Amikor az ember kiszabadul végre a hétköznapok sorából, valami másra vágyik. Másra, mint amit otthon tesz-vesz, hiszen azt bármikor meg tudja csinálni. A szabadság szárnyakat ad a képzeletnek, a szívnek, a léleknek – száguldunk hegytetőkön, bérceken és hideg völgyekben egyaránt…. És van, amikor a száguldás elcsendesedik.

A mai tervünk a Monte Zoncolan hegyének meghódítása volt. Mivel itt a hóhatár egész magasra húzódott, az 1283 méteren található síközpont alsó állomásáig simán felmentünk autóval száraz úton.

Innen a mintegy 500 méterrel feljebb található csúcsot kellet volna megmásznunk. Azonban a nyüzsgés és szelíden símogató Nap hatására inkább úgy döntöttünk, hogy félrevonulunk egy szépkilátó helyre – megtanácskozni, hogy mi is történjen a következő órákban velünk.

A turistatérkép szerint a két sífelvonó között indul a turistaút felfelé, és ezen haladva 3,5 kilométeres sétával elérhetjük a csúcsot . Nyáron. Mert ilyenkor a felfelé tartó úton bizony néhányszáz szembejövő, 70 km/h-.val száguldó síelő sporttárs keresztezné az útunkat. Nem volt ez a kilátás túl komfortos a számunkra… Ezért aztán napfürdőzésbe kezdtünk, Vízszintesbe elhelyezkedve, friss mohaágyon, bizsergetően meleg napsütésben nem kellett ennél több. Bizony’Isten, a Hotel Kempinski nem kínálhatott volna kellemesebb nyughelyet, ja, és ugye ott hol van a kilátás!?

Na, azért ilyen élményem nekem se’ volt még életembe’; szó szerint, 20 méterre a hóhatártól, január másodikán a hegyoldalban meleg napfényben fürdőzve olyan jót aludtam, hogy csak na….

Arra riadtam fel, hogy a Napkorong egy icipici részét kitakarja a Monte Zoncolan csúcsa – és ezáltal azonnal összeomlott a boldogságnak ez a tenyérnyi helye. A Nap percek alatt elvonult a hegy mögé rejtőzni, ezért aztán a hőérzetünk 15 fokot esett azonnal. Mindenfelé lázasan pakoló csoportokat láttunk – tehát nem csak mi éreztük ezt a drasztikus változást. Hamar összepakoltunk, és elkezdtünk leereszkedni a megnyúlt árnyékokkal takart völgybe.

Mintegy 800 méteres ereszkedésünk során nem sokat beszélgettünk. Megteltünk szépséggel, nyugalommal és jósággal. Ezeket az erényeket magunkba gyűjtöttük, és remélem, hogy következő utazásunkig sugározni is tudjuk azt barátainknak.

Ha eljön az idő, akkor pedig újra útra kelünk majd, hogy itt töltődve – ott sugározva közvetítsünk ötleteket és tapasztalatokat, hogy egyszer majd Ti is megtapasztalhassátok, amit mi itt éreztünk. Azt kívánom, hogy legyen e rövid útinapló támasz, ötletadó és inspiráció számotokra!