Örömködés a Tátrában

Egész héten bizonytalan volt a hétvégi programom, azonban péntek délelőtt kiderült, hogy a tervezettekkel ellentétben „B” tervre lesz szükség. Ennek fényében aztán egy gyors szállásfoglalást követően szombat délelőtt összepakoltam a kis utazós cuccomat, felraktam a motorra a táskákat – és uzsgyi ! délben elindultam a Vilyvitány nevű határ menti falucskába.

Jó meleg volt, de autópályás tempóval, menetszéllel egész kellemes érzés volt suhanni. A tervem szerint végigszaladtam az M3-ason – majd az M30-on – és onnan a 37-es úton tovább Sátoraljaújhely felé. Jó haladós tempót tartottam, az első pihenőt Mezőnagymihály központjában egy árnyas parkban tartottam.

Evés-ivás után pedig haladtam tovább kelet felé. Az alföldi részeket elkerülve hamar befutottam a Tokaj környéki, zempléni dombvidékbe – 2 évvel ezelőtt jártam erre utoljára, de most újra elcsodálkoztam a szépségén, mindjárt otthon is éreztem magam a hegyek között 😉

Sok-sok szőlőültetvény mellett haladva egyszer csak egy táblára lettem figyelmes: „Megyer-hegyi tengerszem” Mivel ezt már nagyon régóta terveztem megnézni, ezért aztán gyorsan bekanyarodtam a nyíl irányába 🙂

Egész ígéretes úton indultam felfelé, azonban párszáz méter után a minőség romlani kezdett, majd kb. egy kilométer után fel kellett adnom, mert olyan vízmosásos, hepehupás-bakhátas köves út várt rám, hogy örültem, hogy fordulás közben nem estem el a motorral. 🙁

Így aztán legközelebb Vilyvitányban álltam meg a szállásnál; ez egy nagyon pici kis zsákfalu a Zemplénben – festői környezetben, takaros kis házban pihenhettem meg. Tulaj ugyan nem volt a környéken, de a kulcs az ablakban oda volt készítve. Emellett az asztalon jófajta barackpálinka – welcome drink – az estét a lugasban ülve nagyon kellemesen töltöttem.

Reggel pedig a becsületkasszában hagytam a szállás árát, majd motorra ülve északnak vettem az irányt.

Tervem szerint olyan helyeket akartam megnézni, ahol eddig soha nem voltam – ezért aztán Hollóháza után átlépve a határt Kassa felé vettem az irányt. A belvárosban sétáltam egyet; a főtéri parkban szökőkút zenélt, a katedrálisban orgonazene szólt – nagyon jó hangulata volt az egésznek, és ráadásul még szép is 🙂

Félórányi pihenő után mentem is tovább, mert még Lőcse városát is meg akartam nézni a nagy Tátrai döntögetés előtt.

Egy órányi autópályázás után oda is értem. Hát érdemes volt útitervbe tenni; a városka nagyon rendben van ! Több kilométer hosszan a városfal mellett motoroztam, míg egy árkád alatt befordulhattam az óvárosba. Ódon hangulatú, kicsi belvárosát nagyon szépen rendben tartják, ikonikus épületei harmonikusan illeszkednek a képbe. Itt fúvós zenekar koncertezett, nagyon jól éreztem magam.

Kis séta, pihenő után indultam tovább, mert a nap fő attrakcióját, a Tátrai motorozást már nagyon vártam! Ehhez azonban még nyugat felé kellett motoroznom vagy 40 kilométert Poprádig. Tehát – vissza az autópályára – haladósan. Néhány kilométerrel Poprád előtt egyszer csak megjelent a távolban a Magas-Tátra masszív tömbje – lélegzetelállító és fenséges látvány, amint meglátja az ember – amilyen hatalmasan emelkedik ki a többi hegy közül!

Innentől kezdve csak egy járt az eszemben: fotót kell készítenem róla! Tehát letértem az útról, és mindig a Tátra felé fordulva kerestem azt a helyet , ahol nem zavarja a kilátást villanypózna, távvezeték, hirdetőtábla… Hát nem volt könnyű… de végül kis utcákon, egy tejgazdaság területén áthajtva , köves, vízmosásos városszéli utakon haladva elértem egy kukoricás szélére, ahol megfelelőnek ítéltem meg a helyet 😉

Itt aztán elkészíthettem a Magas-Tátrát ábrázoló képeimet 🙂

Ennyi művészkedés után pedig motorra szálltam – és délnek fordultam hogy átkanyarogjak az Alacsony-Tátrán és a Gömör-Szepesi hegységen át mintegy 100 kilométer hosszon. No, ezt a szakaszt nem tudom elmesélni, sem megmutatni – aki motorozott már hegyekben, az tudja, milyen élvezet ez – a többiek meg higgyék el 🙂 Nagyon jó volt, nagyon élveztem, és a táj is bámulni való volt.

A nagy élvezkedés után pedig Rimaszombaton álltam meg tankolni. Itt még – szokásommal ellentétben – ittam egy energiaitalt is – mert innentől kezdve viszonylag unalmas száguldásra készültem.

Azonban nem egészen így volt – Salgótarjánig egész jó kis hegy-völgyön át vezet az út délnek. Viszont a várostól lefelé a már majdnem teljesen elkészült 21-esen -Hatvanig -onnan M3 – M7 útvonalon ingerszegény úton, de gyorsan hazaértem.

Itthon nagy megelégedettséggel szummáztam, hogy nagyon jó döntés volt ez a villámlátogatás a Felvidéken, mert az idő pazar volt; a motorozás élvezetes és a látnivalók pedig gyönyörűek.

Ha kíváncsi vagy a fotóalbumra, azt ITT tudod megnézni, a túra animációját pedig IDE KATTINTVA.