avagy kergetőzés az esővel
Szinte nem is hiszem, hogy eljött ez a nap. Két éve voltam utoljára igazi hegyek között, hiszen a tavalyi utazásokat eltörölte a pandémia. De most végre elindultunk, köszönhetően Lajosnak, aki addig ütötte a vasat, amíg ki nem alakult belőle ez a túra. 😅
Jó esős nap ígérkezett mára az előrejelzések alapján. Úgy kezdtük meg mai kergetőzésünket az esővel, hogy az indulási időpontot eltoltuk fél órával, hiszen az aktuális felhőfolt pont akkor szíveskedett megérkezni.
No de mi türelmesek vagyunk, és ezt nagyon jól tettük, mert sokat nyertünk vele, Például azt, hogy száraz időben indultunk neki az útnak, és ez nagyon sokáig így is maradt.
A ciklon csak forgott, délről észak felé, és mi pedig kelet felé menekültünk, nehogy utolérjen minket. Már jól bent jártunk a délelőttben, mikor kérdezték otthonról, milyen az idő? mert otthon vizes. Mi az Alföld közepén szárazon voltunk.
Óránként megálltunk pihenni pár percet, aztán lassacskán elértünk az utolsó magyarországi állomásra, a Biharkeresztesi MOL-hoz. Már éppen megtankoltunk, amikor az első esőcsepp lehullott. A radarra gyorsan ránézve azt láttuk, hogy az a vörös folt éppen fölénk sodródott, szóval pihenő – hát 10 percig valóban dézsából öntötték. Aztán el is ment, ahogy jött. MI is mentünk, a határnál pedig kb. összesen 5 percet töltöttünk. Nem voltak túl érdeklődőek a határellenőrzésnél – szerencsére.
Így hát megkezdtük utunkat tovább kelet felé. Sok említésre méltó esemény nem történt – a Királyhágón terveztük a következő megállást.
Ezt érzékelve be is ültünk a kürtőskalácsosnál fedél alá. Kivártuk az újabb 10 perces türelmi feladatunkat, majd öltöztünk esőruhába, mert most már kicsit sűrűbben látszott a radaron, hogy felhőfoszlányok keveregnek felettünk. Ez a beöltözés hasznos volt, mert a következő órában aztán bele-belefutottunk esőzónákba. Gyalunál egy gyors tankolásra álltunk csak meg, majd folytattuk utunkat. Innen aztán elég élvezetes út következett, mert szárazon haladtunk. Már éppen örültem, hogy megszárad az esőruha, amikor erős oldalszél kezdett cibálni minket. Aztán egy új autópálya-kereszteződésbe (érted, autópálya-kereszteződés, itt 😮) érkeztünk, ami számomra ismeretlen volt, ezért aztán rosszul is fordultam le, tehát tettünk egy 6 kilométeres kitérőt. Időközben aztán durvára váltott a szél, megérkezett az eső, akarom írni, az özönvíz, mindez az utolsó 25 kilométerünkre.
Mindezek ellenére legyőztük ezt a kihívást is, és megérkeztünk.
Örömmel állapítottuk meg, hogy mind a felszerelésünk, mind a technika jól kitartott.
Lepakoltunk, aztán neki is ültünk a jól megérdemelt vacsoránknak.
Vacsora után még belefért egy séta az esteledő Torockón.
Azt ott én már egyszer megmásztam – nézd csak meg – katt ide.
Séta után aztán hazatértünk, beszélgettünk kicsit – majd eltettük magunkat a holnapi, nagyobb mennyiségű hegyre rákészülendő.
Utazásunkról egy rövid animációt a képre kattintva nézhetsz meg.
