Pyramidenkogel

motorozás 35o-ban ??

Csodálatos vidékre indultunk ma, Karintia legszebb részére. Ezt a vidéket már bejártam 2013-ban, -14-ben és -16-ban is, azon okból kifolyólag, hogy szerelmes lettem a környékbe, és szerettem volna minél többet látni belőle. A legszebb ausztriai élményeim ide kötődnek.

Ma egy olyan helyre terveztük az utat, ahol még nem jártam, mert 2013-ban kezdték csak építeni. Ez a hely a Pyramidenkogel kilátó, a Wörthi-tó déli partján. Az épület egy balerinát formáz elvileg (én nem látom 🙂 ), 851 méteres magaslaton áll. A kilátószint 52 méterrel feljebb található, ahonnan remek körpanoráma látható a Wörthi-tó környékére.

A toronyba 14 € kifizetése után tudtunk belépni, ahol liftbe szállva emelkedtünk a magasba. Nagyon hamar felértünk a kilátószintre. A körbejárható erkélyre kilépve megpillantottuk a panorámát, amely lenyűgöző….lehetett volna. Sajnos olyan szinten piszkos, poros és párás volt a légkör, hogy a tó végéig is alig lehetett ellátni, ami 8,5 kilométerre van a toronytól….

Tiszta légkör esetén 60-70 km-re is ellátni, (tapasztaltam) , így viszont Karintia legszebb hegyei egyáltalán nem látszottak. A 20 km-re levő Gerlitzen alig látszott, a 37-re levő Dobratsch-ot csak sejteni lehetett, a Karavankák meg egyáltalán nem voltak láthatóak.

Lehet, hogy csak az a bajom, hogy én már láttam a teljes panorámát; de én itt ebben most csalódtam. Néhány fotó elkészítése után lefelé indultunk. A látogatónak négyféle lehetősége van lejutni: lifttel, lépcsőn, bátrabbaknak a torony belsejében tekergő spirálcsúszdán, az extrém sportolóknak pedig 70 méteres drótkötélpályán lecsúszva. Mi a liftet választottuk, így hamar leértünk.

Következő célpont a Villacher Alpenstrasse bejáratánál fekvő síközpont volt. Mivel a síközpont nem volt látogatható, ezért a további programot át kellett tervezni. A működés hiánya miatt nem lehetett bejárni, ezért aztán nem jutott volna idő a csapat másik részének az Alpenstrasse 16,9 km-es szakaszának kétszeri bemotorozására… amit bevallok, nem is bánom. Az egyre fokozódó hőség és a kilátóban (nem) látható panoráma miatt el is ment a kedvem az egésztől. Úgy határoztunk tehát, hogy eszünk, majd visszaindulunk a szállás felé.

Egy eddig be nem járt útvonalat választottunk. Az Ossiacher See északi oldalán araszolgattunk végig 40-60-al a forgalom miatt. Ekkor tetőzött a hőség, a lassúság és a nagy meleg miatt a kabátban én már azt hittem, hogy hőgutát kapok…. Már-már elvesztettem a koncentrációmat, amikor végre kijutottunk innen, be a hegyek közé, és a sebesség miatt ici-picivel jobb volt az érzés.

Glödnitz pici falujában álltunk meg pihenni.

Szerencsére a parkoló mellett volt egy favályú (itató?) jó hideg vizű csorgóval. Néhányan beledugták a fejüket, lehűteni a felforrt agyvizet, én is jól összevizeztem magam 🙂

Pancsolás után újra öltözködtünk, és indultunk tovább. Szerencsére az ég elfelhősödött, ennek köszönhetően sokkal jobb lett minden, és az is jó volt, hogy bevetettük magunkat a hegyek közé – hűvös sziklák és árnyékos fenyvesek között haladtunk. A mai útnak ez a 44 kilométeres szakasza volt a legjobb szerintem 🙂 Keskeny hegyi utakon, jó minőségű aszfalton (pár kilométer volt csak repedezett), erdőben megbúvó alpesi gazdaságok között, gyönyörűséges tájban haladtunk Murau felé.

A városba érve megtankoltunk, majd több csapatra szakadva értünk a szállásra. Itt aztán a szokásos programmal töltöttük az estét 🙂 (vacsora, sör, beszélgetés…)

Pár fotómat IDE KATTINTVA meg tudod nézni, illetve az útvonalunkat a képre kattintva követheted végig:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük