Címke: árpád-emlákmű

Történelmi séta ??‍♂️

I ❤️ Szeged

Mai történelmi sétánkat kezdjük meg Ópusztaszeren., A szeri síkságon a IX. században…. na hagyjuk…. Szóval, voltam, már 17 évvel ezelőtt az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban. Mivel kíváncsi voltam, mi változott itt, ezért egy tekeréssel egybekötött emlékparki sétát terveztem a hétvégére. Mivel ismerem az emlékhelyet, sok meglepetés nem tudott érni belépés után. Annyi azért bizonyosan, hogy elkészült egy 3D film Magyarország történetéről, amelyet az érkezésem utáni félórában már meg is tudtam nézni. Nagyon jó kezdeményezés, mely megalapozta hangulatomat a mai napra.

A film megtekintése után elindultam az emlékparkot megnézni újra. Az emlékpark bejáratának közelében áll Árpád fejedelem emlékműve, melyet 1896-ban, a Millennium évében állítottak. Már ekkor fontosnak tartották a megemlékezést Szerről. Én annyival fokoztam a hangulatot, hogy a gyönyörű emlékművet körbejárva, ezt a zenét toltam a fülembe…igazán beleborzongós élmény volt…

Aztán igyekeztem minél alaposabban körbejárni az Emlékparkot, megfigyelve minden újdonságot. Nagyon jó ötlet, hogy a X. században itt dolgozó Bencés szerzetesek gyógynövény-tudományát felújitották, és újra megtekinthető a Szeri gyógyynövényház .

Sajnos mindez nem mondható el a Csete-féle jurtákról.Az 1996-os építés óta ma már nem látogatható a jurták nagy része. Sajnos állapotuk is omlik-bomlik; nem értem, miért kell veszendőbe hagyni ezeket az egyedi alkotásokat.

Az emlékparkban található Skanzen szerencsére rendben van, és a Skanzen egyes házai külön-külön funkcióban is élnek.

Sétám végén pedig szaporán ki kellett lépnem, hiszen az utolsó turnusba foglaltam helyet a Feszty-körképhez. Ez az élmény nem mesélhető el; a hatalmas méretű festmény a valóságba átfutó részeivel; és a részletekhez tartozó hanghatások szinte a helyszínre repítik a nézőt… én sajnos nem tudtam 2 teljes kört menni a festményt hallgatva, mert a 38 méter átmérőjű és 120 méter hosszú kép megtekintésére sajnos csak 20 perc adott….

A festmény teljes felbontásban megtekinthető ITT.

Estére leutaztam Szegedre. Mivel éhes voltam, úgy véltem, sokkal nagyobb választékban tudok majd az éttermek között választani…. A belváros közelében leparkoltam, majd a biciklit elővéve, kicsit körbejártam a belvárost alkonyatkor.

Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy nyeregbe pattantam. Szegeden számos kerékpárút és kerékpársáv áll rendelkezésre a közlekedéshez, és ezt a helyiek használják is; úton-útfélen rengeteg kerékpáros közlekedik, és mindenhol kerékpártárolók találhatóak. Az autósok pedig udvariasak és előzékenyek a kerékpárosokkal szemben. Bárcsak mifelénk is divat lenne ez….! Végül egy Pizzériánál kötöttem ki, ahol bedobtam egy forró és ízletes pizzát.

Az est lezárásaképpen pedig kiültem a Tisza-partra, és néztem, hallgattam az estét….

A mai napomról sok képet ITT láthatsz, a belvárosi tekergésemről egy animációt pedig ITT.