Itthonról indulva ???? – aztán meg küzdelem a széllel ????️????️

Nem sikerült a túrára a megfelelőbb napot kiválasztani. Idén eddig még mindig szerencsésen választottam, de a mai nap az nem volt tökéletes. Mármint időjárás-ügyileg. A vasárnapot választottam sajnos. Tudtam, hogy szombat hűvösebb marad, vasárnap meg jóval melegebb, de sokkal szelesebb lesz. Azonban a 20 km/h-s szél majd csak 13 óra körül jön – így tudtam. Addigra meg majd túl leszek a túra zömén.

Nem így lett….

Na de kezdjük az elején.

Jó korán és elég hűvös időben (4 fok) vágtam neki a túrának Nem igazán öltöztem téli cuccokba.

Csípős volt a reggel, fázott a kezem a nyári kesztyűben, egészen addig, amíg fel nem értem Nadapra. Ott meg aztán jött a „nadapi fal” amit meg kellett mászni. Nem is fáztam aztán. Bár a hegy túloldalán legurulni, az árnyékos erdőben – na az nem volt azért még túl kellemes.

Szerencsére volt mivel foglalkoznom a hideg helyett – Lovasberény után elkezdődött a dombra mászás. Igazából elég jó lendülettel vettem az akadályokat. Azért örültem, amikor feltűnt előttem a Vértes vonulata.

A szinte kihalt Csákváron (ilyen üresnek se’ láttam soha a Csuta Cukrászda környékét) megálltam egy gyors pihenőre – szendvicsezésre, aztán sietősen indultam is tovább legyőzni a mumust.

A mumus számomra a Csákvári oldalról megmászni a Vértest, mert tudtam, hogy 5,5 km emelkedő, és még soha nem mertem nekiállni.

Itt kellemesen csalódtam. Óvatosan vágtam neki, de aztán mind nagyobb lendülettel mentem felfelé – megmondom őszintén, kellemes volt, nem pedig fárasztó. A tavaszi Vértes pedig csodálatos. Nem tudtam betelni a látványával. A virágillat, a friss zöldek mindenütt ????

A hegytető körül járhattam, amikor egyszer csak hátbafújt erőteljesen a szél – meg is álltam megnézni a térképet – hát megérkezett, nem 13 órakor hanem 8-kor, és nem húsz, hanem 40 km-es szél….

Na de elhessegettem a zavaró gondolataimat a visszaúttal kapcsolatban – most még hadd élvezzem a Vértest!

A mumus tehát le lett győzve, kedélyesen legurultam a hegy másik oldalán, és a majki tónál álltam csak meg egy pár perces pihenőre.

Innen pedig jó hátszéllel nem is volt megállás a tatai Öreg-tóig, könnyedén elvitorláztam ide. Itt egy kicsit többet pihentem, fotózgattam, kajáltam, gyönyörködtem.

A vizet elég jól felkorbácsolta a viharos lökésekkel nyomuló délkeleti szél. Nekiindultam a visszaútnak, de rögtön vissza is hököltem; nagyon telibe kaptam a szembeszelet. Szerencsére hamar a tó menti erdőben tekerhettem, ezért aztán mindjárt kellemessebbé vált a dolog.

Sajnos azonban az erdős rész hamar véget ért, és onnantól kezdve farkasszemet néztem az állandó, totálisan szembe fújó széllel. Szerencsére, hogy Tatabánya Felsőgalla – Szárliget felé vezetett az utam, mert ez végig-végig emelkedő, 10 km-en keresztül.

Biztos megvan a fizikai magyarázata, hogy miért van az, hogy a hosszú emelkedőket jól abszolváltam, de amint felértem a csúcsra vagy fennsíkra, a szél óriási erővel tolt visszafelé, és rettentően leromlott a teljesítményem.

Aztán odaértem a Váli-völgyhöz, ami kellemes élmény…. lehetett volna, de mivel majdnem sík – vagyis nagyon enyhe dimbdomb, brutálisan zavart a szembeszél. A végén már percenként néztem az órámat, hogy mennyinél tartok? mert tudtam, hogy 130 km-nél fordulok ki végre (Baracskánál) a szembeszélből.

Hát nagy nehezen odaértem végre. Megálltam és le is csekkoltam a térképen, igen – totális szembeszélben jöttem, 60 km-t, és 40 km/h körüli lökések voltak.

Kifordultam végre a szélből, és ott jött a Baracskáról kivezető 2 km-es emelkedő, amit egyenesen élveztem….

Hamar fel is értem, aztán csak nyomtam a pedált, hogy Kápolnásnyék határában átadjam a múltnak az eddigi rekordomat, amit 2018-ban értem el – viszlát, 135 km-es rekord!!!

A déli parton jó sokan tekertek, de én, mint akit fenékbe rúgtak – megtáltosodtam, és 22-23 km/h-val nyomtam hazáig.

Az egyéni csúcsomat meg megjavítottam, nem 1, nem 2, hanem 20 km-el ????

155 km lett a mai eredmény.