Santuario del Monte Lussari

Van úgy, hogy nincsenek szavak. Próbálkozhatok én beszéddel, írásban vagy fényképekkel átadni, amit tapasztalok, de én tudom, hogy van, amikor ez nem sikerülhet. A mai nap ilyen. Számomra ismerős helyre, a Monte Lussari hegytetőn épült Szentélyéhez igyekeztünk.

Reggeli és rövid készülődés után autóba ültünk, és laza egyórás utazás után a hegy lábánál található síközponthoz érkeztünk. Meglepetésemre, a kasszánál nem volt senki, a jegyünket könnyedén meg tudtam váltani. (eddig mindig hatalmas sorokkal,találkoztam; bár lehet, hogy a lazaságot most a hétfői nap okozta.) Szóval, 14€-ért váltottam telecabina (t.i.: lanovka) jegyet, ami fel- és le is érvényes. Így aztán nagyon hamar már szálltunk is felfelé 862 méter tszfm-ról 1792-re. Nem volt nehéz a hegymászás ily módon, viszont bámulni sok idő maradt. Egy jó 15 perces utazás végén pedig a felső állomáson kiszállva (nekem immár harmadszor) elfogytak a szavaim. Szikrázó napsütésben, a hóborította csúcson a Monte Lussari szentélye, a ráépült templomával és a hozzáépült apátság szűk utcáival – valami mesebeli szépségű látványt nyújt.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az apátságot övező hegyek látványa is páratlan szépségű. Csak álltam, bámultam, becsuktam a szemem és újra kinyitottam – meggyőződtem róla- tényleg itt vagyok!

Hát, jó sok időt állhattam ott. arcomat melegítette a nap, szememet a szépségre függesztettem, és kezem kitártam – igen, ez a boldogság, nem más! Igazából ezt nem lehet leírni, aki ilyen élményeket akar átélni, annak nagyon ajánlott eljönnie ide; 460 km otthonról – nem a világ vége, 5-6 óra alatt meg lehet tenni.

Azért egyszercsak elindultunk, kicsi túrát tenni; az apátságban körülnézni és a Monte Lussari hegyét körüljárni. Mondanom se kell, az apátság tele volt turistákkal, főként síelőkkel, sok-sok gyerekkel. Így körbejárva jól láthatóvá vált, hogy milyen kiugró sziklabércre épült ez az épületegyüttes; körülöttünk mindenütt hatalmas sziklás hegyoldalak által övezett ordítóan mély völgyek tátogtak.

Rövid túránk után pedig a Szentély felé vettük az irányt. Sok-sok látogató között igyekeztünk a templom felé.

A templom pedig: egyszerű. Első szavam ez volt: de jó, hogy nem bonyolították túl, és egyszerűnek akar látszani! A legenda szerint 1360-at írtunk, amikor egy Camporosso-i (a falu 930 méterrel lejebb, a völgyben) pásztor kereste az elkóborolt juhait, melyeket végül a hegytetőn, egy Mária szobor mellett, térdelve talált meg. Elcsodálkozott, majd a szobrot magához véve azt elvitte a Camporosso-i plébánoshoz. Másnap, újra nem találta a juhait, őket ismét a hegytetőn, a szobor mellett térdelve találta meg. Ezt a csodát feljegyezték, majd a hegytetőn kápolnát építettek a csoda emlékére, melyből az idők során kinőtte magát a templom és az apátság. Eddig a legenda, azt viszont tapasztaltuk, hogy a templom nagyon különös hangulatot áraszt, félhomályával, egyszerűségével és csillogó mécsesek sokaságával.

Egy biztos, ez a hely árasztja az energiát, amire vágytunk, ezt mindketten éreztük. Nagyon jót tesz a lelkünknek.

Visszatérve a szabad levegőre még megcsodálhattuk a hegyeket a közeledő naplemente fényében, aztán útra indultunk, hogy búcsút vegyünk a hegycsúcstól és a szentélytől, és a telecabini-vel leszálljunk a völgybe.

Ha sok-sok szép képet szeretnél látni még, akkor KATTINTS IDE.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük