Idén is megcsináltam! ✔️
Nem volt kérdés, hogy indulok. 2017 óta mindig jövök, mert nagyon szeretem ezt a rendezvényt. Eisenkrammer Karcsiék nagyon jól megszervezik és bonyolítják mindig, nagyon jó hangulatú rendezvény és egyébként is imádok a Balaton mellett tekerni, imádom ezt a vidéket, főleg így, hogy még nincs tömegnyomor – szezon előtt.
Azonban idén nem kedvezett az időjárás a felkészülésemnek. Április óta egyik eső éri a másikat, így aztán nehéz az életvitelembe beilleszteni az edzéseket… na, nem magyarázkodok. Szóval az erőnlétem a tavalyihoz képest sehol sincs – ezért aztán úgy határoztam, ezúttal kényelmesen végigtekerem különösebb erőltetés nélkül a távot. A mai napon az időjárásfelelős nagyon jó volt hozzánk – az eső reggelre megszünt és egy nagy fényes korong ragyogott az égen. Reggel időben megérkeztem Siófokra; parkoltam, majd megnéztem a rajt helyszínét.
Aztán visszamentem még az autóhoz, és magamhoz vettem a túrafelszerelést, italokat, ilyesmi… és addigra már a rajthoz elég szép számban sorakozott a sportolni vágyó közösség.
Hamarosan megtörtént a visszaszámlálás, és a szokásos Thunderstrack-ra el is indultunk. Mivel a kompig csak bemelegítésről volt szó 😉 , addig felvezető autó után kellett haladni. Azonban a tempó nem bemelegítős volt; 25 km/h körül toltuk végig az első 13 km-t. A kompra 300-as csoportokban tudtunk felszállni, én persze az első turnusban voltam 😉 .
8 percnyi pihenő után újra nekilendültünk a tekerésnek; különösebb nehézség nélkül elértünk az első frissítőpontig – 29 km-nél Csopakon, a hajóállomásnál álltunk meg.
Tíz percnyi pihenő után újra nekilendültem a tekerésnek. Mivel a mezőny innentől szétszakadozott (ki-ki saját vérmérséklete szerint pihent, frissített) úgy éreztem, itt az ideje a vadiúj JBL beüzemelésének 🙂 Innen már zeneszóra ment a tekerésem 🙂
Kellett is az ütem, mert a nehezebb részek itt következtek. Almádi környékétől Világosig állandó hullámzással kell számolni, amelyben vannak azért szép kapaszkodók is. 41 km-nél Almádi határában a Hotel Nereus-nál volt a következő frissítőpont, itt két pohár vizet ittam, majd továbbindultam. A következő szakaszon már érezni kezdtem az erőnlét hiányát; a felfelé kapaszkodásokkal igencsak megküzdöttem. Azért lassacskán csak eljött a következő frissítőpont – 54 km-nél, a kenesei parton.
Itt hosszabb szünetet tartottam (nem csak én 😉 ) zsíroskenyérparti, ilyesmi 🙂 Az indulás meg csak nem akarózott, különben is eztán következik az akarattyai emelkedő- jaj – na indulj már TE!! Nekivetkőztem, aztán uzsgyi! …dehogy. Alig akartak bemelegedni az izmaim, fájt a comb -bicepszem, -tricepszem ..jájj! Aztán az emelkedő már ott is magasodott előttem. Hú. Küzdöttem, na! felküzdöttem magam, majd a Szabadi-Sóstói szabadstrandnál megálltam. Elővarázsoltam az izotóniás italt gyorsan, bedöntöttem belőle fél litert…. ‘saztán tovább, csak tovább… És lőn csoda, valóban jó ez az ital, mert azt vettem egyszercsak észre, hogy újra 22-23-al tekerek, és nem érdekelnek a lábizmaim…. 🙂 Aztán hipp-hopp, már a célban is voltam, akasztották az érmet a nyakamba, majd egymást fotózgattuk a célfalnál 🙂
Nemsokára elfogyasztottam a nekem járó kaja-adagot (tejszines-gombás-húsos penne, jó volt). Aztán ledőltem pihenni a Hotel Dobló-ban. Ez alkalommal megvártam az esti tombola-sorsolást. (Amin aztán nem nyerten semmit 🙂 )
Sorsolás előtt pedig őrá lettem figyelmes (ő húzta a szelvényeket). Tavaly június 3.-án egy baleset nyomán amputálták az egyik lábát.
Ő viszont felállt újra, és nemcsak felállt, hanem a mai napon 206 km-t tekert!! Arra gondoltam, hogy hiszen én itt ma nem is csináltam semmi érdekeset…. ez a teljesítmény!! RESCPECT, ATTILA!!
….az este pedig lassan leszállt. Csak ültem a parton, néztem, hogyan megy le a Nap, és szólt a zene a fülembe; és arra gondoltam, hogy olyan jó itt….. és KÖSZÖNÖM!!
A túráról rövid animációt ITT találhatsz.