a MEGUNHATATLAN

TÓtól – TÓig

Gondoltam én, de jó is lesz legurulni a Balcsira, ha ma is olyan jó idő lesz, mint tegnap. 

De aztán a bal fülembe folyamatosan belefújt a szél, a fülvédőt is fel kellett vennem.

Sokat rontott a hőérzeten, az élményen és a teljesítményemen is. 

Az első 45-ön nagyot küzdöttem a folyamatosan keresztbe fújó délkeleti széllel.

Aztán utána jó lett minden, a Víztoronynál pedig már örö’ e bódottá’ van 😁

A szél kivételével (azt ki tudtam volna hagyni) azért köszi a mait, kedves időjárás! 🙏

Ma az északi partot választottam

Már amennyire a parton mentem. Ugyanis elég szűk az északi parton a kerékpárút, és még a minősége sem a legjobb. De legalább láttam, hogy a Balaton hihetetlenül tiszta.

Egy rövidet pihentem Almádiban, majd folytattam utamat tovább.

Úgy döntöttem, inkább a nyugis Római úton megyek tovább, azt úgyis úúúúgy szeretem.

Révfülöpnél tehát felkanyarodtam, így innen aztán a jó kis hullámoson folytattam a tekerést.

Mindenhol rozsdába forduló növényzetet, csodás őszi színekbe öltözött vidéket láthattam.

A balatonfüredi cél elérése előtt nem sokkal pedig szüreti felvonulásba keveredtem.

Néhányan demizsont lengetve kínálgattak, de most kihagytam a lehetőséget. Inkább jólesően nyújtóztam egyet a bágyadt őszi napsütésben a vonat érkezéséig.

Most már csak az a baj, hogy reggel nagyon hideg van – későn tudok elindulni, délután meg hamar lemegy a Nap, akkor aztán megint hideg van 🥶 Sajnos már csak ennyi fér bele 😞.

Balatonboglárnál van a 100

Otthonról indulva.

Csodák csodájára ma újra kisütött a Nap. Ezért aztán nekiindultam, megnéztem, hogy áll a BuBa építkezés.
Sehogy.
Na jó, Füle és Akarattya között néhol már útalap is van. A tavaszi kezdés óta ez nem túl sok.

Apropó, a Nánásiéknál a csiga finom 😁
A Balaton meg kék 💙

Pápa-nézés a Somlóról…

…majd egy Somlói Pápán 😉

Igeeeeen, az időjárás kedvesre váltott, a hétvége pedig túrára alkalmas lett. Így hát újabb helyszínnel bővült országjáró túrasorozatunk. Kicsit azért rezgett a léc az esők miatt, szóval oda jöttem, ahol még volt szállás kiadó az utolsó pillanatban…. októberi ajándék nap.

Magyarpolány – eddig mindig elhajtottam mellette a 8-ason. Ma viszont itt kezdtem a túrát; indulásképpen a Kálváriához hajtottam.

A késő barokk kálvária 1780 körül épült, majd 1855-ben megújították. Már messziről feltűnik a tájban, kiemelkedik környezetéből.

Az öt, sátortetős stációban életnagyságú, festett faszobrok állnak. Ezek a fájdalmas rózsafüzér öt titkát jelenítik meg. 

 A kálváriára 153 lépcső vezet fel. A feljárónál áll a Fájdalmas Szűz 1901-ben emelt kőszobra, ugyanitt láthatjuk azt a keresztet, amelyet az Amerikába induló 107 polányi adományából állítottak, s ezért “amerikai keresztnek” is nevezik. A Kálvária-dombon megtekinthetjük a Fájdalmas Szűz kápolnáját, melyet 1910-ben épített Weber zirci kőműves neogót stílusban.

A dombról elénk tárul a falu, a környező hegyek, a bakonyi táj látványa.

A Kálvária-dombról a régi faluszerkezetet felidéző Petőfi utcán ereszkedtem le. A műemlék utcát a bakonyi népi építkezésre jellemző boltozatos tornácú, mellvédes, oszlopos hosszú kőházak alkotják, amelyek általában két házzal készültek a régi családi viszonyoknak megfelelően.

Utamat egy másik olyan irányba folytattam, amelyet eddig – szintén csak messziről nézegettem – irány a Somló-hegy!

Ez a tanúhegy 431 méter magasra emelkedik, fenséges tömbje már messziről látható.

Magyarország legkisebb borvidéke, ahol jelenleg 600 hektár telepített szőlő terem. A somlói bor hírneve egykor a tokajiéval vetekedett, elsősorban annak köszönhetően, hogy a tüzes, savakban gazdag és testes somlói borok jól tűrték a szállítást.

Jellegzetes bazalt vulkanikus tanúhegy, lepusztulását elősegítette a szél: a Pannon-tenger megszáradt üledékét felkapva hatalmas felhőkben szállította dél felé, egyre jobban letarolva az eredeti felszínt, de a megkeményedett lávával, bazalttal nem bírt. A területen keresztülrohanó csapadékvíz, a patakok, folyók vize is rombolta a felszínt egyre jobban mélyülő medrével. A térszín lassan süllyedt, s így a Somló bazaltkúpja egyre jobban kiemelkedett.

Somlói vár Doba mellett található, a bazaltos Somló hegy északi oldalán, egy sűrű erdőben. A várat régen nehezen lehetett megközelíteni; a déli oldal előtt egy nyolc méteres száraz árok található, mely egyik végén egy szakadékban, másik végén a hegyben végződik. 

Rengeteg szőlő, pincészet van a hegyen; a legtöbb helyen serénykedtek, folyik a szüret.

Egy rövid szakaszon 18%-os emelkedő állta utamat; ezen feltoltam, de még így is fújtattam rendesen.

Erőfeszítéseim jutalma: a tájkép!

A Somlóról látható a 20 kilométerre fekvő Pápa is.

Bazalt-képződmények a Somlón

A Balaton-felvidék irányába is szép a kilátás.

Nekem úgy tűnik, jó lesz a termés, eredményes szüret várható. Lassan elbúcsúztam a Somlótól, legurultam róla, és északnak fordulva folytattam utamat.

Utamat hosszú kilométereken keresztül őszi kikericsek szegélyezték. Közben feltámadt a délkeleti szél, ezen vitorlázva elég hamar eljutottam az első pihenőhelyig, Kemeneshőgyészre. Itt egy kis családfa-kutatást, nyomozást csináltam a temetőben, majd energiát vettem magamhoz. Pihenőm után a következő cél: Pápa felé indultam. Innen már nem volt olyan kellemes a szél, legtöbbször telibe/szembe kaptam.

A Várkert Pápa belvárosának legnagyobb összefüggő zöldfelülete, területe mintegy 17 hektár.. A várkert jelenleg helyi jelentőségű természetvédelmi területnek számít. Ezt a kis őszi erdőt megkerülve a belvárosba hajtottam.

A Szent István vértanú templom a Fő téren. A tér másik oldalán pedig egy nagyon fontos dolgot kellett cselekednem; be kellett ülnöm egy cukrászdába – hogy az útközben már jó előre kitalált bejegyzés-címet érvényre juttassam 😅

Pápa, Fő tér, főszerepben a Somlói galuska

Így elégedetten, s eleget téve a kötelességemnek, nyugodt szívvel indultam neki az út utolsó szakaszának.

A pápai református templom  Magyarország negyedik legnagyobb kálvinista temploma. A Dunántúlon a legnagyobb. Tornyai 54 méter magasak.

Pápa városát elhagyva ismét szemben találtam magam a széllel, emellett el kellett kezdenem visszakapaszkodni a Bakonyba, ezen a szakaszon szükség volt a kötelező 😅 Somlói által kapott energiára is.

Az utolsó szakaszon szép, lassan alkonyodó fényekben fürdőző erdőkön át tekertem vissza. Kellemes nap volt ez, az utolsó pillanatban történt szervezéshez képest pedig nagyon jól sikerült a túra, sok élménnyel gazdagodtam ma is.

Balaton-felvidék újra

avagy ha már jó idő van, guruljunk eme kedvencemen

A Balaton-felvidékről már mindent (is) megírtam az előző, ki tudja hány túrám után, de ide mindig jó jönni, itt mindig élvezet tekerni, és öröm körülnézni. Jó kis túra lett ez is. Szentbékkállai kiindulópontunkról egyből feltekertünk a Hegyestűre, amely azért még mindig szívdobogtató élmény. Onnan aztán Zánkára gurultunk, majd a parti kerékpárúton Badacsonyig tekertünk. Ott a méltán híres és szeretett Római út lejárása után Szigliget következett, majd a Tapolcai Malom-tóig meg sem álltunk. Onnan pedig az évezredes tanúhegyek között a szüreti felvonulás érintésével értünk vissza. Beszéljenek helyettem a képek!

A Hegyestű bazaltorgonái reggeli fényben

Kilátás a Balatonra a Hegyestűről – túloldalon a Fonyódi hegy

A Káli-medence a tanúhegyekkel

A Káli-medence, előtérben Köveskál

Csillogó Balaton

Balaton-bámulás

A Zánkára vezető út, ott fogunk lemenni

Lefelé a Hegyestűről

Káli-medencés szelfi

Bolyhos izé

Így nézett ki valaha a Hegyestű fortyogó lávával – interaktív kiállítás is van

Kaja -koldus szelídkacsák a révfülöpi parton

Bazaltorgonák a Badacsonyon

Tapolca központjában a Malom-tó

Récék a vízen

Koi-pontyok a víz alatt

Marcsi Malom-tónál mosolyog

Malom-tavas szelfi

Malomkerék csobogóval

Ha esetleg nem tudnánk

Csobánc

Tóti, Manó, Gulács

Hidratálásra nagy szükség van

Szüreti felvonulás Szentbékkállán

Gemenc

Attól tartok, sajnos lassan végéhez ér idei országjáró túrasorozatunk. Már későn hajnalodik, korán esteledik és az időjárás is ősziesre fordult. A mai napra kis drukkolással azonban még kellemes időt vártunk, ezért aztán egy nem túl nehéz, de azért mégis némi teljesítményt kívánó túrára indultunk. Megkerültük és meglátogattuk a Gemenci erdőt, sőt, az ártéri dzsungelben még száraz lábbal (gumival) tettünk egy túrát is.

Bátaszék mellől indultunk, és első lendülettel Mohácsig tekertünk.

Első pihenőnket az emlékparknál tartottuk

Ez a kisváros nemcsak a mohácsi csatáról híres, hanem a sokácok téltemető ünnepségéről, a busójárásról is. Ez egy egész napos, látványos, nem mellesleg UNESCO világörökségi listáján szereplő, farsangi maszkos felvonulás a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel. Ezen a téltemető mulatságon már kétszer részt vettünk, de most eljött az ideje, hogy más évszakban is belenézzünk a városka életébe. Végigtekertünk a belvároson, és belecseppentünk a reggel kilenc utáni , már-már olaszos sürgés-forgásba. Mindenki tette a dolgát, boltba jártak, beszélgettek, a kávézók tele voltak… szóval nagyon tetszett ez a mozgalmas, de mégis nyugodtságot sugárzó élet. Mi legurultunk a Duna-partra, a révhez, mert át akartunk kerülni az Alföldre.

A mohácsi Duna-parton

Néhány perc várakozás után már szállhattunk is fel a kompra, hogy aztán 5 perc elteltével Újmohácson folytathassuk utunkat.

Szelfi a Duna közepén

Viszlát Mohács, tetszettél!

A következő sok kilométeren át pedig az Eurovelo 6-os kerékpárúton tekertünk észak felé.

Síkon, a Duna töltésén haladva

A következő rövid pihenőt Dunafalván tartottuk. Az első túraterv szerint a Dunaszekcső-Dunafalva komppal keltünk volna át, de azt igazán nehéz lett volna elkapni, mert hétvégén csak háromszor kel át a hajó. Ezért mentünk aztán le inkább Mohácsig.

A túloldalon Dunaszekcső, ahol két és fél órája jártunk

Az utunkat folytatva áthaladtunk Szerelmemmel Szeremlén, majd begurultunk Baja közepére, a Szentháromság térre.

Szelfi a Szentháromság-szoborral

Kedvelem ezt a kisvárost. 10-12 évvel ezelőtt sokszor részt vettünk a Bajai Halfőző Fesztiválon, sok kellemes emlék fűződik hozzá.

Szelfi virággal

Pont ebédidőben értünk ide, szóval le is ültünk kajálni.

A kaja szelfizik a Szentháromság-térrel, enyém a víz, meg a zabrudi 😄

Ebéd közben pedig megbeszéltük a további utunkat, történetesen azt, hogy teszünk egy kitérőt a Gemenci-erdőbe, egész pontosan a Pörbölyi Titánt terveztük meglátogatni. Az 55-ös úton rövid, de forgalmas menet után befordultunk az erdőbe.

Vadregényes erdőjárás

Aztán csak szűkült az ösvény

Egyre beljebb az ártéri erdőben

A vége felé már komoly dzsungelben kellett átküzdeni magunkat

Aztán egyszer csak felkiáltottam: Megvan!

A pörbölyi Titán egy másik titánnal

Ez a faóriás mintegy 12 méter körméretű, 38 méter magas. 80-100 éves lehet. Még sarj korában négy ágból nőtt össze, de már azóta közös a gyökérzete. Magyarország legnagyobb fája. Kb. 75 köbméter faanyag van benne.

Az áradásokkor vízben áll, de most köszönhetően az aszályos éveknek (meg az évszaknak), teljesen szárazon bejöhettünk hozzá. Nagyon impozáns látvány, érdemes ellátogatni hozzá. Vajon mennyi titkot őrizhet ez az ősi Ent?

Aztán búcsút intettünk az erdőnek, és ráálltunk a visszafelé tartó útra. Mivel elég sok időt töltöttünk már el mindenfélével, egy kicsit fokoztuk a tempót. A célig hátralevő 53 kilométeren csak rövid pihenőket tartottunk.

Észak felé a Szent László hídig mentünk, ott visszatértünk a Dunántúlra. Délre fordulva aztán hamarosan egy bekerített erdőrészhez értünk és egy sorompót találtunk keresztben az úton, mely mellett tábla hívta fel a figyelmet, hogy 15 óra után ne tartózkodjunk az erdőben. Eldöntöttük, hogy nincs még 15 óra, ezért aztán átemeltük a bringákat a sorompón, folytattuk utunkat.

Az út nem változott, sík, egyenes, balról a Gemenci erdő

Ezen a 15 kilométeres útszakaszon később elég sok mozgással, autóval, sőt olyan isten-háta-mögötti tanyán élőkkel is találkoztunk, szóval dejó, hogy a sorompónál nem indultunk el Szekszárd felé mintegy 10-12 kilométeres kerülőre….

A tervezett utolsó állomás Pörbölyön, az Ökoturisztikai Központnál lett volna, de egy órával zárás után értünk oda. Így aztán nem néztünk be, hanem nyeregbe pattantunk újra, és a hátralevő nyolc kilométert villámgyorsan megtettük a szállásig.

Ez a túra nagyon sok kihívást nem tartalmazott – de mégis jó lett a végére. Örülök, hogy ezeket a déli helyes kisvárosokat meg tudtuk nézni, meg tudtam mutatni. A gemenci dzsungelben a kalandtúra rész pedig igazán jó döntés volt. És persze büszke vagyok Kedvesemre, aki ezzel a 134 kilométeres menettel megdöntötte az abszolút túracsúcsát.

Erdöjárás Zselicben

bónusz Deseda

Régóta készültem már ide, csak minden eddigi, ide szóló túra tervemből kiderült, hogy nem sétabiciklizésről van itt szó – kérem, hanem komoly mennyiségű hegyvölgyekről, ami sokszor ismétlődik egymás után, tehát szintemelkedésről is szó lehet akár. Én pedig olyan túrát akartam, amit élvezek – mint mindegyik túránál. Végre, eljött annak az ideje, hogy nagy élvezettel, bámulva, kényelmesen meg tudtam csinálni, miközben rengeteg inger, élmény ért. Vigyázat, sok fotó!

A reggeli hűvösben indultam. Még picit fázott a kezem, de indításnak a Szennáról kivezető út egy kilométeres, jófajta kapató elfeledtette velem ezt. Ezt az emelkedőt legyőzve máris robogtam lefelé a Petörke -völgyi tározóhoz, melynek partján komoly kis pihenőhelyet alakítottak ki.

A hajnali hűvös időben párát lehel a tó

A tó másik oldalán folytattam utamat. Jó régen épült, de még használható kerékpárúton követtem a Bárdi-patak völgyét. Pár kilométer vadregényes út letekerése után el is értem a Lipótfai tározóig, ahol néhány horgász mozgolódott csak, én meg valahogy egy kis romantikus, fűzfás szigetre kerültem.

Randi – rejtekhely

Mivel épp nem randin voltam, ezért próbáltam elhagyni a szigetet, a legrövidebb úton – de ellenállásba ütköztem.

Fogságba estem a szigeten

Jobban megnézve azt a helyet, valóban nem volt ott érdemes próbálkoznom, hiszen az a Bárdi-patak tocsogós folyása, szóval inkább egy kilométeres kerülővel kimentem az útra, Lipótfára.

Pár kilométer után pedig beértem végre a Zselici erdőségekbe.

Innen mintegy 60 kilométeren át, gyönyörű, összefüggő erdőben, különböző minőségű, de inkább jó erdei, erdészeti utakon tekerhettem – hegyet mászva – völgybe gurulva – élvezkedve. Ja, és egyedül voltam, semmi forgalom, kerékpár se.

Időközben reggel lett, az erdőbe bekacsintott a fák közt egy kósza sugárka

Egy szép helyen, ahova hangtalanul (kerékpárral csendes vagyok) érkeztem, csodát láttam. Egy szarvascsalád riadt meg közvetlenül mellettem, mikor kibukkantam a fák közül. Ilyen közelről, testközelből még soha nem volt szerencsém látni őket. A szarvasbika oly gyönyörű, oly fenséges volt, mint egy király! Felemelte fejét, és három tehenével elrohantak, mire elővettem a fényképezőt, már hetedhét határon túl voltak… Én meg hálát adtam az égnek, hogy láthattam őket.

Mintegy 30 kilométer után találtam meg az első pihenőhelyet, ahol meg is álltam, pihentem egy kicsit. Meg vetkőzni kellett már, mert a tisztásokon nyáriasodni kezdett az idő, bár szerencsémre, még hűvös erdőben folytathattam az utamat. Az erdő madárdaltól harsogott, a fákról mókusok vigyorogtak rám. Csak én lassú vagyok az állatfotózáshoz, meg hát nem is azért jöttem ide.

Érik már a galagonya

Egy erdei útkereszteződésben aztán újabb meglepetés ért. Elérkeztem a “csárdahely”-hez.

A Csárdahely információs pont a szennai Lidi néni házát szimbolizálja, amelynek jellegét a helyi táji építészeti stílus egyik jellemző épületéről mintázták.

Ez egy talpas ház, melynek belsejében kialakított kiállítótér mutatja be a Zselic néprajzi értékeit, a betyárok életét.

A legbelső szobában pedig nagyon kedves gesztussal találkoztam:

Jófajta ágyas szilvapálinkával várják a látogatót – cserébe az erőjárók mind hagytak egy követ egy -egy kedves üzenettel.

Tovább gurulva aztán láttam még érdekességeket, szarvasfarmot hatalmas területen – de a szarvasok elbújtak, lovastanyát, és Bőszénfa közelébe érve szürke gulyát.

Legeltek, még nem deleltek

Bőszénfától néhány kilométert a 67-es úton haladtam észak felé, de csak azért, hogy pár kilométerrel feljebb újra bemenjek az erdőbe. Ezen a szakaszon is vártak rám meglepetések. Az egyik völgyben Ropolypusztára értem. Ezt a részt gyönyörűen rendberakták. A Ropoly információs pont a Ropolyi tó mellett kapott helyet, és a vizes élőhely bemutatását célozza, kiegészítve az erdő-, vad- és a halgazdálkodás szélesebb körű megismertetésével.

A ropolyi kápolna

A Ropolyi tó eredetileg az 1980-ban létesített vaddisznós kert itató és dagonyázóhelyeként szolgált. Aztán a SEFAG Zrt. Zselici Erdészete 2007-ben felújíttatta, a medret kikotortatta és horgászatra alkalmassá tette. Mára azonban – köszönhetően az aszályos éveknek – sajnos teljesen kiszáradt.

Innen aztán jófajta kaptató kezdődött megint, és addig nyomtam a pedált, amíg a Zselici Csillagparkhoz nem értem.

A Csillagpark épületénél

Mivel ez Magyarország legkevésbé fényszennyezett helye, ezért ez a hely az asztrofotósok és a csillagászok kedvenc helyévé vált. A csillagparkban a Tejút, a tavasszal megjelenő állatövi fények, halványabb ködök, galaxisok, halmazok is megpillanthatók a csillagvizsgálóban rendelkezésre álló 40 cm tükörátmérőjű távcsővel. Továbbá megtekinthetők az égbolt vándorai, az üstökösök a Zselic kiváló adottságait kihasználva. Bemutatásra kerül a Hold, a bolygók.

Az épület közvetlen környezetében található egy 25 méter magas kilátó faszerkezetű kilátó. Az erdőterületen, fák között megépülő 5 szintes építmény minden szintjén kitekintő található, ami lehetőséget ad az erdő állományának szintenkénti megismerésére, valamint a tetejére érve belátható az egész Zselici Tájvédelmi Körzet, az erdők, a környező települések és megfelelő idő esetén akár a Balaton-felvidék tanúhegyei, a Mecsek és a horvátországi Papuk hegység is. Erre nekem is muszáj volt felmennem.

Csillagpark felülnézet Manóval

Csillagpark felülnézet Manó nélkül

Erdő, erdő, erdő….

Zselic Manóval

Miután kigyönyörködtem magam, elindultam a túra első etapának a záró szakaszára. Nagy gurulással Zselickisfaludra értem, majd Szilvásszentmárton, Patca felé vettem az irányt.

Zselickisfalud a völgyben

Katica élményközpont Patcán

A Katica élményközpontban a tehénfejéstől, az ökogazdálkodáson át az elektromos gokartversenyig sok minden kipróbálható. Úgy láttam, aki itt volt, nagyon élvezte. Családoknak ideális program, a család minden tagja talál magának tetsző elfoglaltságot.

Pár kilométer emelkedő után aztán az első szakasz végére értem, Szennán átöltöztem, ettem pár falatot és folytattam utamat tovább.

Utamat a Bárdi-patak partján kiépített kerékpárúton folytattam. Hamarosan Kassai Lajos birtoka mellé értem, ahová benéztem.

A Főépület

Magyar szürke delel

Bivaly hűsöl a vízben

Libák strandolnak a pataknál

Utamat folytatva néhány kilométer múlva Kaposmérőre értem, ahol Kedvesemmel találkoztam, innen együtt folytattuk utunkat.

Kaposvár szélén áthajtottunk, Kaposfüredet érintve a Desedához igyekeztünk. Ez a tó Magyarország leghosszabb mesterséges tava. A tó, valamint erdővel, mezővel tarkított környezete a kirándulóknak és a vízi sportok szerelmeseinek egyaránt kellemes időtöltést nyújt.A Toponárhoz közeli részt főként a fiatalok, a sportolást és a strandolást kedvelők látogatják, míg a Kaposfüredet, Magyaregrest és Somogyaszalót érintő partszakasz a csendet, nyugalmat keresők pihenőhelye. A Desedát teljes egészében körbe veszik változatos túrautak, melyek járhatók kerékpárral is.Így tettünk mi is, megkerültük a tavat a délutáni, lassan alkonyba hajló fényekben.

Lassan ellágyulnak a fények

Kedvesem békakirályfit simogat, de nem lett herceg belőle

Teknősháton pihenve

A szelfi-pontot sem hagyhattuk ki a gátnál

A tónak búcsút intettünk, majd Kaposvár központja, a Kossuth tér felé indultunk. Azért, mert az nekem úgy tetszik 😃 Meg különben is, a legegyenesebb út arra vezet, Szennára vissza.

A Fő utcán és a Kossuth téren azonban sokadalom volt; kézműves vásár és koncert szórakoztatta a közönséget. Mi sokat nem időztünk itt, hamarosan továbbálltunk és Kaposszerdahelyen át visszatekertünk a szállásra.

Akartam valami szépet írni ide a végére, de úgysem tudná kifejezni, átadni azt, amit gondolok. A fotók is csak érintik a valóságot. Rengeteg, inger-gazdag élmény ért a mai napon, és hálás vagyok az égnek, hogy én láthattam. Aki teheti, az jöjjön el és nézze meg a Zselicet. És ne autóból, mert úgy nem sokat látni. Ahol én jártam, az erdészeti utakon, onnan ki vannak tiltva az autók. Ott lehet csodákra lelni az erdő közepén.

Egy korty Ausztria

mert úgy kellett már, mint egy falat kenyér

Szép, nyári nap – így is jellemezhetném a mai napot -bár sokkal jobb volt annál szerintem. Főleg azért, mert a hőmérséklet csak a 25 fokot kerülgette, emellett nagyon enyhe szél is lengedezett, ami még kellemesebbé tette az érzetet. A túra közepe felé még történt is látnivaló, szóval nem csak tekertem egész nap. És hát a látvány…ez mindig felüdít engem, hát igen, ezért is jöttem ide.

Már szeptember van, és hát megint nyolc fokos volt a reggel. Ismét várnom kellett arra, hogy elindulhassak. Negyed kilenc felé veselkedtem neki az útnak, és bemelegítésképpen az első húszat egy lendülettel lenyomtam. Fertőhomoknál értem oda a Fertő-menti kerékpárútra. Innentől utamat – mintegy 90 kilométeren át – kerékpárutakon folytattam, ami nagyon jól esett, bár szokatlan volt ennyi összefüggő kerékpárúton hajtani. Takaros, már-már osztrákos kinézetű falvakon – Hidegség, Fertőboz -át igyekeztem az első állomás, Balf felé. A balfi víz forrásánál, a Zsolnay-kútnál pihentem meg.

Innen pedig kezdődött, a dimbidombi, Balf után irány a szőlőhegy! A kerékpárút kedélyesen kanyarog a szőlősorok mellett, néhol 10%-os kaptató, másutt 8%-os lejtő, de a lényeg, hogy jó sokszor.

Jellemző látvány

De legalább meg tudtam vizsgálni, milyen is lesz a termés a Soproni Borvidéken. Szerintem jó.

Szép telt fürtök

Jó lesz ez

A tájképet meghatározzák a szőlősorok és a borászatok

A távolban már látható a határon túl Fertőmeggyes / Mörbisch am see

Az utolsó magyarországi településre, Fertőrákosra elérve megmásztam a szépen emelkedő főutcát, elhaladtam a Kőfejtő mellett, melyet nagyon rendesen megcsináltak, látogatóközponttal, interaktív kiállításokkal – melyet én már láttam, ezért nem is álltam meg. Arra gondoltam, hamarosan kiderül, amin tegnap óta gondolkodtam – elfogadják-e a határon az uniós digitális oltási igazolványt. Mintegy kilométernyi tekerés után ki is derült; mutatom a határ – ellenőrzést:

Ennyi…..

Az égvilágon nem volt ott senki, hogy ellenőrizgessen bármit.

Figyelem! Határátlépés csak, gyalog, kerékpárral, lóval vagy szekéren

A határátlépés után nem sok minden változott, a kerékpárút ismét a szőlő ültetvények között haladt.

A látvány nem változott

Igazából Fertőmeggyesig akartam feljönni, de már megint éreztem a késztetést, hogy menjek már tovább, legalább Rusztig, mert annak a központjában úgyse’ voltam még soha.

Ruszti utcakép

Így is tettem, betekertem a belvárosba, és tettem egy kis kört.

Bevárosi részlet

Fő tér

Innen pedig ismét vissza a szőlőtőkék közé, és meg sem álltam a Fertőmeggyesi kikötőig. Itt legalább három hajótársaság foglalkozik sétahajóztatással, én a Drescher Line-t választottam. Náluk 8 €-ért át lehet hajózni Illmitzbe. Épp csak annyi időm volt, hogy megváltottam a jegyem, és már tolhattam is a biciklit a hajóra. Nagyon jól meg van oldva, van elegendő fedett hely a kerékpároknak, és sok ülőhely az embereknek. Helyet foglaltam (volt elég), elindultunk, és máris Amerikában találtam magam.

De hogy kerültem New Yorkba?!

Fél óra gyönyörködés kezdődött a vizen.

Vitorlások is vannak bőven

A sétahajók egymást követik

Ruszt a vízről nézve

Mintegy 5 kilométer hajókázás után megérkeztünk az Illmitzi kikötőbe. Itt még tettem egy karikát.

Az Illmitzi parton

Tudjátok mi járt a fejemben megint? Háááát, menni kéne még egy kicsit feljebb. … Sokat aztán nem gondolkodtam ezen, elindultam hát Podersdorf felé. Jól is haladtam vagy 10 kilométert, amikor hirtelen kordonnal találtam szemben magam a kerékpárúton. Mi van itt ?! Aztán hamar kidedült, éppen folyik az Ausztria Triatlon, a futókat meg rávezették ügyesen a kerékpárútra.

Menjek, vagy ne menjek?

Egy darabig gondolkodtam, hogy mit kéne tenni, de aztán több kerékpáros nekilódult, úgyhogy én is, uccu neki, szlalomozás a versenyzők között. 5 kilométernyi , hol sűrűbb, hol ritkább emberáradatban, mert a podersdorfi világítótorony volt a cél. Azonban a városba beérve….

Kordonok mindenfelé

Hogy jutok én így el a világítótoronyhoz?!

Egy kicsit még próbálkoztam, de mivel mindenfelé zárva volt minden, ezért aztán lefotóztam távolról.

Világítótorony, tessék, megvan

Folytatni akartam utamat Frauenkirchen felé, de ez korántsem volt egyszerű. Valahogy át kellett vergődnöm a másik oldalra – jó messze sikerült, viszont a város összes utcája le volt kordonozva, ami nem is zavart volna, de mindegyiknél rendőr is állt. Próbálkoztam erősen, jó nagy csalinkázásokkal sikerült kijutnom a városból. Ezen felbuzdulva aztán le is tekertem egyben 40 kilométert – Wallernben álltam meg 5 percre. Aztán Nyárligeten 2 percre, kulacsot tölteni, Fertődön, 1 percre, fotózni.

A hátralevő 15-öt még jól meghajtottam. Nagyon elégedetten, jóleső fáradtságot éreztem csak érkezéskor.

Erre a túrára készülve nem sok érdekességre számítottam -mondván egy őszeleji százasnak jó lesz, de végül látványos, érdekes és szívemnek kedves túrává alakult, mire visszaértem.

LÁTogatás LÁTrányban

Először is: olyan kár, hogy egy csapásra megváltozott az időjárás – augusztus 20. elmúlt, meg is kaptuk az őszi időt. Ma reggel is 8 fok volt, szóval várnom kellett, hogy a hőmérő legalább 10-ig kússzon, hogy elindulhassak…..
Másrészt, ez a túra spontán módon született. Voltak mindenféle verziók, végül az maradt, hogy Kedvesem után tekertem, aki épp családlátogatáson tartózkodik Somogyban.
Ezen a túrán sok újdonságra nem számíthattam, idén már vagy hatszor jártam erre.
Fél nyolc után valamivel indultam. Rövid szülő- látogatásra megálltam Fehérváron, aztán az idén felfedezett úton átcsapattam a Pentelei erdőn, és máris a Sárréten tekertem.

A sárpentelei erdőn át

Egy rövid ivószünetet tartottam Berhidán, aztán következett a dimbidombis rész. Annyira tetszett, hogy 36 kilométert egyben le is nyomtam.

A balatonfűzfői szőlőhegyről letekintve

Semmiképpen nem akartam a parton menni, ezért aztán az összes fellelhető hegyen végig mentem, Fűzfő, Almádi, majd Káptalanfüreden sajnos mégis le kellett ereszkednem a partra. 

Balatonalmádi felülről

De sebaj, Csopaknál újra feltekertem a Római útra, amit ugye még mindig szeretek, és Füred központjáig meg sem álltam. Itt biciklis ebédet tartottam (zabszelet). Ennyi pihenő után aztán irány a Tihanyi rév, mert a mai villámlátogatáshoz át kell kerülni a déli partra, és teleportálni még nem tudok.

A Köröshegyi völgyhíd vitorlással

Kellemes nyolc percet töltöttem a Balatonon, aztán Somogyba megérkezve jó nagy lendülettel toltam, hogy legyen majd egy kis időnk beszélgetni. Érkezésemmel nagy meglepetést okoztam 😁

A Balaton közepén

Beszélgettünk is, majd lerobogtam a vasútállomásra. Most pedig aJégmadár expresszel rohanunk Fehérvár felé. Ez a vonat nagyon menő, emeletes, csendes, gyors wifi és még ülőhely is van 😊 Ja, és alacsony padlós, szóval egyszerűen csak be-ki kell tolni a biciklit.

A lágy ívű somogyi dombságban jártam

Remélem, még a hazaúton sem ér el majd az eső, mert nincs kedvem esőruhába öltözni….
Jó kis túra lett ez, lett némi szint, meglepetést is okoztam, és úgy tekertem, hogy tele lettem personal recorddal 😁

Update: Megúsztam szárazon, hazaértem az eső előtt 😀

Utazni jó.