Címke: palmanova

Rendhagyó Szilveszter

??????

Az Óévet búcsúztatni pedig tudni kell 😉 Már évek óta nem vonz az otthoni módon megünnepelt, kocsonyával és virslivel, evéssel-ivással-tánccal megélt Szilveszter este, pedig én is ezen szocializálódtam. Azonban immár a harmadik esztendeje új utakat keresek az év fordulójának kellemes és tartalmas eltöltésére.

Ezúttal délnek vettük az irányt. Felkerestük Aquileiát, ezen egykori gazdag, és virágzó ókori római kereskedővárost. Helyiekkel beszélgetve rögtön megemlítik, hogy hát igen, Attila a hun bizony a jó hírünket elintézte, amikor 452-ben az utolsó hadjárata során földig rombolta a várost. Az egykori városra néhány római oszlop és vízvezeték maradvány emlékeztet, illetve a Bazilika ősi kőfalai tanúskodnak régmúlt korokról.

Különös érzés olyan emlékek között járni, amit Attila király is látott…. A mintegy 3000 lélekszámúra zsugorodott mai városkában rövid sétát tettünk, ma már tipikus mediterrán hangulatú képet mutatnak az utcák.

E kis városnézés után Grado szigetére indultunk. Elmesélték az itteniek, hogy Grado akkor kezdett fejlődni, amikor Attila hadai közeledésének hírére a lakosság felpakolta javait és jószágait hajókra, és áthajózott a szigetre. És egy szerencséjük volt: Attilának nem volt hajóhada…..

Gradóra ma már egy töltésen futó autóúton át lehet jutni, mi is így tettünk, hogy a tengerhez érve megcsodálhassuk az év utolsó naplementéjét.

Csodálatos égképekkel ajándékozott meg minket ez az este, a bíbor és arany különböző árnyalatait vetítette elénk a lassan lebukó Nap.

És eljött az este. A lassan megszűnő fényben Palmanova erődített kisvárosa felé vettük az irányt. E városkának szabályos, virág alakú alaprajza van, mert ezt az erődítményt így sokkal könnyebb volt védeni betolakodók ellen. Szerencsére ezt a szabályosságot a mai napig megőrizték.

A város közepén található Piazza Grande-n sétálva, a teret csodálva betértünk az egyik kávézóba, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket.

Fogyasztás után pedig tovább sétáltunk az impozáns téren, amikor a Dóm feltűnő tömbjére lettünk figyelmesek.

Fények, és ének hangja szűrődött ki bentről. Olyan hívogató volt, ezért aztán bementünk, hogy lássuk hogyan ünnepelnek a bentiek… Éppen a Mise vége zajlott. Nagyon jó volt hallani a dallamos olasz nyelven a liturgiát, majd amikor megszólalt az orgona ebben a gyönyörű akusztikájú templomban…. az tényleg bizsergető volt.

Ahogy ott álltunk, néhány szót váltva, rögtön észrevették, hogy külföldiek vagyunk. Amikor azonban a liturgia a “megbékélés” részéhez ért, egy pillanatig haboztak a melletünk állók, majd mosolyogva odajöttek, és kezet nyújtottak, sorban jőve: “Pace! – Pace!” (Béke!) Ott és abban a pillanatban olyan érzés volt, amit nem tudok leírni…. a fejem búbjától a talpamig éreztem, hogy: IGEN!…. itt állunk távol otthontól, egy hajdani nagy város hatalmas dómjában, és itt ezen az estén szeretettel köszöntenek minket… azt hiszem, ennél szebb jókívánságot még nem kaptunk soha az új évre…..

Mivel még egy vacsora, és némi városnézés szerepelt az étlapon, ezért Udine felé vettük az irányt. Némi zavar volt az erőben 🙂 az Udine-i sétánk megkezdésekor, mivel először én, majd Kedvesem hagyta az autóban a telefonját, szóval a Főtérig hátralevő 400 métert ötször tettük meg 🙂 Ezen extra sétával jól el is fárasztottuk magunkat, szóval jó volt már betérni és leülni a kedvenc Pizzériámba, ahol 6,50 € -ért remek sonkás-gombás-mozzarellás Calzonét tudtunk fogyasztani.

A Pizzamester ott előttünk gyúrta-nyújtotta a tésztát, majd töltötte és megsütötte. És nem kellett sokat várni, még tíz perc sem telt el, máris fogyasztottuk frissensült vacsoránkat.

Jóllakva, elnehezült gyomorral jártunk egy kört a belvárosban, az ikonikus épületeket megcsodálva.

A főtéren már alakult a hangulat, egy DJ szórakoztatta a gyülekező közönséget a közeledő éjféli örömünnephez.

Mi azonban nem vártuk itt meg az éjfélt, hanem kajától ellustulva inkább autóba ültünk, és az itteni lakásunkhoz közeli kisváros, Moggio Udinese felé indultunk. Röviddel éjfél előtt érkeztünk meg, ahol néhány helyi nevezetesség megtekintése után egy olyan magaslati ponton parkoltunk le, ahonnan remekül megbámulhattuk a város felett csillogó tűzijátékok fényeit.

Így átfordulva a 2020-as évbe köszöntöttük egymást… A fények és a hangok lassan elcsendesültek, mi is autóba szálltunk és hazahajtottunk 10 percre levő szállásunkba. Itt pedig nyitottunk egy pezsgőt, és koccintottunk az eljövendő új esztendőre.

Mindenkinek azt kívánom, hogy legyetek bátrak, ne féljetek új utakat járni, ne süllyedjetek megszokásba… higgyétek el, talán csak az első lépés olyan idegen, azt nehéz megtenni, de a függönyön túl szép új világ vár rátok! Nosza, told félre azt a függönyt és lépj be az ajtón!!

Fotóalbumunkat IDE KATTINTVA tudod megtekinteni.

Pihenönap a tengernél

Asz’onták, jó lenne, ha tartanék egy kis pihenést, egy lazítós napot. Meg különben is, itt a tenger egy köpésre, miért ne?!
Elhagytam a hegyeket mára. 
Tényleg nagy a tenger, nem láttam a végét! Még ha sokáig néztem akkor se’.
Na de…. tényleg van a tengernek szaga! Már a közelébe érve megcsapott az a víz, só, hal, stb. szaga. 
Tengerbe vezető csatorna nem csak Velencében van! Másutt is. Ugyanolyan csónakkikötővel, ugyanolyan hidakkal, ciprus (vagy milyen) fasorral.

A strand homokos. A víz meleg. Nagyon.
Egy kérdés: Ki ült már a 45 fokos (nem viccelek! Jóval melegebb, mint a testhőmérséklet) tengervízben úgy, hogy közben vadásznia kellett a tarisznyarákokra? Mert azok meg rám vadásztak, hiába mondtam nekik, nem jó a zsírt enni. Folyton rám akartak mászni.

Ezt a játékot elunva, partra lépve feljajdultam, mert a homok égetett. Ehh. 

Inkább legyen városnézés a környező városokban.  Aquileia a szomszédban van. Ez az a város, amelynek híres a bazilikája, mert nagyon régi. (kis történelemóra: olyannyira, hogy amikor Attila király 452-ben elfoglalta a várost, már akkor régi volt.)

Pár kilométerrel arrébb Palmanova, amely szintén egy római erősség volt. Példásan néz ki a főtere, nagyon hangulatos és szép. És hatalmas.

Most nézem a műholdképen, hogy Palmanová-nak milyen csodás alaprajza van. Ezt talajszintről nem vettem észre, a téren (Piazza Grande) feltűnt a szabályosság.

Örülök, hogy láttam ezeket…na de ez a forróság, ami lenn van a tengernél, meg a síkságon! Szinte nem kaptam levegőt.
Nagyon megörültem, mikor visszaúton megláttam az Alpok bejáratát.

És érdekes, 10 fokkal biztos hűvösebb is van itt benn a hegyek között.
Szumma szummárum: szép-szép a tengernél, de én nekem egy óra bőven elég volt belőle. Nem az én világom. Tönkretesz  🙂 Én a hegyekben érzem jól magam. Fotóalbumot ITT találsz.