti dombok miatt, hanem mert a második száz kilométert 11:00-kor kezdtem el, és nagyon meleg lett utána az idő

– A Szépkilátóról még mindig szép a kilátás
– A badacsonyi római úton még mindig imádok végig száguldani
A többit meg már mind-mind megírtam a balatoni túráim során.

Összességében minden jól alakult, nagyon örülök hogy sikerült, és hogy így sikerült.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.