Címke: tél

Utazás Szlovákiából Lengyelországba ?

Bölcs öregek szerint, Újév napján óvakodni kell a takarítástól, munkától, és minden megterhelő dologtól, mert azt fogod csinálni egész évben, amit e nap csináltál.
Én nem is csináltam semmi ilyen ördögtől való dolgot 🙂
Ezzel szemben az új év első napját utazással töltöttem 😀
immáron Lengyelországból jelentkezem.
Útközben megtekintettem a Lúcski vízesést, amihez a kocsiból kiszállva csak 50 métert kellett túráznom. 🙂


Az utamat tovább folytatva újra esni kezdett a hó. Eszembe is jutott, hogy utam során még nem láttam a Napot, mert minden nap esik a hó. Útközben gyönyörű havas tájakon haladtam, higgyétek el, mert fotót azt nem tudtam készíteni a szakadó hóban  🙂
Árva váránál megálltam egy rövid fotózásra, bár ez sem lett túl jó kép.
A vár nagyon impozánsan emelkedik ki a faluból, nagyon látványos, ami persze nem látszik a fotón. El is határoztam, hogy normális időben visszajövök még erre a környékre.

Estére elfoglaltam a szállásom Ciche csodaszép falujában. Ez egy IHM kis hegyi falu (Isten háta mögötti  🙂 )
Olyannyira, hogy a jelen levő 5 mobilszolgáltatóból egyiknek se ér ide a térereje, illetve NÉHA egy-egy pillanatra lett valami jel, ami segítségével 1 óra alatt tudtam kb. 5 üzenetet váltani  :/
A hó meg folyamatosan esik meg esik…. Az autót fél óráig takarítottam indulás előtt.

Ja, és itt az IHM faluba még a hótoló sem jár, még szerencse, hogy néhányan már vágtak előttem utat a hóba 🙂

 A vadiúj téli gumijaim eddig jól vizsgáztak.
Ma egy kis Zakopane-i shoppingolást tervezek. Remélem azért egy kicsit majd eláll a havazás, hogy tudjak fotózni is. Vagy holnap. Majd meglátjuk  🙂

A fotóalbumot ITT találod.

Sziklamászás után estébe hajló túra

A mai napot kimaxoltam, ha lehet így fogalmazni 🙂
Délelőttre egy kis sziklamászás-tanulást terveztem be. Persze miért is ne, télen, szakadó hóban? 
Hát azért, mert MOST vagyok itt. 

Szóval megtörtént az első sziklamászásom. Rendesek voltak a helyiek, mert a gázosabb helyeken tettek a sziklába acél fellépőt, kapaszkodót. Sikerült felmennem 🙂

Viszont délután 2-re végeztem. Úgy döntöttem, belefér a mai napba még a Sutói (38 m magas) vízesés megtekintése. Később derült ki, hogy a sziklamászás csak a bemelegítés volt….

Hát, mondanom se kell, a túra erősen hegynek felfelé vitt, szakadó hóban, sőt, ahogy haladtam felfelé, egyre mélyebb hóban…. volt, hogy négykézláb másztam át a jégé fagyott keskeny fapallón, alattam a jéghideg zúgó patak sziklakövekkel….. de felértem, a fotó és a video meglett, sőt, le is értem  😀 😀

 8 km-nél begörcsölt a bal vádlim, mert hogy lefelé a csúszós hóban ugye folyamatosan visszafelé kell feszíteni…. meg 2 km-t szinte koromsötét erdőben jöttem le… még jó hogy a hó fehér 🙂 De a vége 9 km lett és 860 m szint.  :O
Emlékezetes nap marad, az biztos ????
A végére pedig ideteszek nektek két linket, ITT a fotókat találjátok és ITT pedig egy kis video, ami 3D-ben ábrázolja a túrámat.

Diery-szurdok-túra

Megtettem első túrámat a Kis-Fátrában. Ismét sikerült egy gyönyörű túraútvonalba beletrafálnom; a Diery-szurdok volt a mai célpont. 

Nem mondanám, hogy könnyű túra volt, mert hegynek felfelé, patakokon át és csúszós sziklákon kellett felkapaszkodnom, néha nem kis emelkedéssel. 

Dehát ez itt egy téli csodavilág, ennek a látványa kárpótolt, megérte a mai nap, nagyon. Az utolsó képért pedig megvártam a szürkületben a kékórát a fenyvesben. Talán én voltam az utolsó, aki lejött a hegyről….. Ja, és sikerült 7,5 km-t megtennem 😉
??????

A fotóalbumot ITT találod, egy kis 3D-s animáció pedig ITT látható.

Sappada behavazott

Magyarországon elég ritkán adódik manapság, hogy tekintélyes hómennyiséget láthassunk. Tulajdonképpen ezért jöttem az Alpokba, hogy egy kicsit élvezzem a téli világot…… nos sikerült. Sappada-ra ma reggelre 50-80 cm hó esett. Mindenütt hatalmasra nőtt háztetők, roskadásig behavazott fenyőfák….hát igen. Ez már hómennyiség….

Hozzáteszem, ~11 órára értem fel, és már tökéletesen letisztított úton tudtam végig haladni. 1-2 percenként jártak a hótolók egymás után. A lakosság apraja-nagyja pedig takarította a parkolókat, a házak környékét mindenféle eszközökkel; dupla hólapát, kézi hómaró, traktor….minden eszközt felhasználtak. Nagyon jót sétáltam a frissen behavazott városkában. A szállásra visszatérőben pedig benéztem egy kicsit Tolmezzo városkába is. Sok szép fotót találhatsz ITT.