Séta a fenyves tetején ???

Lombkoronasétány Rachauban

Rövid programmal zártuk itteni kalandozásaink sorát. Egy közeli célpontot, a mintegy 70 kilométerre található Rachau-i lombkoronasétányt és erdei iskolát választottuk a mai napra. E látványosság megközelítése nem a technikás motorozásról szólt, sőt a mai nap sem erről….

Reggeli után beöltöztünk, és nekiindultunk az útnak. 40-50 km megtétele után elértük a Mura völgyében fekvő, egymást érő városok láncolatát. Eddigre már annyira felmelegedett az idő, hogy igazán kellemetlen volt a városi forgalomban az araszolgatás. Alig vártuk, hogy elhagyjuk ezt a környéket… és amint befordultunk a hegyek, fenyvesek közé, érezhetően kellemesebb lett minden. Hamarosan meg is találtuk a komplexum bejáratát.

Ezt a sétányt 2009-ben adták át a látogatók számára. Mintegy 180 méter szintkülönbséget kell leküzdeni a séta során ~2,5 kilométer hosszon, illetve az erdei kapaszkodáson kívül még 500 lépcső is segíti a mászást. A bejárat előtt étterem található, és a jegypénztár az maga egy ajándékbolt is. Indulás előtt vettem is ajándékba magamnak egy jó hideg izésített vizet. 😉 Aztán 9,5 € befizetése után meg is kaptuk a beléptető érméinket. Ketten úgy döntöttek, hogy lent maradnak az étterem árnyas teraszán, mi pedig nekiindultunk a sétának.

Az első 500 méteren az út az erdő szélén haladt. A sétány mentén – erdei iskolához méltóan – játékos feladatok hívogatták a gyerekeket. Aztán felpillantva az előttünk magasodó fenyvesre, megláttuk a sétány egyik kilátó-teraszát – itt kezdett gyanússá válni, hogy itt bizony valóban lesz szintkülönbség.

Az erdőbe befordulva hamar meg is tapasztalhattuk, hogy bizony még a lépcsőn sem könnyű ezeket a magasságokat bejárni… Főleg motoros ruhában. Szerencsére a fenyves árnyékában számos pad és pihenőhely, nyugágy várja a látogatókat. Nagy pozitívum, hogy a sétány félmagasságában az egyik pihenőhelyen van egy hideg italt adó italautomata, amit ki is használtunk.

Az egyik állomásnál törpekecskék hancúroztak, nagyon muris volt,ahogy egymást öklelték 😀

Fél órányi lépcsőzés és kapaszkodás után elértük végre azt a kilátóteraszt, ahol pompás panoráma nyílt a környék zöldellő hegyeire.

Igen, onnan lentről, a völgyből másztunk fel…. Azonban nem itt volt még a vége. Még lépcsőzni kellett egy darabig, amíg igazán a fenyves szintje fölé emelkedtünk.

Itt, a legtetején aztán megpihentünk. Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni…. Békésen szemlélgetve a környéket telt az idő… azonban sajnos eljött az ideje, hogy el kellett indulni lefelé a hegyről.

Lefelé azért kicsit gyorsabban leértünk. Itt egy gyors frissítés után úgy döntöttünk, hogy a nagy meleg miatt a leggyorsabb úton, autópályán száguldunk vissza a szálláshoz. Némi készülődés után motorra szálltunk, és már repesztettünk visszafelé. Azért így, a nagy sebességű menetszéllel rohanva sokkal tűrhetőbb volt a motorozás.

Amint a szállásra értünk, egy gyors átöltözés után a helyi, vízimalom melletti kis sörözőbe indultunk valamit enni, mert már jócskán elmúlt az ebédidő. Picit meglepetésként ért minket, hogy itt csak levesek, előételek és kolbászok voltak kaphatóak, de végül ezzel sem volt baj. A felszolgáló hölgy a rendelésünk után azonnal intézkedett, a kaja beszerzéséről, mert kicsit sokan voltunk a készletéhez – de 10 perc alatt megoldódott ez is. Aztán hamarosan meg is kaptuk fatálakon a stájer sült házikolbászt reszelt tormával, mustárral, és barna kenyérrel. Persze fogyasztottunk mellé jó hideg söröket, sőt a hölgytől még grátisz barackpálinkát is kaptunk – nem fogadott el pénzt érte.

Kaja után visszasétáltunk a szállásra, és következett a – számomra – kellemetlen dolog – összepakolni a holnapi utazásra. Sajnos ez van, holnap búcsút intünk Sankt Peternek, Stájerországnak, és haza kell indulunk…

Mai útvonalunkat az alábbi képre kattintva tudod végig követni, illetve fotóimat IDE KATTINTVA tudod megnézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük