Címke: dömös

Tavaszi bemelegítés ?️

Dunakanyar – nógrádi tekergéssel fűszerezve

A mai napra remek kis túrát talált ki Gábor; egy kis Dunakanyar-környéki tekergést követő kajálás egyik kedvenc helyünkön – majd levezetésképpen egy kis nógrádi kanyargás. Az első ajándék rögtön az elején adódott: Nem szúrtam el az óraállítás miatt a találkozó időpontját, időben érkeztem. 😉 Így aztán nyugodt tempóban indultunk útnak. Először a Dömösi hajóállomáson álltunk meg; megnéztük egy kicsit a panorámát és az éledő természetet, aztán már indultunk is tovább.

Egy rövidebb etap után máris Párkányban voltunk; itt megnéztük nem szokványos nézőpontból az esztergomi Várhegyet és a Vizivárost.

Kis fotózás után folytattuk utunkat; felmentünk egy picit játszani  😉 (kanyarogni) Márianosztra, Kóspallag felé (jajj, ezek az utak….) azután a Bánki tónál, a kedvenc büfénkben ebédeltünk…. volna, de szerintük még nem kezdődött el a szezon, sajnos zárva találtuk. 🙁 Életbe lépett tehát a „B” terv, irány Rétságon a Zulu Café. Itt jelentős várakozás után (~1 óra) végre kajához jutottunk.

Ebéd után, jóllakva pedig nem lefeküdtünk aludni, hanem egy kicsit még kanyarogtunk Nógrádban – majd a Galga mentén délnek fordulva értünk le az M3-ra. Innen már csak a gázt kellett húzni hazáig….

A túráról több fotót ITT találsz.