Kalandosan – és jó emberekkel ékesítve
Van az úgy, hogy nem minden a terv szerint alakul – de mindenre van megoldás! Lehet, hogy akadályok is adódnak, de ezek csak pillanatnyi ideig tudják befolyásolni az életed. Innen is köszönöm a segítőimnek azt a sok jót , amit ma kaptam tőlük!
Na de kezdjük az elején.
Nem indultunk túl korán ma, köszönhetően az este elfogyasztott pirított sós mogyinak, amitől aztán fájó hassal forgolódtam, majd hajnalban meg jót aludtam. Így aztán 7 óra körül vágtunk neki a Sárvár – Velem szakasznak . Korán volt még , az utcákon nem nagyon mozogtak, a napocska visszafogottan sütött.
Csendes vasi aprófalvakban jártunk, néhol-meg-megállva néhány érdekes apróságot fotózva.
Közben aztán a szél is feltámadt – nem a legnagyobb örömünkre – de egyszercsak – végre feltűnt előttünk a Kőszegi-hegység tömbje. Igen, oda tekerünk fel!
Néhány rövid pihenő után meg is érkeztünk Velembe. Jómagam még sosem voltam itt, de sokszor hallottam már róla – nagyon kíváncsi voltam, mit rejteget ez a kis falu, mi az amiért Törőcsik Mari is beleszeretett olyannyira, hogy több, mint negyven évvel ezelőtt ideköltözött.
Hát nem kellett csalódnom, ez a falu egy ékkő a hegy lábánál.
A falun átfolyó Szerdahelyi-patakra épített mini vizimalom, a faragott szobrok, az emlékhelyek sokasága teszi valóban színessé és szemet gyönyörködtetővé az amúgy is páratlan fekvésű falucskát.
Törőcsik Mari házánál is megálltunk egy pillanatra – leültünk kedvenc padjára is. Nemsokára itt szobor lesz róla, még utcát is fognak elnevezni Velem egykori díszolgáráról.
Innen folytattuk utunkat tovább , de messze nem kellett menni, mert Velem határában található a Novákfalva üdülőfalu és Milleniumi Emlékpark.
Tettünk egy kört eme csodálatosan megalkotott, és teljesen magánvagyonból megépült emlékhelyen . Szívesen időztünk volna még, de várt minket a következő, Jáki templomig tartó szakasz.
Hamarosan a Kőszegi-hegység szelíd lankáin tekertünk. A táj gyönyörű, a dimb-domb kellemes, az idő pedig csodálatos volt.
Már majdnem Pornóapátiba értünk, amikor egy fura hangra, majd egy szisszenésre lettem figyelmes. Na, ezt már ismerem – hát akkor szereljünk kereket, cseréljünk gumit, mer’ az olyan jó móka. Mintegy húsz perces pihenő után aztán folytattuk is utunkat tovább. A falut elhagyva keletnek fordultunk. Épp egy emelkedő leküzdésével foglalkoztam, amikor is újra nemkívánatos hangot hallottam. Megálltunk, a hátsó kerékre ránéztem, és ezt láttam:
A tavasszal, szezon előtt felrakott Continental gumiabroncs szálszakadásos lett és kitüremkedett!
Hát, nem volt mit tenni, kiakasztottam a hátsó féket és imádkoztam, hogy elérjünk valahova, mielőtt az abroncs feladja.
El is értünk Nárai faluba. Sőt, túl is jutottunk rajta. Már látszott a Jáki templom tornya, amikor újra „arra” a hangra lettem figyelmes. Megálltam, és szomorúan konstatáltam , hogy a gumi már annyira kidudorodott, hogy hozzáér a hátsó villához. No, akkor itt nincs tovább. Gumiabroncs kell.
Körülnéztem, és amit észrevettem – az első tábla a falu határában azt jelezte, hogy itt bizony kisgépszervíz található. Nosza, fel is hívtam a rajta látható telefonszámot – aztán meghallottam, hogy a telefon a mellettem álló ház udvarán csörög. Hamarosan előkerült a gazdája is, aki sajnálkozott, hogy már rég bezárt (szombat délután 3 …..) Én meg szépen elmondtam , mit is keresek – ő pedig azonnal hívta egy ismerősét, hogy fogad-e minket? Mire a biciklit áttoltuk a párszáz méterre a szomszéd utcába, már a ház előtt várt minket a segítségünk az új gumiabronccsal, belsővel és kerékpárszerelő mobil-állvánnyal. E gyors segítségnek köszönhetően, új belső gumival és abronccsal, biztonsággal tudtam folytatni utunkat. A hálámat és az örömömet azt nem tudtam megfelelően kifejezni – innen is köszönöm az emberséget, és a gyors, haladéktalan segítséget a GEOBIKE tulajdonosának. Meg mindkettőjüknek.
Így megújulva aztán lazán feltekertünk egy rövid időre a templomhoz, időztünk pár percet ennél a majd’ 900 éves ősi építménynél. Bemenni sajnos nem tudtunk, ez a templom is része a templom-felújítási programnak.
Innen aztán nem volt megállás. Úgy gondoltam, hogy eddig elég sok időt vesztegettünk el; tehát nyomtuk a pedált megállás nélkül. Egy-két percre álltunk meg időnként, de ezt az utolsó 40 kilométert valójában kegyetlenül végigtoltuk ???? Nem is beszélve az utolsó öt kilométerről, amikoris meg mertünk előzni 22-vel egy hobbikerékárost – aki ezt nagyon nem vette jó néven – tehát megindult utánunk. Mi meg szégyenben nem maradhatunk , na! Szóval 30-ra gyorsítottunk, ellenszél se számitott – minket aztán nem előznek vissza. Mit számit az, hogy addigra már 120 kilométeren is túl voltunk ? ????
Ezzel a lendülettel futottunk be a Rózsafa Büfébe Sárváron. Itt aztán megettük e kivételes nap lezárásaként a jól megérdemelt melegszendónkat és velős pirítóst. Erről is csak jót tudok írni – kedves volt a kiszolgálás és jó a kaja.
Én úgy gondolom, ezekért az élményekért érdemes élni. Ezt a napot, túrát, ezeket a kedves embereket soha nem fogom elfeledni.