Ma ellátogattam az egyik, számomra szerelmetes helyek egyikére, Sappadára. Na ez az a hely, amit leírni nem tudok, fényképen nem tudom megmutatni…. Érzések, amikor ott állsz az ordítóan hatalmas hegyek alatt (képek nem adják vissza azt a nagyságot) érzel….

Gyönyörű hely, nálam jelenleg az első kettőben benn van. 
Próbálom érzékeltetni, milyen:
Tavaly Rékával motorostúrát tettünk Georginához Tirolba. Mivel az osztrák oldalon már eleget kirándultunk, beterveztem ezt a kis olasz szakaszt az útitervbe, és ebbe véletlenül (nem hiszek a véletlenekben!) beleesett Sappada is. Számomra ismeretlen volt, előtte nem is hallottam róla.
Ahogy haladtunk, és egyre jobban beértünk a Dolomitok csúcsai közé, mindinkább elhatalmasodott rajtam az érzés, az a gyomorszorító, amikor annyira le vagy nyűgözve, hogy egyszerűen nem bírod…. Annyira, hogy meg kellett állnom egy helyen (az a hely volt Sappada), és csak nézni a szépséget… Ott álltam, ki tudja hány percig, izzó, könnyes szemmel…. Na ilyen.

Most is szorul a gyomrom. Indulni kell hamarosan haza, és én egy hálátlan kutya vagyok, mert ahelyett, hogy örülnék az élményeknek, szomorú vagyok. Nem tudom, visszatérek-e még ide, de az biztos, hogy soha nem felejtem el ezt a hetet.
És talán egyszer büszke is tudok majd lenni remélem, mert nem volt teljesítmény nélküli ez a hét, úgy érzem. 6 nap / 5 tekerés / 270 km / 6845 méter szint.

Fotóalbumot ITT találsz.