Címke: klosterneuburg

Gyors hegyjárás Bécs mellett ?

A mai kirándulás apropóját az adta, hogy Geor szabadságra jön, és Réka megszervezte az utazást… én pedig mindig kapható vagyok egy kis ausztriai kirándulásra. Megbeszéltük, hogy Bécsben találkozunk, utána pedig pár órás szabad programot tartunk hazaindulás előtt.

Az utunk Bécsbe teljesen zökkenőmentesen zajlott. Időben érkeztünk az állomáshoz, a találkozó megtörtént, majd a fiatalság kívánsága szerint a Shopping City Süd-be indultunk. Mivel nekem nem volt kedvem shoppingolni, hanem inkább kirándulni 😉 ezért én az SCS -ben hagytam őket. Aztán irány a Kahlenberg – és máris a péntek délutáni stauban találtam magam….

Persze a jó cél érdekében leküzdöttem ezt az akadályt 🙂 Fél óra autózás után elértem Klosterneuburg városát; innen lehet felmenni a Kahlenbergre. Szép kis macskaköves erdei úton tudunk felfelé haladni.

Ahogy haladunk felfelé, egyre szebb látvány tárul a szemünk elé. Az út melletti erdő pedig tele van vadregényes, romantikus zugokkal.

A hegytetőre autóval nagyon hamar fel lehet érni. A hegytetőn látogatóközpont, étterem és az 1683-ban épült Szent-József-templom található. Az első ember pedig, akivel szembe találkoztam, ő egy ázsiai, baseball-sapkás pap volt. 🙂

A csúcsról Bécs felé tekintve pedig egy nagy szürkeséget láttam. Nagyon mereszteni kellett a szemeimet, hogy a levegőben szálló por-és a párarétegen keresztül egyáltalán megtaláljam Bécset 🙂

Miután eleget meresztettem a szememet, elindultam lefelé. A hegy északi oldalán szerencsére kicsit jobbak voltak a légköri viszonyok, így a Duna-menti települések pazar látványából egy kicsit meg tudtam örökíteni.

Némi gyönyörködés után pedig visszaindultam a SCS-be. Ezúttal egész normális forgalomban tudtam haladni.

Amikor pedig a bevásárló-központba értem, a fiatalság még nem is végzett a shoppingolással. Még én is vásárolgattam kicsit velük, aztán hazafelé vettük az irányt. Utunk teljesen zökkenőmentesen lezajlott.