Ismét jól aludtam. Azonban reggelre kelve azt tapasztaltam, hogy a térdeim eléggé panaszkodnak a tegnapi napról. Dehát nem tudok most ezzel foglalkozni; folytatni kell az utamat Gyimes felé.
Egy kiadós svédasztalos reggeli után a táskáimat felszereltem a motorra – felöltöztem, majd útra készen kitoltam a motort az udvarról. Beindítom a melegítéshez – azaz beindítottam volna, csak az indítás helyett egy sercenés – és se kép – se hang. Ejnye, a nemjóját a feledékeny hülye fejemnek, na! Elfelejtettem a szervizelést… Szóval, ott az utcán nekivetkőztem, leszereltem a táskákat – mer’ az olyan jó móka… Na, kis vizsgálódás után kiderült, ki a ludas – hát a legegyszerűbb, a pozitív fővezeték saruja lazult meg az akkumulátoron. Megtéptem jól, indítás – immáron kellemesen brummogva melegedett a motor, amíg visszaépítettem a málhát.
Innen aztán pozitív eseménytelenségben telt az utam. Magamban számolgattam, mikor kell tankolni – azért 250 km-enként mindenképpen akartam, bár szerintem 300-at is el tudnék menni egy tankkal. Út közben meglepődve tapasztaltam, hogy az Észak-Erdélyi autópálya projekt 6 év szunnyadás után feléledt, és elkezdték építeni! (Ez volt az az autópálya, ami Nagyvárad-Brassó viszonylatában ~420 km hosszban kellett volna megépülnie sok évvel ezelőtt – uniós pénzből -és ehelyett Gyalu és Aranyosgyéres között tudott megépülni 51 km hosszban – és a többi pénz meg – hogy is mondjam eltűnt…) Most feléledt tetszhalott állapotából, és épül! És ma újabb 14 km-en tudtam haladni rajta, ami nem egészen 6 percig tartott 😀 Már benn jártam Székelyföld elbűvölő tájain, amikor megálltam tankolni. Kicsit pihentem, számolgattam – hát igen gazdaságos a motorom, az elmúlt 228 km-en 3,74 átlagfogyasztással tudtam haladni.
Útközben megcsodáltam a már sokszor megcsodált Székelyföldi tájat, egyszer megálltam egy fotót csinálni, hogy ne maradjon a mai poszt se’ fotó nélkül…
Aztán tovább haladva Farkaslakán álltam meg legközelebb. Kicsit körülnéztem souvenir-meg matrica ügyben – szerencsére találtam. Gondolkodtam kajáláson is, de még tartott a Torockói svédasztalos reggeli hatása – szerencsére.
Szépen fogytak a kilométerek. Ismerős kanyarok, faluk, erdők követték egymást, amíg nemsokára ott álltam a az utolsó előtti hágón; mögöttem a Csíki-medence, Csíkszereda, Csíksomlyó….
Pár fotóért itt mindig érdemes megállni. Jobbra látható Csikszereda, mögötte a Kis- és a Nagy-Somlyó a Csiksomlyói nyereggel (igen ott van mindig a pünkösdi találkozó) a háttérben pedig a Kárpátok legszélső határ-hegyei látszanak (a Kárpát-Medence határa).
Innen legurultam Csíkszeredába. Itt egy kis kajának valót vásároltam, majd az utolsó 50 km-nek nekifutottam. Ebbe a szakaszba beletartozik a Gyimesi-hágó is, amelyen keresztül lehet megközelíteni a Gyimes völgyét. Ez az évszázadokig elzárt vidék még ma is őrzi a különállását Székelyföldtől és a környéktől, bár ma már Moldva felé átfut rajta a műút és tizen-egypár éve már kinyílt a világ a gyimesi csángók előtt is, még ma is egy ékszerdoboz, mind a tájat, hagyományokat, embereket tekintve; és én itt hosszú évek óta szoros barátságokat tudhatok magaménak. Érthető tehát, hogy mindig örömmel és vágyakozással jövök ide. Mint annyiszor, most is megálltam a Gyimesi-hágó tetején, hosszú percekig csodálva az előttem elterülő völgyet.
Az utolsó szakasz megtétele és némi keresgélés után megtaláltam a szállásomat, nagyon kedves háziak fogadtak, és a párszáz méterre található kisboltjukban még a napisört is meg tudtam vásárolni. Éppen lepakoltam, kajálgattam, élveztem a megérkezést, amikor megérkezett a vihar. Elég tekintélyes mennyiségű eső érkezett… de jó, hogy már itt vagyok. Aztán látom netezgetés közben, hogy lejjebb 6-8 km-el kiöntött a völgy folyója, a Hidegség vize.
Hát ennek fele se’ tréfa. Pláne, amit írnak a hírekben. Na majd az elkövetkező napokban legurulok arra, megnézni, mi a helyzet… egyelőre jó itt fenn a hegyen, úgy érzem.
Ha esetleg szeretnéd megnézni a fotóimat nagyban, ITT megteheted.