Eljött végre a nagy nap!
Valóban, már legalább fél éve erre a napra vártam! Már két napja lázas izgalommal készültem, pakolgattam, szortíroztam, motort ellenőriztem…. aztán csak felvirradt a mai nap végre! Megittam a reggeli kávémat, felpakoltam a motorra a táskákat…aztán búcsút intettem….start!!
Az M0 – 4 – 42 útvonalat választottam, mert ráérősen akartam menni. Ma csak Torockóig kell eljutnom. El kell mondjam, hogy Szolnokig eljutni a 4-esen nagyon gáz. Agglomerációs forgalom, útépítések, terelések garmada…. Na de onnan aztán teljesen eseménytelen úton jutottam el a határig. Ott egy komoly határellenőrzés alkalmával rám pillantottak 🙂 majd mehettem tovább. Nagyváradot elhagyva elkezdtem az eget bámulni, ugyanis az eddigi kékségen bizonyos gomolygó dolgok jelentek meg. Mindegy, én haladtam, amíg Élesden be nem kellett állnom egy üzlet tetője alá, hogy kényelmesen felvehessem az esőruhát. Gondoltam, kicsit megáztatom a szemerkélő esőben. Egészen addig, amíg egy valóban komoly zivatar alá be nem futottam, illetve egy benzinkútra, ahol kényelmesen, tető alatt ebédeltem két szendvicset – úgyis rég elmúlt már az ebédidő. A zivatar javát kivártam – talán fél órát – majd tovább indultam. Néhány kilométer megtétele után újra meg kellett, állnom, ezúttal vetkőzni, mert kezdett nagyon meleg lenni. Innen már csak az egyre közeledő, magasodó hegyeket kellett bámulnom – és hamarosan el is jött a következő pihenő – a Királyhágó tetején. Itt megálltam, és még egy pillantást vetettem a mögöttem maradó síkságra – innentől a hegyeké lesz a főszerep.
Fél órás pihenő után aztán újra úton voltam. Mintegy 35 eseménytelen kilométer megtétele után egyszercsak torlódásba futottam…. jajj, ezt már ismerem. Csak egyet jelenthet….baleset. Álltam egy darabig a sorban, aztán úgy döntöttem, szépen elindulok a sor mellett…de nagyon-nagyon figyelve…. mert 2012-ben az akkori motoros túrámon már egyszer elvették a jogsimat (de visszakönyörögtem a rendőrtől, szóval rosszat nem mondhatok rá) a torlódás előzéséért. Szóval hat szemmel figyelve ballagtam, és lassan eljutottam a probléma forrásáig.
Egy kamion egyszerűen lement az útról, és épp a (sárga) daruhoz kötötték , hogy kivontassa onnan. Kb. fél óra előkészületek után megtörtént a nagy húzás – és egy hatalmas csattanással elszakadt a (karom vastagságú) drótkötél….. Na, ekkor a rendőr szépen félreállította a béna darust, és végre elindulhattunk. Itt a hegyek között sajnos ez van; sokszor láttam már – egyszerűen nincs alternatív útvonal, ahova el lehetne terelni a forgalmat…… Így aztán kicsit megkésve, de nem elkésve folytathattam az utamat Torockó felé. Szinte eseménytelen úton haladtam – még annyit kell megemlítenem, hogy a fő útról letérve az utolsó 8 km áldott jó útminősége miatt az első telókat jól lekoppantottam…. mert nem vettem észre időben egy kátyút…. (ezekben nem volt hiány…) A szálláshoz érkezésem sem volt eseménytelen…. pont a ház előtt a motor azt mondta, hogy se kép, se hang… Minden elsötétült. Hirtelen bennem is, és kétezer gondolat indult be a fejemben. Betoltam az udvarra.. a házinéninek el is panaszoltam, aki jófajta pálinkával nyugtatott 🙂 Lepakoltam a táskákat, lekaptam az ülést, és elkezdtem mozgatni a biztosítékokat – vezetékeket. Egyszercsak – lőn világossság a műszerfalon. Na, megnyugodtam, akkor csak valami érintkezési probléma van -ezek szerint nem nagy a baj. Erre gyorsan meg kellett innom még egy pálinkát. Emígyen megérkezve felpillantottam az udvar felett tornyosuló Székelykőre – hú – holnap megmászlak!!
Végül megnyugodva, kellemes hangulatban leültem vacsorázni – ami csorbaleves és valami nagyon finom zöldséges rizseshús volt.
A mai motorozás nem volt eseménytelen, ámde sikeres…. és nyugodtan tudtam lefeküdni az a jó. A megtett táv pedig 530 km lett a végére.