Gemenc

Attól tartok, sajnos lassan végéhez ér idei országjáró túrasorozatunk. Már későn hajnalodik, korán esteledik és az időjárás is ősziesre fordult. A mai napra kis drukkolással azonban még kellemes időt vártunk, ezért aztán egy nem túl nehéz, de azért mégis némi teljesítményt kívánó túrára indultunk. Megkerültük és meglátogattuk a Gemenci erdőt, sőt, az ártéri dzsungelben még száraz lábbal (gumival) tettünk egy túrát is.

Bátaszék mellől indultunk, és első lendülettel Mohácsig tekertünk.

Első pihenőnket az emlékparknál tartottuk

Ez a kisváros nemcsak a mohácsi csatáról híres, hanem a sokácok téltemető ünnepségéről, a busójárásról is. Ez egy egész napos, látványos, nem mellesleg UNESCO világörökségi listáján szereplő, farsangi maszkos felvonulás a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel. Ezen a téltemető mulatságon már kétszer részt vettünk, de most eljött az ideje, hogy más évszakban is belenézzünk a városka életébe. Végigtekertünk a belvároson, és belecseppentünk a reggel kilenc utáni , már-már olaszos sürgés-forgásba. Mindenki tette a dolgát, boltba jártak, beszélgettek, a kávézók tele voltak… szóval nagyon tetszett ez a mozgalmas, de mégis nyugodtságot sugárzó élet. Mi legurultunk a Duna-partra, a révhez, mert át akartunk kerülni az Alföldre.

A mohácsi Duna-parton

Néhány perc várakozás után már szállhattunk is fel a kompra, hogy aztán 5 perc elteltével Újmohácson folytathassuk utunkat.

Szelfi a Duna közepén

Viszlát Mohács, tetszettél!

A következő sok kilométeren át pedig az Eurovelo 6-os kerékpárúton tekertünk észak felé.

Síkon, a Duna töltésén haladva

A következő rövid pihenőt Dunafalván tartottuk. Az első túraterv szerint a Dunaszekcső-Dunafalva komppal keltünk volna át, de azt igazán nehéz lett volna elkapni, mert hétvégén csak háromszor kel át a hajó. Ezért mentünk aztán le inkább Mohácsig.

A túloldalon Dunaszekcső, ahol két és fél órája jártunk

Az utunkat folytatva áthaladtunk Szerelmemmel Szeremlén, majd begurultunk Baja közepére, a Szentháromság térre.

Szelfi a Szentháromság-szoborral

Kedvelem ezt a kisvárost. 10-12 évvel ezelőtt sokszor részt vettünk a Bajai Halfőző Fesztiválon, sok kellemes emlék fűződik hozzá.

Szelfi virággal

Pont ebédidőben értünk ide, szóval le is ültünk kajálni.

A kaja szelfizik a Szentháromság-térrel, enyém a víz, meg a zabrudi 😄

Ebéd közben pedig megbeszéltük a további utunkat, történetesen azt, hogy teszünk egy kitérőt a Gemenci-erdőbe, egész pontosan a Pörbölyi Titánt terveztük meglátogatni. Az 55-ös úton rövid, de forgalmas menet után befordultunk az erdőbe.

Vadregényes erdőjárás

Aztán csak szűkült az ösvény

Egyre beljebb az ártéri erdőben

A vége felé már komoly dzsungelben kellett átküzdeni magunkat

Aztán egyszer csak felkiáltottam: Megvan!

A pörbölyi Titán egy másik titánnal

Ez a faóriás mintegy 12 méter körméretű, 38 méter magas. 80-100 éves lehet. Még sarj korában négy ágból nőtt össze, de már azóta közös a gyökérzete. Magyarország legnagyobb fája. Kb. 75 köbméter faanyag van benne.

Az áradásokkor vízben áll, de most köszönhetően az aszályos éveknek (meg az évszaknak), teljesen szárazon bejöhettünk hozzá. Nagyon impozáns látvány, érdemes ellátogatni hozzá. Vajon mennyi titkot őrizhet ez az ősi Ent?

Aztán búcsút intettünk az erdőnek, és ráálltunk a visszafelé tartó útra. Mivel elég sok időt töltöttünk már el mindenfélével, egy kicsit fokoztuk a tempót. A célig hátralevő 53 kilométeren csak rövid pihenőket tartottunk.

Észak felé a Szent László hídig mentünk, ott visszatértünk a Dunántúlra. Délre fordulva aztán hamarosan egy bekerített erdőrészhez értünk és egy sorompót találtunk keresztben az úton, mely mellett tábla hívta fel a figyelmet, hogy 15 óra után ne tartózkodjunk az erdőben. Eldöntöttük, hogy nincs még 15 óra, ezért aztán átemeltük a bringákat a sorompón, folytattuk utunkat.

Az út nem változott, sík, egyenes, balról a Gemenci erdő

Ezen a 15 kilométeres útszakaszon később elég sok mozgással, autóval, sőt olyan isten-háta-mögötti tanyán élőkkel is találkoztunk, szóval dejó, hogy a sorompónál nem indultunk el Szekszárd felé mintegy 10-12 kilométeres kerülőre….

A tervezett utolsó állomás Pörbölyön, az Ökoturisztikai Központnál lett volna, de egy órával zárás után értünk oda. Így aztán nem néztünk be, hanem nyeregbe pattantunk újra, és a hátralevő nyolc kilométert villámgyorsan megtettük a szállásig.

Ez a túra nagyon sok kihívást nem tartalmazott – de mégis jó lett a végére. Örülök, hogy ezeket a déli helyes kisvárosokat meg tudtuk nézni, meg tudtam mutatni. A gemenci dzsungelben a kalandtúra rész pedig igazán jó döntés volt. És persze büszke vagyok Kedvesemre, aki ezzel a 134 kilométeres menettel megdöntötte az abszolút túracsúcsát.

Erdöjárás Zselicben

bónusz Deseda

Régóta készültem már ide, csak minden eddigi, ide szóló túra tervemből kiderült, hogy nem sétabiciklizésről van itt szó – kérem, hanem komoly mennyiségű hegyvölgyekről, ami sokszor ismétlődik egymás után, tehát szintemelkedésről is szó lehet akár. Én pedig olyan túrát akartam, amit élvezek – mint mindegyik túránál. Végre, eljött annak az ideje, hogy nagy élvezettel, bámulva, kényelmesen meg tudtam csinálni, miközben rengeteg inger, élmény ért. Vigyázat, sok fotó!

A reggeli hűvösben indultam. Még picit fázott a kezem, de indításnak a Szennáról kivezető út egy kilométeres, jófajta kapató elfeledtette velem ezt. Ezt az emelkedőt legyőzve máris robogtam lefelé a Petörke -völgyi tározóhoz, melynek partján komoly kis pihenőhelyet alakítottak ki.

A hajnali hűvös időben párát lehel a tó

A tó másik oldalán folytattam utamat. Jó régen épült, de még használható kerékpárúton követtem a Bárdi-patak völgyét. Pár kilométer vadregényes út letekerése után el is értem a Lipótfai tározóig, ahol néhány horgász mozgolódott csak, én meg valahogy egy kis romantikus, fűzfás szigetre kerültem.

Randi – rejtekhely

Mivel épp nem randin voltam, ezért próbáltam elhagyni a szigetet, a legrövidebb úton – de ellenállásba ütköztem.

Fogságba estem a szigeten

Jobban megnézve azt a helyet, valóban nem volt ott érdemes próbálkoznom, hiszen az a Bárdi-patak tocsogós folyása, szóval inkább egy kilométeres kerülővel kimentem az útra, Lipótfára.

Pár kilométer után pedig beértem végre a Zselici erdőségekbe.

Innen mintegy 60 kilométeren át, gyönyörű, összefüggő erdőben, különböző minőségű, de inkább jó erdei, erdészeti utakon tekerhettem – hegyet mászva – völgybe gurulva – élvezkedve. Ja, és egyedül voltam, semmi forgalom, kerékpár se.

Időközben reggel lett, az erdőbe bekacsintott a fák közt egy kósza sugárka

Egy szép helyen, ahova hangtalanul (kerékpárral csendes vagyok) érkeztem, csodát láttam. Egy szarvascsalád riadt meg közvetlenül mellettem, mikor kibukkantam a fák közül. Ilyen közelről, testközelből még soha nem volt szerencsém látni őket. A szarvasbika oly gyönyörű, oly fenséges volt, mint egy király! Felemelte fejét, és három tehenével elrohantak, mire elővettem a fényképezőt, már hetedhét határon túl voltak… Én meg hálát adtam az égnek, hogy láthattam őket.

Mintegy 30 kilométer után találtam meg az első pihenőhelyet, ahol meg is álltam, pihentem egy kicsit. Meg vetkőzni kellett már, mert a tisztásokon nyáriasodni kezdett az idő, bár szerencsémre, még hűvös erdőben folytathattam az utamat. Az erdő madárdaltól harsogott, a fákról mókusok vigyorogtak rám. Csak én lassú vagyok az állatfotózáshoz, meg hát nem is azért jöttem ide.

Érik már a galagonya

Egy erdei útkereszteződésben aztán újabb meglepetés ért. Elérkeztem a “csárdahely”-hez.

A Csárdahely információs pont a szennai Lidi néni házát szimbolizálja, amelynek jellegét a helyi táji építészeti stílus egyik jellemző épületéről mintázták.

Ez egy talpas ház, melynek belsejében kialakított kiállítótér mutatja be a Zselic néprajzi értékeit, a betyárok életét.

A legbelső szobában pedig nagyon kedves gesztussal találkoztam:

Jófajta ágyas szilvapálinkával várják a látogatót – cserébe az erőjárók mind hagytak egy követ egy -egy kedves üzenettel.

Tovább gurulva aztán láttam még érdekességeket, szarvasfarmot hatalmas területen – de a szarvasok elbújtak, lovastanyát, és Bőszénfa közelébe érve szürke gulyát.

Legeltek, még nem deleltek

Bőszénfától néhány kilométert a 67-es úton haladtam észak felé, de csak azért, hogy pár kilométerrel feljebb újra bemenjek az erdőbe. Ezen a szakaszon is vártak rám meglepetések. Az egyik völgyben Ropolypusztára értem. Ezt a részt gyönyörűen rendberakták. A Ropoly információs pont a Ropolyi tó mellett kapott helyet, és a vizes élőhely bemutatását célozza, kiegészítve az erdő-, vad- és a halgazdálkodás szélesebb körű megismertetésével.

A ropolyi kápolna

A Ropolyi tó eredetileg az 1980-ban létesített vaddisznós kert itató és dagonyázóhelyeként szolgált. Aztán a SEFAG Zrt. Zselici Erdészete 2007-ben felújíttatta, a medret kikotortatta és horgászatra alkalmassá tette. Mára azonban – köszönhetően az aszályos éveknek – sajnos teljesen kiszáradt.

Innen aztán jófajta kaptató kezdődött megint, és addig nyomtam a pedált, amíg a Zselici Csillagparkhoz nem értem.

A Csillagpark épületénél

Mivel ez Magyarország legkevésbé fényszennyezett helye, ezért ez a hely az asztrofotósok és a csillagászok kedvenc helyévé vált. A csillagparkban a Tejút, a tavasszal megjelenő állatövi fények, halványabb ködök, galaxisok, halmazok is megpillanthatók a csillagvizsgálóban rendelkezésre álló 40 cm tükörátmérőjű távcsővel. Továbbá megtekinthetők az égbolt vándorai, az üstökösök a Zselic kiváló adottságait kihasználva. Bemutatásra kerül a Hold, a bolygók.

Az épület közvetlen környezetében található egy 25 méter magas kilátó faszerkezetű kilátó. Az erdőterületen, fák között megépülő 5 szintes építmény minden szintjén kitekintő található, ami lehetőséget ad az erdő állományának szintenkénti megismerésére, valamint a tetejére érve belátható az egész Zselici Tájvédelmi Körzet, az erdők, a környező települések és megfelelő idő esetén akár a Balaton-felvidék tanúhegyei, a Mecsek és a horvátországi Papuk hegység is. Erre nekem is muszáj volt felmennem.

Csillagpark felülnézet Manóval

Csillagpark felülnézet Manó nélkül

Erdő, erdő, erdő….

Zselic Manóval

Miután kigyönyörködtem magam, elindultam a túra első etapának a záró szakaszára. Nagy gurulással Zselickisfaludra értem, majd Szilvásszentmárton, Patca felé vettem az irányt.

Zselickisfalud a völgyben

Katica élményközpont Patcán

A Katica élményközpontban a tehénfejéstől, az ökogazdálkodáson át az elektromos gokartversenyig sok minden kipróbálható. Úgy láttam, aki itt volt, nagyon élvezte. Családoknak ideális program, a család minden tagja talál magának tetsző elfoglaltságot.

Pár kilométer emelkedő után aztán az első szakasz végére értem, Szennán átöltöztem, ettem pár falatot és folytattam utamat tovább.

Utamat a Bárdi-patak partján kiépített kerékpárúton folytattam. Hamarosan Kassai Lajos birtoka mellé értem, ahová benéztem.

A Főépület

Magyar szürke delel

Bivaly hűsöl a vízben

Libák strandolnak a pataknál

Utamat folytatva néhány kilométer múlva Kaposmérőre értem, ahol Kedvesemmel találkoztam, innen együtt folytattuk utunkat.

Kaposvár szélén áthajtottunk, Kaposfüredet érintve a Desedához igyekeztünk. Ez a tó Magyarország leghosszabb mesterséges tava. A tó, valamint erdővel, mezővel tarkított környezete a kirándulóknak és a vízi sportok szerelmeseinek egyaránt kellemes időtöltést nyújt.A Toponárhoz közeli részt főként a fiatalok, a sportolást és a strandolást kedvelők látogatják, míg a Kaposfüredet, Magyaregrest és Somogyaszalót érintő partszakasz a csendet, nyugalmat keresők pihenőhelye. A Desedát teljes egészében körbe veszik változatos túrautak, melyek járhatók kerékpárral is.Így tettünk mi is, megkerültük a tavat a délutáni, lassan alkonyba hajló fényekben.

Lassan ellágyulnak a fények

Kedvesem békakirályfit simogat, de nem lett herceg belőle

Teknősháton pihenve

A szelfi-pontot sem hagyhattuk ki a gátnál

A tónak búcsút intettünk, majd Kaposvár központja, a Kossuth tér felé indultunk. Azért, mert az nekem úgy tetszik 😃 Meg különben is, a legegyenesebb út arra vezet, Szennára vissza.

A Fő utcán és a Kossuth téren azonban sokadalom volt; kézműves vásár és koncert szórakoztatta a közönséget. Mi sokat nem időztünk itt, hamarosan továbbálltunk és Kaposszerdahelyen át visszatekertünk a szállásra.

Akartam valami szépet írni ide a végére, de úgysem tudná kifejezni, átadni azt, amit gondolok. A fotók is csak érintik a valóságot. Rengeteg, inger-gazdag élmény ért a mai napon, és hálás vagyok az égnek, hogy én láthattam. Aki teheti, az jöjjön el és nézze meg a Zselicet. És ne autóból, mert úgy nem sokat látni. Ahol én jártam, az erdészeti utakon, onnan ki vannak tiltva az autók. Ott lehet csodákra lelni az erdő közepén.

Egy korty Ausztria

mert úgy kellett már, mint egy falat kenyér

Szép, nyári nap – így is jellemezhetném a mai napot -bár sokkal jobb volt annál szerintem. Főleg azért, mert a hőmérséklet csak a 25 fokot kerülgette, emellett nagyon enyhe szél is lengedezett, ami még kellemesebbé tette az érzetet. A túra közepe felé még történt is látnivaló, szóval nem csak tekertem egész nap. És hát a látvány…ez mindig felüdít engem, hát igen, ezért is jöttem ide.

Már szeptember van, és hát megint nyolc fokos volt a reggel. Ismét várnom kellett arra, hogy elindulhassak. Negyed kilenc felé veselkedtem neki az útnak, és bemelegítésképpen az első húszat egy lendülettel lenyomtam. Fertőhomoknál értem oda a Fertő-menti kerékpárútra. Innentől utamat – mintegy 90 kilométeren át – kerékpárutakon folytattam, ami nagyon jól esett, bár szokatlan volt ennyi összefüggő kerékpárúton hajtani. Takaros, már-már osztrákos kinézetű falvakon – Hidegség, Fertőboz -át igyekeztem az első állomás, Balf felé. A balfi víz forrásánál, a Zsolnay-kútnál pihentem meg.

Innen pedig kezdődött, a dimbidombi, Balf után irány a szőlőhegy! A kerékpárút kedélyesen kanyarog a szőlősorok mellett, néhol 10%-os kaptató, másutt 8%-os lejtő, de a lényeg, hogy jó sokszor.

Jellemző látvány

De legalább meg tudtam vizsgálni, milyen is lesz a termés a Soproni Borvidéken. Szerintem jó.

Szép telt fürtök

Jó lesz ez

A tájképet meghatározzák a szőlősorok és a borászatok

A távolban már látható a határon túl Fertőmeggyes / Mörbisch am see

Az utolsó magyarországi településre, Fertőrákosra elérve megmásztam a szépen emelkedő főutcát, elhaladtam a Kőfejtő mellett, melyet nagyon rendesen megcsináltak, látogatóközponttal, interaktív kiállításokkal – melyet én már láttam, ezért nem is álltam meg. Arra gondoltam, hamarosan kiderül, amin tegnap óta gondolkodtam – elfogadják-e a határon az uniós digitális oltási igazolványt. Mintegy kilométernyi tekerés után ki is derült; mutatom a határ – ellenőrzést:

Ennyi…..

Az égvilágon nem volt ott senki, hogy ellenőrizgessen bármit.

Figyelem! Határátlépés csak, gyalog, kerékpárral, lóval vagy szekéren

A határátlépés után nem sok minden változott, a kerékpárút ismét a szőlő ültetvények között haladt.

A látvány nem változott

Igazából Fertőmeggyesig akartam feljönni, de már megint éreztem a késztetést, hogy menjek már tovább, legalább Rusztig, mert annak a központjában úgyse’ voltam még soha.

Ruszti utcakép

Így is tettem, betekertem a belvárosba, és tettem egy kis kört.

Bevárosi részlet

Fő tér

Innen pedig ismét vissza a szőlőtőkék közé, és meg sem álltam a Fertőmeggyesi kikötőig. Itt legalább három hajótársaság foglalkozik sétahajóztatással, én a Drescher Line-t választottam. Náluk 8 €-ért át lehet hajózni Illmitzbe. Épp csak annyi időm volt, hogy megváltottam a jegyem, és már tolhattam is a biciklit a hajóra. Nagyon jól meg van oldva, van elegendő fedett hely a kerékpároknak, és sok ülőhely az embereknek. Helyet foglaltam (volt elég), elindultunk, és máris Amerikában találtam magam.

De hogy kerültem New Yorkba?!

Fél óra gyönyörködés kezdődött a vizen.

Vitorlások is vannak bőven

A sétahajók egymást követik

Ruszt a vízről nézve

Mintegy 5 kilométer hajókázás után megérkeztünk az Illmitzi kikötőbe. Itt még tettem egy karikát.

Az Illmitzi parton

Tudjátok mi járt a fejemben megint? Háááát, menni kéne még egy kicsit feljebb. … Sokat aztán nem gondolkodtam ezen, elindultam hát Podersdorf felé. Jól is haladtam vagy 10 kilométert, amikor hirtelen kordonnal találtam szemben magam a kerékpárúton. Mi van itt ?! Aztán hamar kidedült, éppen folyik az Ausztria Triatlon, a futókat meg rávezették ügyesen a kerékpárútra.

Menjek, vagy ne menjek?

Egy darabig gondolkodtam, hogy mit kéne tenni, de aztán több kerékpáros nekilódult, úgyhogy én is, uccu neki, szlalomozás a versenyzők között. 5 kilométernyi , hol sűrűbb, hol ritkább emberáradatban, mert a podersdorfi világítótorony volt a cél. Azonban a városba beérve….

Kordonok mindenfelé

Hogy jutok én így el a világítótoronyhoz?!

Egy kicsit még próbálkoztam, de mivel mindenfelé zárva volt minden, ezért aztán lefotóztam távolról.

Világítótorony, tessék, megvan

Folytatni akartam utamat Frauenkirchen felé, de ez korántsem volt egyszerű. Valahogy át kellett vergődnöm a másik oldalra – jó messze sikerült, viszont a város összes utcája le volt kordonozva, ami nem is zavart volna, de mindegyiknél rendőr is állt. Próbálkoztam erősen, jó nagy csalinkázásokkal sikerült kijutnom a városból. Ezen felbuzdulva aztán le is tekertem egyben 40 kilométert – Wallernben álltam meg 5 percre. Aztán Nyárligeten 2 percre, kulacsot tölteni, Fertődön, 1 percre, fotózni.

A hátralevő 15-öt még jól meghajtottam. Nagyon elégedetten, jóleső fáradtságot éreztem csak érkezéskor.

Erre a túrára készülve nem sok érdekességre számítottam -mondván egy őszeleji százasnak jó lesz, de végül látványos, érdekes és szívemnek kedves túrává alakult, mire visszaértem.

LÁTogatás LÁTrányban

Először is: olyan kár, hogy egy csapásra megváltozott az időjárás – augusztus 20. elmúlt, meg is kaptuk az őszi időt. Ma reggel is 8 fok volt, szóval várnom kellett, hogy a hőmérő legalább 10-ig kússzon, hogy elindulhassak…..
Másrészt, ez a túra spontán módon született. Voltak mindenféle verziók, végül az maradt, hogy Kedvesem után tekertem, aki épp családlátogatáson tartózkodik Somogyban.
Ezen a túrán sok újdonságra nem számíthattam, idén már vagy hatszor jártam erre.
Fél nyolc után valamivel indultam. Rövid szülő- látogatásra megálltam Fehérváron, aztán az idén felfedezett úton átcsapattam a Pentelei erdőn, és máris a Sárréten tekertem.

A sárpentelei erdőn át

Egy rövid ivószünetet tartottam Berhidán, aztán következett a dimbidombis rész. Annyira tetszett, hogy 36 kilométert egyben le is nyomtam.

A balatonfűzfői szőlőhegyről letekintve

Semmiképpen nem akartam a parton menni, ezért aztán az összes fellelhető hegyen végig mentem, Fűzfő, Almádi, majd Káptalanfüreden sajnos mégis le kellett ereszkednem a partra. 

Balatonalmádi felülről

De sebaj, Csopaknál újra feltekertem a Római útra, amit ugye még mindig szeretek, és Füred központjáig meg sem álltam. Itt biciklis ebédet tartottam (zabszelet). Ennyi pihenő után aztán irány a Tihanyi rév, mert a mai villámlátogatáshoz át kell kerülni a déli partra, és teleportálni még nem tudok.

A Köröshegyi völgyhíd vitorlással

Kellemes nyolc percet töltöttem a Balatonon, aztán Somogyba megérkezve jó nagy lendülettel toltam, hogy legyen majd egy kis időnk beszélgetni. Érkezésemmel nagy meglepetést okoztam 😁

A Balaton közepén

Beszélgettünk is, majd lerobogtam a vasútállomásra. Most pedig aJégmadár expresszel rohanunk Fehérvár felé. Ez a vonat nagyon menő, emeletes, csendes, gyors wifi és még ülőhely is van 😊 Ja, és alacsony padlós, szóval egyszerűen csak be-ki kell tolni a biciklit.

A lágy ívű somogyi dombságban jártam

Remélem, még a hazaúton sem ér el majd az eső, mert nincs kedvem esőruhába öltözni….
Jó kis túra lett ez, lett némi szint, meglepetést is okoztam, és úgy tekertem, hogy tele lettem personal recorddal 😁

Update: Megúsztam szárazon, hazaértem az eső előtt 😀

CSókakör

avagy ha már kimenőt kaptam itthonról, teljen hasznosan a nap 😆

Kedves reggel nekiült tanulni, ezért gyors elhatározással úgy döntöttem, hogy a kedvenc helyi körömet leróva hasznosítom a mai napot. Sok meglepetéssel nem számoltam 😄 ezért aztán nyugis tempóban álltam neki az egésznek. Az első megállót mintegy 35 kilométer letekerése után Bodajkon tartottam, ahol kutyaovit (bölcsit?) látogattam meg.

Holland juhász gombócok, kilencen

Két hetesek vagyunk

Puha cuki gombóc (nem a kaporszakállú…)

A kicsik göngyölgetése után Mór, Csókakő felé indultam tovább. Meglepően keveset ziháltam a Csókakő előtti csúcspontra érve. Sőt, inkább csak megizzadtam picit.

Még örülni is van kedvem 😄
A bodajki templom a Kálvária-dombbal, onnan tekertem fel ide (katt a képre a nagyításhoz!)

Ezen a szakaszon hátravolt még Csókakőn a Vár utca, ami 11%-os a vége felé, de a kaja reményében könnyedén leküzdöttem. A Székely Büfénél vettem egy fenséges kemencés langallót.

Langalló, kerékpár, sziklás hegyoldal

Evés után beszélgettem még egy jót a székely tulajdonos házaspárral (akik az ünnepi hétvége alkalmából székely ünnepi viseletben voltak!) majd elköszöntem illedelmesen.

Kedvenc utamon – Csákberény felé indultam tovább. Közben feltámadt a szél, de nem igazán zavart a kellemes kikapcsolódásban. Ez után már csak rövid időkre álltam meg pihenni, kulacsot tölteni – Csákváron, Lovasberényben majd Pázmándon – végül a százat elhagyva még nyomtam egy jó hajrát hazáig. 🚴‍♂️

Bakonyalja, na meg egy kis Balaton-felvidék

Túra kényszerpályán

Erre a túrára 💯 pontot adok. Az időjárás eleve tökéletes volt, végre nem volt hőség. A táj gyönyörű, magáért beszél. Aztán még elrejtve olyan szépségek benne, mint az úrkúti őskarszt (ajánlott úticél!) Vagy a völgyben megbújó Öcs falu…. Volt nagy zaba a Vigántpetendi langallósnál, süti Nagyvázsonyban. Kedvesemmel randi többször, majd 53 km együtt. A végére meg szép kis szintemelkedési szám összejött, és a legjobb az egészben az, hogy el sem fáradtam 👍😁

A program az utolsó pillanatban derült ki. Tehát, ott túrázunk, ahol szállást lehet foglalni augusztus 20.-ára….. Így kerültünk az Ajka melletti , jó mélyen az. erdőben található
Hubertus turistaházba. Bakony, újra!

Mivel eléggé dimbidombis túra nézett ki, reggel már alternatív útvonalon indultunk.
Reggel 6 után nem sokkal kezdtem meg az utamat, a gyönyörű, de hűvös erdőben, 4 km gurulassal lefelé a Kab-hegyről. Hát nem állítom, hogy nagyon melegem lett volna, de Ajkára beérve, majd onnan tovább haladva elmúlt a fázhatnékom, ugyanis itt minden falu gödörben van, de ahhoz, hogy elérd, előtte még kell mászni az előtte álló hegyet. Kislőd, Városlőd, Szentgál … Ha jól számoltam, hat hegyet másztam meg Úrkútig, ami a változatosság kedvéért nem völgyben, hanem hegyen található.
Itt taliztlunk Kedvesemmel.

Az őskarszt egy érdekesen kialakult képződmény, itt olvashatsz róla, ha érdekel.

1,5 óra alatt végig járható tanösvény kapcsolódik hozzá.

Mi azonban csak leültünk a kialakított pihenőhelyre, majd egy kedves cica asszisztálása mellett kajáltunk.

Ezután fotózkodtunk a különböző szikla-képződményekkel… Ezt a helyet egyszer érdemes megnézni, ajánlott úticél!

Pihenőnk után a 77-es út felé vettük az irányt, legurultunk a Bakonyból hosszú kilométereken át ereszkedve.
Itt szétvált kis csapatunk, Kedvesem Nagyvázsony felé vette az irányt, én meg Tótvázsony, majd a felette található hegy mászásába kezdtem.

Háttérben a Kab-hegy

Ezt a szakaszt nagyon élveztem.

Majd Barnag, Vöröstó hullámos, újra épülő vidékén át én is megérkeztem Nagyvázsonyba, ahol Kedvesem egy cukrászdában az ország tortájával várt. Hát érdekes cukrászati termék, az biztos.

Innen egy rövid emelkedős szakasz leküzdése után, majd a kilenckanyaros szerpentinen leereszkedve Vigántpetendre, azon belül az ebéd helyszínére, a langallóshoz értünk.

Elől Vigántpetend házai, a fasornál a 77-es út

Régóta ismerem ezt a helyet, finom, házias ételek kaphatóak itt. Kedvesem nem is aprózta el; csülkös pacalt evett velős langallóval 😁

Én szerényen csak babgulyást ettem túrós rétessel, ami pont elég volt ahhoz, hogy ne legyen kedvem elindulni a Bakonyba visszamászáshoz…

Azért nekiduráltam magam…. Kapolcs érintésével indultunk felfelé. A taliándörögdi űr-távközlési állomás mellett haladtunk el. Ennek a funkciójáról, jelentőségéről itt olvashatsz.

Aztán csodás dimbidombi kezdődött újra. Meg kell említenem Öcs faluját, mely meglepetésként szolgált számomra, hiszen úgy megbújt a dombok között a völgyben, hogy konkrétan sehonnan nem volt látható a tájban, csak amikor konkrétan befordultunk a völgybe. Nagyon tetszik az elhelyezése!

Látod a képen Öcs falut? Én nem….

Innen még egy fennsíkon átkelve, majd Padragkút érintésével mászhattunk vissza a Kab-hegyi erdei szállsunkra.
Egy ilyen hirtelen megszervezett túra is sikerülhet jól  – kicsit húztam az orrom a helyszín miatt – de mégiscsak nagyon sok élménnyel gazdagodtunk ma is.

Bakony

avagy körtúra sok szép erdővel, majd hőségriadóval a végén 🥵

Itt nincsenek mély szakadékok és égbe törő sziklák, ellenben van sok hegy-völgy, szép hűvös erdők, patakok és megannyi apró gyöngyszem. Nagyon kellemesnek indult a túra, majd az utolsó másfél órában küzdelemmé vált az elhatalmasodó 38 fokos hőséggel….

Reggel sajnos elég későn tudtam elindulni, jó lett volna legalább másfél órával korábban indulni. De ma ez így sikerült. Már induláskor 21 fokot mutatott a hőmérő….

Rögtön hegymenettel indítottam, ami azt jelenti, hogy 12 kilométeren keresztül. Ekkor még nagyon jó volt minden, jól bírtam a hegyeket, és hamar megláttam Zircet lent a völgyben.

Zirc látképe az apátsági templommal…

…és vidám Manóval

Zirctől aztán újra hegynek fordultam. Borzavár és Porva elhagyása után pedig kavicsos úton találtam magam. Dehát ez volt a terv; kis montis részt is betettem a tervbe.

Kavicsos úton, háttérben a Köris-hegy (nagyításért katt a képre)

Innen már simán rá lehetett látni a Bakony legmagasabb pontjára, a Kőris-hegyre (709 méter tszfm) és annak a tetején a Vajda Péter kilátóra.

Kőris-hegy-tető

Szép lassan beértem a gyönyörű erdőbe.

Végre erdő!

A hűvös erdőben rögtön megtámadtak valami csípős légy-féle lények. Egyik kezemmel csapkodtam, a másikkal vakaróztam, a többi végtagommal meg tekertem felfelé a hegyre.

Kitartó védekezésemnek köszönhetően szerencsére egyszer csak eltűntek. Én meg élvezkedtem hegynek fel, az erdőben.

De jó itt!

Még pár perc tekerés felfelé, aztán a hegy le volt győzve 😄 A bicikli meg elkezdett gurulni lefelé. Itt nyolc kilométer gurulás következett. Az út is egyszer csak átváltott aszfaltra, hatalmas élvezkedés kezdődött, de csak addig, amíg az egész át nem alakult kátyú-kerülgetéssé.

Szép és hűvös erdő

Mindenesetre hamar leértem Bakonybélbe. Itt egy kis pihenőt tartottam, majd egy nagyon jó csapatás következett a Gerence-völgyében.

Bakonyerdő szépség

Ezt a részt nagyon élveztem, de aztán leértem a Bakonyból a síkságra. Innen Gic felé tekertem tovább, mert az volt a terv, hogy Bakonyszentlászlónál kapaszkodok vissza a Bakonyba .

Két rövidebb pihenő után el is értem ahhoz a ponthoz, ahol el kezdett kezdeni a mászást. Még szerencse, hogy erdőben kezdtem a kapaszkodást, mert ekkorra a hőmérséklet kezdett extrémmé válni, de az erdőben szerencsére kb. 5-8 fokkal hűvösebb volt. Az utolsó 25 kilométeren a szint folyamatosan emelkedett, az én erőmet meg jól kiszívta a 38 fok árnyékban… Már minden emelkedő előtt vissza kellett kapcsolnom 🙄 Jájj… az utolsó tízen még erdő se volt, csak nap. Küzdelmes volt, de az utolsó ötöt azért megnyomtam, és épségben beértem a célba 😉 Továbbra is megfontolandó (amit eddig is tudtam) hogy hőségriasztáskor korán kell elindulni!!

A végére egy négy számjegyű szintemelkedés is kikerekedett 💪🏻

Hazatérés

A mai napra nem maradt más, mint a hazautazás. Kár, hogy ilyen messze vannak tőlünk a hegyek – és az meg tetézi, hogy majd 400 kilométernyi alföldön keresztül kell eljutni hozzájuk. Ma ez várt ránk; hosszú, sík és egyenes szakaszok.

Ébredés után már össze is pakoltunk; majd remek reggeli várt ránk. Nem kapkodtunk az elfogyasztásával, de azért lassan útra kellett kelni. Hogy ne legyen teljesen élmény nélküli a nap, a közelben található, egykor a Hunyadiak ősi fészkeként funkcionált Vajdahunyad várához mentünk. A vár teljesen rendben van, karbantartják, és működtetik.

A vár hatalmas. Már beléptünkkor az udvarra ez tűnik fel először. A Városligeti Vajdahunyad vára – másolat, szerény kis makett ehhez képest.

Azonban a vár környéke…. Az rendben van, hogy fizetős a parkolás – valamiből fenn kell tartani a várat. Az udvarra pedig mindenféle árusok vannak betelepülve, a cukorkaárustól a műanyag játékbárdokig mindent lehet kapni – hiszen rengeteg a turista, lehet jól keresni ezzel. DE a környék… a szoci időkben a több mint 600 éves várat annyira tisztelték, olyan nagy becsben tartották, hogy teljesen körbeépítették mindenféle ipartelepekkel, amelyek mára – nem éppen a legjobb állapotban vannak.

Az udvarban árusok, a háttérben ipari kémény

A google utcaképen meg is tudod nézni, miről írok.

kattints a képre a forgatáshoz!

Legalább láttuk ezt is. E rövid kitérő után indultunk is tovább. Következő megállót Déván tartottuk, ahol vásároltunk pár apróságot az otthoniaknak, majd haladtunk hazafelé, illetve, mivel útba esett, a fellegvárnál még megálltunk egy fotó erejéig.

Magos Déva vára

“Magos Déva vára” tényleg magas, egy, a környékből 250 méter magasra kiemelkedő sziklára építették, Az útról már jó messziről látszik. A várba siklóval (telecabina) is fel lehet jutni annak, aki gyorsan akar. Ha pedig a történetéről akarsz érdekességeket olvasni, itt megteheted.

Aztán ettől a hegytől is búcsúztunk, és nekirugaszkodtunk a hazáig tartó, 460 kilométernyi síkságnak. Sokszor és hosszú ideig nem álltunk meg, csak némi frissítőért, vagy tankolás miatt. A Nagylaki határátkelőnél ~8 percet töltöttünk, aztán csak siettünk a betervezett ebéd felé. Ami ugyan az első, tervezett csárdánál nem sikerült, de a “B” terv szerinti Bordányi Vadgesztenye étteremnél igen.

Isteni kétszemélyes szárnyastál

Nagyon jó áron tudtunk ebédelni, kedves és gyors volt a kiszolgálás. Mivel már erősen délutánba hajlott az idő, nyergeltünk újra, és húztuk a gázt – csak egyszer álltunk meg pihenni – Sárosdon elköszöntünk, mert nem sokkal később elágazott a hazautunk. Kora este, kissé fáradtan a melegtől, de elégedetten értem haza.

Aztán leültem, és meséltem az itthoniaknak. Sok-sok élmény, benyomás, apróság lenne amit elmondhatnék, amit elmesélhetnék, de nem jut minden eszembe egyszerre, Majd idővel…. Részletek, villanások az elmúlt napokból – egész belemelegedtem. “Tudjátok, amikor ott mentem felfelé, láttam a viaduktokat, a völgyeket, a medvét, a vízeséseket, a virágokat, a kék eget, a zöld hegyeket, ez mind-mind gyönyörű. De onnan a hegy mögül befordultam, és akkor…………”

Kattints a képre a nagyításhoz!

Nem. Hát nem gördült tovább a szó. Vettem egy nagy levegőt, intettem egyet…. ezt nem lehet elmesélni….. Aki teheti menjen el, nézze meg! Csak az ér valamit.

A románokra pedig egy rossz szót sem lehet mondani; a vendéglátók, a benzinkutasok, a rendőrök, a parkolóőrök, az árusok – mindenki készséges és segítőkész volt. A fiatalok pedig mind tudnak angolul. Ja, és minden tájon volt valaki, aki tudott magyarul, szóval nagyon pozitív volt minden.

Köszönöm mindenkinek, aki segítette, hogy létrejöhessen ez a túra.

Ha megnéznéd a hazatérésünk animációját, akkor katt a képre!

Transzfogaras

avagy hogyan lehet ez még a tegnapinál is jobb?

Magasra tette a lécet a tegnapi túra. Vajon lehet annál szebb vagy jobb túrát tenni? Lehet, csalódni fogok… – ilyesmi gondolatok jártak a fejemben a mai túrára indulás előtt. Na mindegy, majd meglátjuk, de bevallom, kicsit szkeptikusan álltam hozzá a dologhoz.

Mindenesetre a Kárpátok déli oldaláról valahogy vissza kellett kerülni az északi oldalra, szóval muszáj volt menni, ha tetszik, ha nem 😅 Erre pedig a legalkalmasabbnak a Transzfogaras tűnt. Ez az út még Ceaușescu regnálása idején épült meg, eredtileg katonai ellátási útvonalnak szánták. Az 1970-es években épült hatalmas beruházásnak köszönhetően 5 alagutat és összesen 578 hidat építettek rajta. Ez nem kis teljesítmény, hírnevét és népszerűségét mégsem ez adja, hanem a fantasztikus panoráma és látkép. Érdekes részleteket olvashatsz róla ezen az oldalon és itt is.

Az úton elindulva mindjárt a szkepticizmusom erősödött, hiszen a tegnapi gyönyörűséges aszfalthoz képest itt mindjárt egy hullámos, gyűrődött, foltozott útburkolattal szembesültünk, plusz azzal, hogy – szombat lévén – a környék lakossága mind a Vidraru-gáthoz gyűlt piknikezni. Még szinte el sem kezdtük a kapaszkodást, máris torlódásban találtuk magunkat – de áthámoztuk magunkat rajta mintegy fél óra alatt – aztán száguldtunk is felfelé. Pár kilométer megtétele után azonban megint meg kellett állni, hiszen egy őrszem ellenőrizte az áthaladást, aki -a nagy meleg ellenére bundában posztolt a helyén.

Bundás őrszem, valójában kaja-koldus

Néhányan megkínálták némi kajával, amit félénken elfogadott, mi pedig tovább haladhattunk. Folyamatos enyhe kanyargással lassan haladtunk felfelé, a magasságmérő is alig jelzett emelkedést. Már éppen megint azon gondolkodtam , hogy ez így nagyon lájt, amikor végre valami biztatót pillantottam meg.

Remélem, hogy oda kell felmennünk

Ahogy haladtunk felfelé, egymás után mutatták meg magukat a zöldellő csúcsok. Na, ez már valamilyen!

Ez így egyre jobbnak tűnik

Tovább motorozva azt láthattuk, hogy lassan itt is megszűnt a fák, virágok sokasága, maradt a zöld fű. (Hiába, no! Nem is volt olyan hülyeség, amit általános iskola ötödik osztályában tanítottak – t.i. a Föld növénytakarója a síkságtól a hegyvidékig – itt szabad szemmel is meggyőződhettünk róla)

Elfogytak a fák és a virágok

Amúgy valóban sok-sok szépség látható az út mellett, például rengeteg magasból lehulló vízesés(ecske) sarkallja fotózásra a magamfajtát.

Gutta cavat lapidem

Még néhány fordulat , és egyszer csak elénk tárult…. tyűűűű… hát mi is? Ha tegnap elfogytak a szavak, akkor ma? Hát ma is. A valóságban ez a látvány sokkal hatalmasabb, a mélység óriási, áhhh… Ez valóban leírhatatlan, elmondhatatlan, a fotók csak töredékét tükrözik vissza annak, amit itt láttunk.

Azon az úton jöttünk fel

Panoráma északra

Panoráma nyugatra

A csúcs még feljebb van

Tetszik itt fenn

Ezt a helyet nehezen hagytuk ott, de aztán mégis menni kellett, mert várt még ránk a csúcs. Ehhez azonban még át kellett vergődnünk a teljesen bedugult 887 méter hosszú Bilea-alagúton (motorral ezt azért megoldottuk) majd elénk tárult a csúcs-panoráma:

Elképesztő szombati turista-áradat a csúcson

Itt épp csak annyi időt töltöttünk , hogy megvettük a motorokra a matricát, bepillantottunk a Kárpát-medencébe, majd indultunk is tovább.

A Kárpátok északi oldalán

Az ott lenn a Kárpát – medence

Lassan ereszkedni kezdtünk lefelé, és a lassúságot a különböző, előttünk nézelődő mindenféle járművek okozták . Azonban így is túl hamar leértünk a síkságra, és akkor meg fájó szívvel kellett visszanézni a hegyvonulatra.

Ezen hát átkeltünk újra

A síkságon haladva még sokáig kísért minket a Kárpátok láncolatának látványa – de aztán elkanyarodtunk Déva felé – mostantól az élmény, az emlékek az a hely, ahol viszontláthatjuk még sokáig.

Viszlát Kárpátok! remélem, hamarosan látlak újra…..

Hát így esett meg a mai kis túránk – szkeptikus hozzáállásom ellenére ebből is olyan szép túra kerekedett, melynek emlékéből még sokáig fogok táplálkozni.

Ha kíváncsi vagy mai útvonalunk animációjára, a képre kattintva megnézheted azt.

Transzalpina

Nagy út várt ma ránk. Magasan akartunk motorozni, és ehhez a magashegyi élményhez a Transzalpina útját választottuk. Ezt a 137 km hosszú utat évszázadokig csak nagyon bátrak használták , mert – mint oly sok hegyi átkelő – csak nyáron volt használható, és hegyekben jártas ember által ismert ösvények alkották. Na de 2012-ben útburkolatot készítettek, és megnyitották a közforgalom előtt, ezzel fellendítve az idegenforgalmat. Néhány érdekes dolgot olvashatsz róla itt és itt. Nekem ez kicsit komfortzónán kívüli volt, de pl. ez a video nagyon inspirált engem a megtekintésre.

A napközbeni sok döntögetéshez megalapoztunk egy jó reggelivel.

Rántotta, zakuszka, házi sajt, felvágott

Reggeli után nyergeltünk, és immáron napfényben megkezdtük utunkat.

1,, 2, 3…start

Kanyargásunkat épp megkezdtük, amikor már meg is kellett állni – a Torockóról Nagyenyedre vezető úton a sziklaszorost fotózni.

A sziklaszoroson átkelve az első pihenő Szászsebesnél volt. Egy rövid tankolás után innen fordultunk rá a Transzalpinára.

Ott vár a Transzalpina

Közel egy órás kanyargás után elhagytuk az utolsó hegyi falut is, és megkezdtük az 1000 méter feletti részt.

Magashegyi csendélet

Az idő kezdett egyre hűvösebbé válni, az ujjam konkrétan kezdett lefagyni a nyári kesztyűben , de szerencsére hamarosan egy nyüzsgő hegyi parkolóba érkeztünk, ahol egy kis kézmelegítőt és energiapótlást vásároltunk.

Na ez nem akkora, mint otthon, és jó meleg

Öltözés és kesztyű-váltás (szerencsére van nálam négyféle) tovább indultunk az egyre tavasziasodó, azaz kora tavaszira emlékeztető hőmérsékletben. A fák, a virágok elkezdtek elfogyni mellettünk felfelé haladásunk során – egyre inkább eluralta a tájképet a zöld fű, és a kavicsok. A felhők lassan egy szintre kerültek velünk, és az egyik kanyar után feltűnt a fogadóbizottság, akik ránk vártak.

Ők is túrázni indulnak vajon?

Barátok lettünk azonnal

Zöld fű, kövek

Tetszik itt fenn

A fogadóbizottságtól elköszönve aztán a csúcshódításra indultunk. Ahogy haladtunk felfelé a páratlan szépségű tájban, egyre jobban kinyílt alattunk a táj. Bodros felhők kacérkodtak az égen, a zöld hegyek mind alánk kerültek, a kék ég gyönyörködtette a szemünket. Tovább haladva felfelé ebben az élő poszterben, egyre jobban érlelődött bennem és végül a csúcsra felérve kibukott a szó: 😮 😮 😮

Úgy voltam mint András az ő videójában: itt elfogynak a szavak….

2047 méter magasan

Szavak nélkül örülve, a hegytetőn

Kék, zöld, árnyék és fény

Büszke motoros a hegytetőn

Ja, és igen. Cudar szél fújt a tetőn, hozzá még 10 fok körüli hőmérséklet – indokolt volt az állig begombolt motoros ruházat.

Néhány árussal beszélgettünk pár szót, vettünk matricát a motorra. Elmesélték, hogy június 14.-én kezdtek nyitni, mert addig másfél méteres hó volt – és akkor kezdett csak elolvadni. Mi nem olvadoztunk éppen, ezért elköszöntünk, és elindultunk a hegygerincen futó, lefelé tartó útra. Hát, ezt sem lehet elmesélni. Aztán egyszer csak átértünk a Kárpátok túloldalára, és megláttuk a mintegy 1500 méterrel alattunk elterülő tájat….

A Kárpátok déli oldalán

Egy órán keresztül ereszkedtünk lefelé. Lassan búcsút intettünk a hegyeknek, meg a hidegnek is. Lenn 30 fok körüli hőmérsékletbe érkeztünk.

Hála a modern technikának, észleltük Râmnicu Vâlcea városában és környékén az óriási forgalmi dugót, ezért aztán kerülő utat választottunk. Nem is volt torlódás sehol, cserébe órákon keresztül unalmas falukon keresztül hajthattunk szénás szekereket és kóbor kutyákat kerülgetve.

Este 8 előtt nem sokkal érkeztünk Argyasudvarhelyre, ahol gyors tankolást és vásárlást ejtettünk meg. Majd sietve indultunk a 17 kilométerre levő szállásunkra. 20 óra körül aztán megérkeztünk, ahol egy nagyon kedves hölgy fogadott minket. Rövid tanácstalanság, telefonálgatás után aztán kiderült, dupla foglalás történt a szállásunkra, de 5 percnyi telefonálás után máris volt szállásunk – mintegy 500 méterre az eredeti foglalástól egy hatalmas, üres ház várt minket, hogy nyugodtan azt csinálhassunk, amit akarunk. Köszönjük a segítőkész hozzáállást, a lelkes segítséget Cosmin Pirvunak.

Összegzésképpen annyit tudok mondani : van, amikor elfogynak a szavak, de ott fenn, nem is kellenek. Csak egyszerűen ott kell lenni, és megélni azt, ami adatott.

A képre kattintva rövid animációt láthatsz a mai útvonalunkról.

Utazni jó.