Összegzés

A mai napra már nem sok minden program maradt. Lajossal reggel 6-kor elköszöntünk egymástól, mert sietett haza kinyitni az üzletét. Én pedig ezután összepakoltam, majd felszereltem a motorra a táskáimat.

Kiadós reggeli után , már 10 óra is elmúlt, amikor elindultam. Tervem csak egy volt, a Selmeci hegységben megkeresni azt a magaslatot, amelyet január 4.-én találtam, és pazar fotót tudtam készíteni az egymás előtt elterülő Fátráról, Alacsony- és Magas-Tátráról. Bő egy órányi motorozás után meg is érkeztem arra a helyre. Azonban a fények és a párás, poros légkör nagyon nem volt a segítségemre, a látótávolság lecsökkent ~40 km-re…(Télen még a Magas-Tátra 90 km-re található egyik csúcsát is le tudtam fotózni….)

Ezután aztán nagy eseménytelenségben telt az utam. Még annyi lényeges, hogy nem Nógrádban és Pest megyében jöttem lefelé – direkt – hanem a Szlovák oldalon, nagyon alsórendű utakon, kicsiny falvakban- hogy miért, arra később visszatérek.

Szépen melegedett az idő, ahogy jöttem dél felé, de egész jól viseltem motoros felszerelésben. Aztán eljött az ideje a hazaérkezésnek is. Itthon a hőmérőre pillantottam : 37oC-t mutatott! Gyorsan frissítettem, és mindjárt jó is lett minden 🙂

Egyelőre véget értek a tervezett motoros túráim. Két és fél hónap alatt, pontosabban 22 túranapon Erdély, Ausztria, Szlovákia és Lengyelország útjain 6000 kilométert motoroztam. Az idő mindvégig kitartott; esőben csak pár órát voltam összesen. Összességében nagyon jó utakon (kivéve az úzvölgyi szakasz és az árvíz által megrongált részek Erdélyben) lehetett motorozni. Nagyon sok mindent láttam e környező négy országban; azt hiszem, tudok már egy rövid véleményt alkotni.

Ausztriát nem kell nagyon magyaráznom; az unió vezető állama, jóság és minőség van mindenütt. Azonban 17 évvel ezelőtt kezdtem utazni Szlovákia-Lengyelország irányába, illetve 12 éve járok Erdélybe. Azokban az időkben mindegyik ország rosszabbul állt mint mi. Infrastruktúra, fejlettség, összességében, és a kinézet is….. Azonban most a friss élményekkel gazdagodva meg kell állapítanom, hogy rohamléptekkel elhúztak előlünk!! Lengyelország már-már Ausztria szintjét súrolja, remek infrastruktúra, gyönyörűen rendben tartott táj, falvak, pazar utak… Látszik, hogy nagyot fejlődtek. Szlovákia is alakul. Infrastruktúrailag is fejlődik, a magashegyi fenyvesekben húzódó alsórendű utak is frissen aszfaltozottak, remekül járhatóak. És azért mentem a köztudottan szegényebb dél-szlovákiai alsórendű utakra, mert kíváncsi voltam a minőségre – hát kellemesen csalódtam. Tudjátok, motoron sokkal hamarabb megérzem az úthibákat, döccenőket. Remek útszakasz volt ez is, 110-el mentem rajta minden további nélkül.

Azonban Magyarországra érve, és Esztergomot elhagyva mit kellett tapasztalnom? Hogy zötyög, ráz, kerülgetnem kell….kellemetlen. Az 1-es főközlekedési út is zötyögős és változó, a 811-es legkisebb hibája, hogy hullámos az aszfalt….. Sajnos ez a minőség-váltás már nem csak Ausztria felől érezhető…. és ezt nem csak az utak minőségére értem….

Erdélyben még nem állnak úgy a dolgok, mint minálunk. De 12 évvel ezelőtt 30-40 év lemaradásban voltak hozzánk képest. Azonban azt kellett látnom idén nyáron, hogy ott is gőzerővel dolgoznak az infrastruktúra fejlesztésén.

Kérem, szeretném, hogy Hazám dolgai ne egy helyben topogjanak, szeretném, hogy ne politikai jelszavak mentén, szemellenzőt húzva egyre többen vakok lennénk, szeretném ha olyan fordulatot vennének az itthoni dolgok, hogy büszke lehessek magyarságomra itthon is – mint ott távol Lengyelországban, vagy éppen Erdélyben – és ne kelljen ilyen minőségváltást elszenvednem a határt hazafelé átlépve… Szeretnék még Magyarországon is jó kedvvel motorozni! De egyelőre nincs nagy kedvem…..

Történelmi körút magyar emlékekkel

Árva vára, Limanova és Ószandec

A mai napra a környék magyar vonatkozású emlékeinek megtekintését tűztük ki célul. Indulás után fél órával már meg is érkeztünk a közelben található Árva várához. E várnak az északra tartó forgalom és a lengyel határ ellenőrzésében fontos szerepe volt a Magyar Királyságban évszázadokon keresztül. Történetéről bővebb leírást ITT találsz; erre én most bővebben nem akarok kitérni, inkább azt írnám le, amit ott tapasztaltunk.

A vár maga nagyon impozáns látvány. Nagyon hirtelen magasodik a falu fölé egy 110 méter kiemelkedésű sziklaszirten. Nagyon jó állapotban megmaradt, mert ezt a Thurzó család birtokolta, akik hűek maradtak mindvégig a Habsburg-családhoz, ezért aztán nem is robbantották fel, mint ellenséges gócpontot. A család birtokában maradt a vár egészen az államosításig.

Azonban szlovák barátaink igyekeznek minden magyar nyelvű, és magyarságra utaló emléket elhallgatni, és megmásítani – így egy szlovák és angol nyelvű tájékoztató tábla segítségével megtudhattuk, hogy a vár története a XVII. század elején kezdődik, amikor Juraj Thurzo (sic!) a várat Rudolf császártól kapta a hűségéért. Arról viszont nem tudunk meg semmit, hogy a XIII. századi alapítástól az államosításig a Magyar Királyság része volt a Felvidékkel együtt. A 115 perces szlovák tárlatvezetést nem hallgattuk meg, inkább egy másik emlékhelyet kerestünk meg.

Röviddel indulás után máris átértünk Lengyelországba, nagyon jó utakon, kellemesen ívelő dombok között, melyek nagyon impozáns látványt nyújtanak – szemet gyönyörködtető a vidék.

Következő állomásnak az I. vh. Limanovai csata katonatemetőjét választottuk. A történet röviden annyi, hogy a háború során előrenyomuló orosz hadsereg Krakkó elfoglalására összpontosított, nagy erővel nyomultak. A limanovai arcvonalon az Osztrák-Magyar sereg részeként harcoló magyar huszárok önfeláldozó és kiemelkedő harcmodorukkal megállították az orosz sereget, ezzel megakadályozták Krakkó elfoglalását és Lengyelország elestét. A csatáról egy nagyon jópofa animáció itt látható:

A csata emlékhelyét és katonatemetőjét kerestük fel. Láttam már sok szépet, de erre nem számíthattunk. Gyönyörű, ápolt környezet, minden a legnagyobb rendben van. Magyar nyelvű emlékkő, magyar tájékoztató tábla a csata történetével, magyar zászló, felújított kápolna……

Nagyon megható az, hogy a lengyelek milyen tisztességgel, becsülettel őrzik és rendben tartják ezt a magyar emlékhelyet. Teljesen meghatódtam az itt tapasztaltak láttán. Mennyire más itt, mint a szomszédos Szlovákiában!

Teljesen körbejártuk az emlékhelyet, végig olvastuk a feliratokat, és ott nagyon-nagyon büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk!! Bárcsak mindenhol ilyen büszkék tudnánk lenni…. beleértve az otthoni környezetet is. És ezt itt, Lengyelországban kellett megéreznem….

Nagyon a hely hatása alá kerültünk, nehezen szakadtunk el innen, de indulni kellett a következő célponthoz.

Ószandecbe indultunk. Rövid történet, amely ehhez a célhoz tartozik: IV. Béla királyunk első lánya, Kinga, aki V. Boleszláv lengyel fejedelem felesége volt. Együtt nagyon élen jártak az egyház és a fejedelemség fejlesztésében, Kinga pedig férje halála után is folytatta építő tevékenységét, majd bevonult a város Klarissza kolostorába, amit haláláig vezetett.

Tevékenységét a lengyel nép a mai napig nem felejtette el, mindvégig saját szentjüknek tekintették, végül II. János Pál pápa 1999-ben hivatalosan is szentté is avatta.

Tisztelete töretlen, sőt, azóta Lengyelország és Litvánia védőszentje lett.

A templom és a kolostor mellett Székelykapu fogadja az ide látogatót:

A kolostor udvarára belépve szembetűnik, hogy nagyon rendben van, látszik hogy sokat áldoznak rá.

A magyarságra utaló emlékeket pedig nem rejtegetik. Magyar címer a templom ajtaján illetve bent az oltáron:

Ismét egy olyan helyet ismerhettünk meg, ahol jó volt magyarnak lenni!

Hát… ezt is láttuk, jó volt itt lenni, de indulni kellett visszafelé, hogy a Magas-Tátrán átvágva időben a szállásunkra tudjunk érni. A völgyekben motorozva hamar Szlovák területen találtuk magunkat, elég eseménytelen úton haladtunk, amikor megjelent előttünk a Magas-Tátra egyik felhőbe burkolózott nyúlványa…igen, oda megyünk mindjárt fel!! 😀

Nagyon jó és kellemes, technikás motorozás következett kb. 45 kilométeren át. Fent megálltunk Tátralomnicon egy kicsit pihenni, amely már a Monarchia idején is kedvelt üdülőhelynek számított. Kis beszélgetés, kajálás után folytattuk is utunkat, hátra volt még vagy 35 kilométer kanyargás, amit nagyon élveztünk lefelé! Aztán utunkat egy negyedórás autópályázással zártuk, rövid rózsahegyi vásárlás és tankolás után hamar visszaértünk a szállásra. Este pedig élményekkel telve vitattuk meg a nap eseményeit. Úgy érzem, hogy a mai naptól kezdve még jobban szeretem a lengyel embereket……

A mai túra fotóalbumát ITT TALÁLOD, túránk nyomvonalát pedig IDE KATTINTVA követheted végig.

Tátramenti úttörötábor

és lengyel sörgyári capriccio

Volt egyszer, hol nem volt egy fiú, aki nyolcadik osztály után nyári úttörőtáborba utazott a hegyekbe, a Magas-Tátrába. A tábor két hete alatt voltak túrák, sportversenyek és sok más, de csak néhány dolog ragadta meg a figyelmét…. Várjunk csak! a sportversenyeken két számban is jó eredményt ért el….

Ezen kívül megmaradt még, hogy túráztak barlangot bejárva, nagyon sokan voltak, és nagyon rossz volt a kaja. A mai első terv tehát: megkeresni az egykori úttörőtábort…hogy 35 év távlatából hadd jöjjön elő még sok minden a helyszínt bejárva!

Szűk egy órás motorozás után elértünk a Magas-Tátra tövébe. Mivel GPS-koordinátákkal rendelkeztünk, a helyet elég pontosan megtaláltuk. De a tábort nem találtuk, csak egy megejtően szép fenyvest a hegyek lábánál.

Azonban a területre jobban behatolva megtaláltuk. … az épített tábor maradványait….

Valaha ilyen faházak álltak itt – – – forrás: www.ivandonoval.eu

Lajos mögött már csak a három betonalap látszik – mára ennyi maradt az egykori faházakból

A táborozás óta eltelt 35 évben szinte semmivé lett minden…. az épületek értékes részeit elhordták, a kiépített infrastruktúrát tönkretették…. Az épületeknek már csak a beton alapja található meg. A csodás környezetet bámulva, de az enyészet munkájától megrendülve beszélgettünk arról, hogy milyen eszetlen érdekek mentén történhet meg az, hogy egy mások által épített, rengeteg befektetett munkával létrehozott értékek így semmivé tudnak lenni…. Hiszen rengeteg turista jár ide, talán jól menő kemping is lehetne, faházakkal, kiépített fűtésrendszerrel, a teret határoló utcai világítással…. de nem…. hagyni kell tönkremenni és szétlopkodni.

Kb. egy órás bejárásunk után búcsút intettünk a tábornak, és motorra szálltunk, hogy belevessük magunkat a Magas-Tátra szép útjaiba.

Az a szakasz, ami itt következett, azt nehéz lenne elmesélni. Fenyvesekkel szegélyezett gyönyörű utak, rengeteg technikás, kanyargós résszel…igazán kiélvezhettük magunkat ezen a tájon; aztán egyszer csak már Lengyelországban találtuk magunkat. Következő úti célunk Zywiec, azon belül a sörgyár múzeumának megtekintése volt a program. Ide előre be kellett jelentkezni – ezt én megtettem hét elején – hogy a megfelelő csoportba be tudjanak sorolni. A menetidőket nagyon jól sikerült kiszámolni; szerencsére a múzeum mellett könnyen tudtunk parkolni, majd némi eligazitást kérve meg is találtuk a bejáratot. 30 złoty befizetése után már csatlakozhattunk – egy lengyel – csoporthoz.

Hamarosan betereltek minket egy félhomályos kamrába. Itt megrázkódott alattunk a talaj többször is, majd kis idő után nyílt az ajtó… és az időgép elvitt minket 1856-ba. Máris korabeli utcákban bolyonghattunk, a kapualjba belépve kutya ugatott ránk, üzletekbe benézve mesteremberek kopácsoltak…

Aztán elértünk egy korabeli kocsmába…..

…ahol a falon ismerős cégért láttam meg:

Az utunkat folytatva a korban haladtunk előre. A látogatókat bevonva játékos kérdésekre kellett felelni, miközben a sörfőzés technológiáját és eszközeit ismertették velünk.

A bejárás során pedig lassan elértünk a ’20-as évekbe. Itt egy ügyes kamera segítségével behelyeztek minket a ’20-as évek sörözői forgatagába 🙂 (mozgókép!)

A bejárás végén pedig meghívtak minket egy valódi jéghideg sörre, bár azt nem tudtuk igénybe venni, de helyette egy Tymbark üdítő is jól esett.

Nagyon tartalmas és interaktív volt a múzeum, ha erre jártok, feltétlenül nézzétek meg! A lengyel nyelvű idegenvezetés ellenére nagyon jó volt, a legtöbb helyen angol feliratok is segítik a megértést. Jó program.

A múzeum után pedig bemotoroztunk a belvárosba, egy lépésre a kinézett étteremtől tudtunk leparkolni. 🙂

Az étteremben angolul tudtak, ráadásul kapható żurek leves, így aztán semmi akadálya nem volt, hogy itt letanyázzunk. Ez a leves a lengyel konyha remeke, nálunk teljesen ismeretlen, de nagyon finom! Nem szabad kihagyni annak, aki erre jár! (Ha kíváncsi vagy rá, kattints a IDE, leírást találsz róla)

Google fordítóval elég jól belemélyedtem az étlapba, így aztán elég csodás kaját sikerült kiválasztanom második fogásnak. . Sertés-szűz góralski módra, grillezett füstölt sajtos, füstölt sonka kockás reszelt burgonyakockával, párolt fűszeres lila káposztával….

Hát, pukkadásig jóllaktunk. Így aztán nehezen hagytuk ott a helyet, de a mai délutánra terveztük a bevásárlást is az otthoniakra gondolva. A közelben levő Biedronkában (Lidl-szerű, helyi áruházlánc) bevásároltunk. Az áruházból kilépve egy ember magyar beszédünket hallva elkezdte a jól ismert mondást: “Polak, Węgier, dwa bratanki….. majd egymástól átvéve a szót soronként szavaltuk : “Polak, Węgier, dwa bratanki / I do szabli, i do szklanki / (Lengyel-magyar két jó barát / Együtt harcol s issza borát ) 😀

Megtömködtük a motorokat cuccal, majd a szállásra indultunk. Egy rövid pihenőre megálltunk Węgierska Górka kisvárosban. Ugyanis a neve azt jelenti: Magyar Hegyecske. Tagadhatatlan magyar vonatkozása van az elnevezésnek, több legenda is szól róla – ha kíváncsi vagy rá, KATTINTS IDE.

Aztán ugrás a motorra, és egy nagyon lendületes menettel, egy rövid Csacai tankolással, pihenővel a szállásra nyargaltunk. Itt este egy jó Zywieci sörrel, beszélgetéssel töltöttük az időt. Nagyon jól sikerült a mai nap! A fotóalbumot ITT, a túránk nyomvonalát pedig IDE KATTINTVA tudod megtekinteni!

Irány Felvidék!

Nyári motorostúra-sorozatom utolsó kanyarját megkezdtem a mai napon. Az úti cél az általam télen már kicsit bejárt Kis-Fátra és Magas-Tátra környéke; ezúttal motorral és sokkal nagyobb köröket róva, mint a téli zimankóban és napokig tartó havazásban.

Ezúttal Lajos barátom társaságában vágtunk neki a kilométereknek. Csetényben találkoztunk, mert én ma még dolgoztam az irodában. Kis beszélgetés után útnak is indultunk. 1 – 1,5 órás etapokat terveztem, ezért első megállónak az Ógyallai csillagvizsgáló melletti árnyas parkolót választottam. Könnyedén abszolváltuk ezt a szakaszt. Beszélgetés közben egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Lajos BMW-jéből az egyik oldalon csepeg a benzin. Szerencse, hogy a BMW gyártásakor (1980) még szempont volt a könnyű szerelhetőség- ezért aztán könnyen le lehetett kapni az úszóház fedelét. Persze az első összerakás után még jobban ömlött a benzin, mint annak előtte… Na de néhány szét- és összeszerelés után sikerült úgy beállítani, hogy teljesen cseppmentes legyen a motor.

Kb. egy óra hossznyi pihenő és szerelés után indultunk tovább a következő szakaszra. Az idő jól megmelegedett időközben… Következő pihenőként a Nyitra melletti Zobor-hegyen terveztem egy kis túrázást, de ezt ezúttal ki kellett hagyni – az erre szánt időt Ógyallán töltöttük. 🙁 Ehelyett megnéztük messziről a Zobort 🙂

Nyitra után következő egyórás menetünk végén Privigyén álltunk meg egy tankolásra, majd rövid pihenő után már haladtunk is tovább. Kicsit hosszabb pihenőt Donovalyba érve csináltunk. Ekkorra már eléggé késő délutánra járt az idő; megnyúltak az árnyékok a hegyen.

Donovaly-t először idén január elsején, hajnali kettőkor láttam éjszakai kivilágításban, fél méter hóban…. Annyira megragadott akkor a látvány, hogy eldöntöttem, jövök még ide. Most itt vagyok, de azt kell mondjam: szép-szép, tényleg az, de télen sokkal varázslatosabb volt a látvány. Vagy én vagyok telhetetlen? Persze, most meg sokkal jobban esik a kanyargás a hegyekben a motorral 😀

Donovaly után egy rövidebb szakasz következett, Rózsahegyen álltunk meg vásárolni a holnapi túrára…. Aztán már csak 16 km-t kellett lenyomni Kralovánig, ahol a szállásunk található. Már sötétbe hajlott az idő, mire köszönthettük az én lengyel ismerősömet, szállásadónkat. Köszönés – üdvözlés után hamar megkaptuk a szobánkat, amely ugyanaz , mint amit év végén használtam 🙂

Kis beszélgetés, poénkodás után pedig ágynak dőltünk, mert holnap 7-kor reggeli, 8-kor pedig indulás Lengyelországba!

A mai nap fotóalbuma IDE KATTINTVA érhető el, a nyomvonalunkat meg ITT találod.