Ma rendhagyó húsvéti programmal telt a napom. Szakítva a hagyományokkal, egy nemklasszikushúsvéti, de nagyon kedvenc ebédre indultunk egyik kedvenc helyünkre 😀 Szokásos találkozóhelyünkről a Pilis felé vettük az irányt. Újra megtekintettük ezt az erdőt; immár zöldülő állapotában.
Némi küzdelem (Dobogókőre tartó forgalom…) és kanyargás után már Esztergom kertvárosban voltunk. Itt pár perc pihenő után a Bajna-Héreg közti kanyargásra indultunk, ez pedig nagyon kellemes volt! Alig volt forgalom, és a vadiúj gumijaim is megmutatták, mit tudnak. Szuper volt a tapadás,nagyon jót döntögettem. Hamarosan meg is érkeztünk egyik kedvenc kajálóhelyünkre; Tardos mellett a Malomvölgyi Büféhez, amely csodás völgyben egy erdőszéli kis faház-sütöde, faasztalokkal, padokkal….
Sok kiránduló volt itt, és mind enni is akart, annak ellenére elég hamar megkaptuk az ebédünket.
Nagyon finom volt a kaja, nagyon jól esett, jót kajáltunk. Ez volt a nemklasszikushúsvéti 🙂 (nem sonka, tojás) ebédünk. Itt elpacsiztunk. Utána a sárguló Vértesen és a Velencei-hegységet átszelve gurultam hazafelé.
Nagyon kellemes túra jött össze a mai napon, nagyon elégedett vagyok.
Idén már gyalog és kerékpárral is megkezdtem a szezont, már csak a motorizált szezonnyitás volt hátra. (És persze az új vas megjáratása.) Egészen a mai napig… Jól beöltözve indultam a Szilas-pihenőhelyi találkozóhelyünkhöz. Az első kellemes 75 km megtétele után már hipp-hopp ott voltam a találkozóhelyen – a többiek már mind csak rám vártak 🙂 A kora nyári idő miatt rájöttem, hogy kicsit túlöltöztem magam, már itt vetkőznöm kellett. Aztán a nap többi részében folyamatosan kerültek le a ruhadarabjaim; még szerencse, hogy négy réteget vettem fel … 🙂 Némi kajálás és beszélgetés után el is indultunk; pár kilométeres budakalászi és pomázi tolongás után nemsokára már felfelé kanyarogtunk Dobogókőre. A hegytetőn nem sokan voltak – ha leszámítjuk azt a 2811 embert, aki épp ott akarta a tavaszi (kora nyári) délutánt tölteni. Mivel már jó meleg volt, megint vetkőztem… hanyag mozdulattal ledobtam a kilátónál a kabátomat, hogy ne zavarjon a fotózásban. Néhány fotó erejéig lepillantottunk a Dunakanyarra, bár a levegő tisztasága hagyott kívánnivalót maga után…. Szóval nem lettek nagyon briliáns képek.
Aztán már indultunk is vissza a parkolóba. Szinte már indulásra kész volt mindenki, amikor hiányérzetem támadt : hoppá, hol is van a kabátom….? Na uzsgyi vissza gyorsan a kilátóhoz… még szerencse, hogy a jelenlévő párezer ember közül senkinek nem kellett a négy évszakos Shox motoros kabátom ?? Nem elég, hogy én vagyok a leglassabb öltözködő, még duplán hülye is vagyok. Na, kanyarogtunk tovább lefelé. Következő megálló a Granárium volt, ahol ki-ki kedve szerint kávézhatott, szendvicsezhetett…stb. stb. Én meg eközben az első fotókat elkészítettem Rozsast segítségével a szép motoromról.
Rövidesen indultunk is a következő állomáshoz. Na, a következő szakasz nem lett a kedvencem; konkrétan a Szomor-Máriahalom-Tinnye útszakaszon – hogy is írtam tegnap? – kerestük a gyűrődések és kátyúk között az útburkolatot… Na az Üvegtigrisnél egy kicsit intenzívebb volt az élet, mint amikor Lali hiába várta a vendégeket… Néhányszázan itt is múlatták az idejüket. Ráadásul még egy Mini-találkozó és felvonulás is indult innen nagy port felverve.
Valamelyik társam azt mondja nekem: „Fotózd ám őket!” Mire
én: „-Minek? Úgyis mind ugyanolyanok, csak a színük más!”
Ha ezt a Mini-Club bármely tagja hallotta volna… 😀 Végül aztán elköszöntem a társaság többi tagjától…és haza indultam. Igazán jó kis túra kerekedett ebből is; az időjárás is briliáns volt; és nagyszerű volt -mint mindig – a túravezetés.
