Turracherhöhe, Nockalmstrasse és Maltatal

avagy: élménymotorozás újratöltve

Sajnos elfogytak a szavaim. Nincs tehetségem leírni azt, ami itt látható, ami érezhető és átélhető. Bármely próbálkozásom szavakkal és képekkel nem adja vissza azokat az élményeket és érzéseket, amelyeket itt az Alpokban élek meg.

Először is köszönet Bélának a szállás elrendezéséért, és Gábornak, hogy rengeteg túratervet és célpontot talált ki nekünk, hogy jól érezhessük magukat….

Először délnek vettük az irányt. Festői szépségű fenyvesek között és játékosan csobogó patakok mellett szeltük át a hegyeket. Sajnos a 97-es útról lefordulva Turrach felé egyre rosszabb minőségű aszfalton haladtunk, amíg egyszer csak “Vigyázz, gördülő kövek!” feliratú tábla után finom bazaltrétegbe futottunk. Ezen óvatosan haladtunk 3 kilométert, majd folytatódott a hibás aszfalt összességében 12 kilométeren át. Azonban érdemes volt felkapaszkodni a csúcsra, a Turracher Höhe-re. Itt egy jó libegőzésre majd bobozásra készültünk a Nocky Flitzer-en. A parkolóban megállva feltekintettem a bobpálya tetejére, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy nyugodt maradtam; innen kell majd leereszkedni?!

Lepakolás után beálltunk a sorba jegyet venni a mutatványhoz. Nem állítom, hogy rövid volt a sor, de szerencsére kb. 15 perc alatt túljutottunk rajta.

Mikor mindannyian megkaptuk a belépőnket és érvényesítettük az 1 € kedvezményünket (t.i. a szálláshelyen első nap kiváltottuk a Murtal-Gästekartot 0,5 €-ért, amely sok helyen használható és immár az első helyen visszahozta az árát) felültünk a libegőre, ami felrepített minket a hegytetőre. Ez a hely olyan, ami nem írható le. A csúcsról lenézve valami felfoghatatlan szépségű látvány tárult elénk.

Ahogy említettem az elején, nem lehet ezt a szépséget leírni, nincsenek rá szavak…. és nincs is túl messze otthonról, ide kell jönni, megnézni….

Miután kigyönyörködtük magunkat, beálltunk a hegytetőn a bobos ereszkedéshez a sorba, amely szintén nem volt rövid. Volt időnk megbeszélni, hogy én például az alsó állomáson egy gatyacserét valószínűsítek magamnak, s mint kiderült, nem voltam én ezzel egyedül. Lassanként sorra kerültünk. Elköszöntünk egymástól, majd ki-ki elindult 1600 méteres lesiklására. Én indultam utolsónak a csapatból.

A lesiklásom meglepően kellemesre sikerült; nagyon élveztem a lefelé rohanást az ordító mélységbe… egész addig, amig az egyik kanyar után ki nem ejtettem a kezemből a fékkart, ami nyomán hirtelen nagyot fékezett a rendszer és a katapult-érzés jól megemelt az ülésből. Aztán sajnos leértem. Megbeszéltük az élményeket, majd visszamentünk a paripákhoz. Némi készülődés után még a az adrenalintól remegve, motorra szálltunk . Pazar szépségű úton folytatódott az utunk ; az adrenalint fokozva rögtön 23 %-os lejtővel kezdtünk, majd a festői szépségű tajon haladtunk az A10-es autópálya égbe nyúló, 100 méteres pilonjai alatt kanyarogva.

A Nockalmstrasse volt a következő célpont. Ezt a panorámautat nem is olyan rég, 1981-ben nyitották meg a forgalom előtt. Már építésekor ügyeltek arra, hogy a természeti környezetet megóvják, és a forgalmat12%-nál nagyobb emelkedés ne zavarja. Ezen út megnyitásától remélték a turizmus növekedését a régióban. 12 € lerovása után mi is élvezhettük a kiemelkedően jó útminőséget, és a páratlan látványt. Hááát…mondhatni sikerült fellendíteni az idegenforgalmat…. Még keddi napon is rengeteg, motoros, autós, és busz szelte a fennsíkot. Persze a látvány az megint nem leírható, kifejezhető… Nekem első alpesi-út-élményem a Nockalmstrasse-hoz kötődik, 2013-ban ez volt az első Magas-Alpoki út, amit bejártam, és nagyon jó emlékeket őrzök róla.

Itt szabadprogramot kaptunk, és mindenki a vérmérséklete szerint tölthette az időt az 52 számozott kanyar között. Volt aki a számos fogadó – menedékház -parasztudvar közül választott egyet, és ott leült kényelmesen élvezni a csodás napsütést , volt aki a teljes hosszban (35 km) cikázott fel-s alá, én magam a két, egymástól ~10 km-re levő csúcs között technikáztam oda-vissza hegyeken, völgyeken, hajtűkanyarokon át. A 2042 méteres csúcson (Eisentalhöhe) többször megálltam panorámát nézni, havas hegyeket csodálni.

Aztán páran találkoztunk itt, majd lefelé indultunk, és a megbeszélt időtől egy kicsit elcsúszva találkoztunk az alsó ponton – vegyes érzésekkel hagytuk el az út alsó bejáratát. Én nagyon élveztem, visszamentem volna még, de előttünk állt még a következő cél, a Maltatal panorámaút.

Mintegy 20 km kanyargás után értünk az út fizetőkapujához. Itt néhányan úgy döntöttek,hogy elég volt a mai melegben a kanyargásból és a technikázásból, és félreálltak, hogy egy árnyas parkolóban és a mellette található étteremben várják meg, amíg a kanyarvadászok kiélik vágyaikat. A meleg mellékhatásaként néhány agyvíz felforrt, amíg a lejtő alján várakoztunk, hogy a szűk alagutak miatt működő forgalomirányító lámpa szabad jelzést adjon, de szerencsére hamarosan mehettünk felfelé. Én természetesen felmotoroztam, nem maradhatok ki egyetlen ilyenből sem. 12 km és 5 alagút leküzdése után felértem a Malta folyó duzzasztógátjához. Itt egy vizierőmű található, amelyet elég jól elrejtettek a kíváncsi turisták elől, ellenben mindenféle látványos dolgok vannak, közte skywalk, és maga a havas hegyek övezte égszinkék tó is csodás látványt nyújt.

Fotózás, gyönyörködés után újra a vasra pattantam, és elindultam lefelé az úton. Út közben rengeteg helyen láthattam óriási sziklákról, hegytetőkről zubogó vízeséseket – nagyon sokszor meg lehetett volna állni, dehát tulajdonképpen én motorozni akartam. Azért egy ilyen látványt megörökítettem kedvcsinálónak:

Lent aztán találkoztam a többiekkel, még beszélgettünk picit, Gáborékat megvártuk. De akármennyire is nehéz volt otthagyni ezt a helyet, neki kellett indulni a hátralevő 90 km-nek, hogy vacsoraidő előtt megérkezhessünk a szállásra.

Többektől hallottam, hogy elfáradtak a kanyargásban, melegben, technikázásban. Ezzel szemben én nemhogy elfáradtam volna, hanem inkább egyre jobban bepörögtem, ahogy szaporodtak a kilométerek…. Hazaúton egy nagyon kellemes hegyi szakaszon hárman előrementünk a csapatból, és nyomtunk egy nagyon jó technikás kanyarvadászatot. Aztán kb. 10 km-nyi döntögetés után megvártuk a többieket egy helyen, csatlakoztunk a csoporthoz, és nyugodt tempóban fejeztük be a mai túrát.

A túra animációján immár hárman szereplünk, mert Boczi és Rozast barátom is velem egyidőben használta a nyomkövető alkalmazást.Kattints a képre a megnyitásához!

A túra fotóalbumának megtekintéséhez pedig KATTINTS IDE, sok szép fotót láthatsz még.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük