Címke: nyár

Összegzés

Hozzászólás most!

A mai napra már nem sok minden program maradt. Lajossal reggel 6-kor elköszöntünk egymástól, mert sietett haza kinyitni az üzletét. Én pedig ezután összepakoltam, majd felszereltem a motorra a táskáimat.

Kiadós reggeli után , már 10 óra is elmúlt, amikor elindultam. Tervem csak egy volt, a Selmeci hegységben megkeresni azt a magaslatot, amelyet január 4.-én találtam, és pazar fotót tudtam készíteni az egymás előtt elterülő Fátráról, Alacsony- és Magas-Tátráról. Bő egy órányi motorozás után meg is érkeztem arra a helyre. Azonban a fények és a párás, poros légkör nagyon nem volt a segítségemre, a látótávolság lecsökkent ~40 km-re…(Télen még a Magas-Tátra 90 km-re található egyik csúcsát is le tudtam fotózni….)

Ezután aztán nagy eseménytelenségben telt az utam. Még annyi lényeges, hogy nem Nógrádban és Pest megyében jöttem lefelé – direkt – hanem a Szlovák oldalon, nagyon alsórendű utakon, kicsiny falvakban- hogy miért, arra később visszatérek.

Szépen melegedett az idő, ahogy jöttem dél felé, de egész jól viseltem motoros felszerelésben. Aztán eljött az ideje a hazaérkezésnek is. Itthon a hőmérőre pillantottam : 37oC-t mutatott! Gyorsan frissítettem, és mindjárt jó is lett minden 🙂

Egyelőre véget értek a tervezett motoros túráim. Két és fél hónap alatt, pontosabban 22 túranapon Erdély, Ausztria, Szlovákia és Lengyelország útjain 6000 kilométert motoroztam. Az idő mindvégig kitartott; esőben csak pár órát voltam összesen. Összességében nagyon jó utakon (kivéve az úzvölgyi szakasz és az árvíz által megrongált részek Erdélyben) lehetett motorozni. Nagyon sok mindent láttam e környező négy országban; azt hiszem, tudok már egy rövid véleményt alkotni.

Ausztriát nem kell nagyon magyaráznom; az unió vezető állama, jóság és minőség van mindenütt. Azonban 17 évvel ezelőtt kezdtem utazni Szlovákia-Lengyelország irányába, illetve 12 éve járok Erdélybe. Azokban az időkben mindegyik ország rosszabbul állt mint mi. Infrastruktúra, fejlettség, összességében, és a kinézet is….. Azonban most a friss élményekkel gazdagodva meg kell állapítanom, hogy rohamléptekkel elhúztak előlünk!! Lengyelország már-már Ausztria szintjét súrolja, remek infrastruktúra, gyönyörűen rendben tartott táj, falvak, pazar utak… Látszik, hogy nagyot fejlődtek. Szlovákia is alakul. Infrastruktúrailag is fejlődik, a magashegyi fenyvesekben húzódó alsórendű utak is frissen aszfaltozottak, remekül járhatóak. És azért mentem a köztudottan szegényebb dél-szlovákiai alsórendű utakra, mert kíváncsi voltam a minőségre – hát kellemesen csalódtam. Tudjátok, motoron sokkal hamarabb megérzem az úthibákat, döccenőket. Remek útszakasz volt ez is, 110-el mentem rajta minden további nélkül.

Azonban Magyarországra érve, és Esztergomot elhagyva mit kellett tapasztalnom? Hogy zötyög, ráz, kerülgetnem kell….kellemetlen. Az 1-es főközlekedési út is zötyögős és változó, a 811-es legkisebb hibája, hogy hullámos az aszfalt….. Sajnos ez a minőség-váltás már nem csak Ausztria felől érezhető…. és ezt nem csak az utak minőségére értem….

Erdélyben még nem állnak úgy a dolgok, mint minálunk. De 12 évvel ezelőtt 30-40 év lemaradásban voltak hozzánk képest. Azonban azt kellett látnom idén nyáron, hogy ott is gőzerővel dolgoznak az infrastruktúra fejlesztésén.

Kérem, szeretném, hogy Hazám dolgai ne egy helyben topogjanak, szeretném, hogy ne politikai jelszavak mentén, szemellenzőt húzva egyre többen vakok lennénk, szeretném ha olyan fordulatot vennének az itthoni dolgok, hogy büszke lehessek magyarságomra itthon is – mint ott távol Lengyelországban, vagy éppen Erdélyben – és ne kelljen ilyen minőségváltást elszenvednem a határt hazafelé átlépve… Szeretnék még Magyarországon is jó kedvvel motorozni! De egyelőre nincs nagy kedvem…..

Irány Felvidék!

2 hozzászólás

Nyári motorostúra-sorozatom utolsó kanyarját megkezdtem a mai napon. Az úti cél az általam télen már kicsit bejárt Kis-Fátra és Magas-Tátra környéke; ezúttal motorral és sokkal nagyobb köröket róva, mint a téli zimankóban és napokig tartó havazásban.

Ezúttal Lajos barátom társaságában vágtunk neki a kilométereknek. Csetényben találkoztunk, mert én ma még dolgoztam az irodában. Kis beszélgetés után útnak is indultunk. 1 – 1,5 órás etapokat terveztem, ezért első megállónak az Ógyallai csillagvizsgáló melletti árnyas parkolót választottam. Könnyedén abszolváltuk ezt a szakaszt. Beszélgetés közben egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Lajos BMW-jéből az egyik oldalon csepeg a benzin. Szerencse, hogy a BMW gyártásakor (1980) még szempont volt a könnyű szerelhetőség- ezért aztán könnyen le lehetett kapni az úszóház fedelét. Persze az első összerakás után még jobban ömlött a benzin, mint annak előtte… Na de néhány szét- és összeszerelés után sikerült úgy beállítani, hogy teljesen cseppmentes legyen a motor.

Kb. egy óra hossznyi pihenő és szerelés után indultunk tovább a következő szakaszra. Az idő jól megmelegedett időközben… Következő pihenőként a Nyitra melletti Zobor-hegyen terveztem egy kis túrázást, de ezt ezúttal ki kellett hagyni – az erre szánt időt Ógyallán töltöttük. 🙁 Ehelyett megnéztük messziről a Zobort 🙂

Nyitra után következő egyórás menetünk végén Privigyén álltunk meg egy tankolásra, majd rövid pihenő után már haladtunk is tovább. Kicsit hosszabb pihenőt Donovalyba érve csináltunk. Ekkorra már eléggé késő délutánra járt az idő; megnyúltak az árnyékok a hegyen.

Donovaly-t először idén január elsején, hajnali kettőkor láttam éjszakai kivilágításban, fél méter hóban…. Annyira megragadott akkor a látvány, hogy eldöntöttem, jövök még ide. Most itt vagyok, de azt kell mondjam: szép-szép, tényleg az, de télen sokkal varázslatosabb volt a látvány. Vagy én vagyok telhetetlen? Persze, most meg sokkal jobban esik a kanyargás a hegyekben a motorral 😀

Donovaly után egy rövidebb szakasz következett, Rózsahegyen álltunk meg vásárolni a holnapi túrára…. Aztán már csak 16 km-t kellett lenyomni Kralovánig, ahol a szállásunk található. Már sötétbe hajlott az idő, mire köszönthettük az én lengyel ismerősömet, szállásadónkat. Köszönés – üdvözlés után hamar megkaptuk a szobánkat, amely ugyanaz , mint amit év végén használtam 🙂

Kis beszélgetés, poénkodás után pedig ágynak dőltünk, mert holnap 7-kor reggeli, 8-kor pedig indulás Lengyelországba!

A mai nap fotóalbuma IDE KATTINTVA érhető el, a nyomvonalunkat meg ITT találod.

Hazatérés

Hozzászólás most!

…ez is letelt, sajnos…

” Nem is tudom, nehéz most nagyon.
A gondolatok csak kavarognak a fejemben,
Mit vessek most papírra? Mi jó? Vagy mi helytelen?
Nem könnyű ilyen helyzetben…
Jó lenne most inkább a világot óriásként látni!
Csak futni előre, hol utamon senki meg nem állít! „

Ezek a sorok jártak a fejemben, miközben kanyarogtunk a Mura völgyében. A frissen vágott fenyők illata a fafeldolgozókban, a zöldellő fenyvesek látványa a hegyoldalban, az óriási hegyek mögötti ég kékje, frissen vágott széna illata, megannyi tejgazdaság hangjai,…. Esőben ázás, majd a kisütő nappal egy csapásra ékszerdobozzá váló Hallstatt sziluettje, égig emelkedés a sóbányához, ereszkedés a bobpályán, a Nockalm zőldellő hegyei hósipkás csúcsokkal a háttérben…. És persze a közös vacsorák, sörözések, beszélgetések, poénok… Mind-mind a felejthetetlen élmények közé tartoznak.

Mint minden társaságban, itt is voltak súrlódások, hiszen tizenegy különböző ember hét napig gyakorlatilag mindent együtt csinált, de örömmel láttam, hogy e baráti társaságban felül tudott mindenki emelkedni egyéni sérelmein a közösség érdekében… és őszinte, baráti kézfogással tudtunk búcsúzni egymástól. És ez nagyon nagy dolog.

Köszönöm a szervezést Gábornak, a szállást Bélának, és mindenkinek a jó társaságot! Jó volt Veletek lenni az elmúlt napokban.

Ja, és a hazaút? Teljesen eseménytelen volt. A többiekkel együtt gurultam Graz-ig, ott elköszöntünk, mert ők bementek a Louis-ba körülnézni, vásárolni – én hazafelé vettem az irányt. (Remélem, érdemes volt betérni oda!)

Miközben a fenti gondolatok jártak a fejemben, észrevétlenül ellaposodott a táj. Már kukorica- és learatott búzamezők között haladtam, és csak a távolban látszottak némi – kisebb – hegyek.

Ebédidőben megálltam a Fürstenfeld-i Intersparnál, mert itt egy kicsit még vásárolgattam az otthoniak számára, és nem utolsósorban azért, mert itt egy szuper étterem található és természetesen kulturált vécé is.

Egy finom sonkás szendvics és narancslé elfogyasztása után már indultam is tovább. Valahogy mehetnékem volt – nem bírtam már tovább várni. A kilométerek gyorsan fogytak – és hamarosan elértem az utolsó Burgenlandi faluhoz. Jött a szokásos torokszorító érzés – talán a szomorúság, hogy itt hagyom az élményeket? Talán öröm, hogy újra itthon? Sok minden benne lehet ebben….

…aztán máris hazai utakon hasítottam…. és igen, megint megvolt az élmény… csukott szemmel is tudható, hogy ha Magyarországra érünk – az út határozottan rázni kezd…. Azt azért el kell mondanom, hogy Körmend után az útminőség nagyságrendekkel jobb, mint a határszélen. Az itthoni szakaszon egy rövid pihenőt tartottam.

Aztán elfogyott az utolsó száz kilométer is. Minden zökkenő és nehézség nélkül érkeztem haza. Az összes megtett távom az elmúlt hét során 2255 km-re gyarapodott.

Most pedig itt vagyok rengeteg élménnyel és gondolattal telve, de majd lassan minden a helyére kerül. Egy biztos, köszönöm, hogy ebbe a baráti társaságba tartozhatom immár 8 éve, és remélem sok közös alkalmunk lesz még ilyen programokkal!

Ha szeretnéd végig követni az útvonalamat, ahogy lejöttem a hegyekből, kattints az alábbi képre:

Séta a fenyves tetején ???

Hozzászólás most!

Lombkoronasétány Rachauban

Rövid programmal zártuk itteni kalandozásaink sorát. Egy közeli célpontot, a mintegy 70 kilométerre található Rachau-i lombkoronasétányt és erdei iskolát választottuk a mai napra. E látványosság megközelítése nem a technikás motorozásról szólt, sőt a mai nap sem erről….

Reggeli után beöltöztünk, és nekiindultunk az útnak. 40-50 km megtétele után elértük a Mura völgyében fekvő, egymást érő városok láncolatát. Eddigre már annyira felmelegedett az idő, hogy igazán kellemetlen volt a városi forgalomban az araszolgatás. Alig vártuk, hogy elhagyjuk ezt a környéket… és amint befordultunk a hegyek, fenyvesek közé, érezhetően kellemesebb lett minden. Hamarosan meg is találtuk a komplexum bejáratát.

Ezt a sétányt 2009-ben adták át a látogatók számára. Mintegy 180 méter szintkülönbséget kell leküzdeni a séta során ~2,5 kilométer hosszon, illetve az erdei kapaszkodáson kívül még 500 lépcső is segíti a mászást. A bejárat előtt étterem található, és a jegypénztár az maga egy ajándékbolt is. Indulás előtt vettem is ajándékba magamnak egy jó hideg izésített vizet. 😉 Aztán 9,5 € befizetése után meg is kaptuk a beléptető érméinket. Ketten úgy döntöttek, hogy lent maradnak az étterem árnyas teraszán, mi pedig nekiindultunk a sétának.

Az első 500 méteren az út az erdő szélén haladt. A sétány mentén – erdei iskolához méltóan – játékos feladatok hívogatták a gyerekeket. Aztán felpillantva az előttünk magasodó fenyvesre, megláttuk a sétány egyik kilátó-teraszát – itt kezdett gyanússá válni, hogy itt bizony valóban lesz szintkülönbség.

Az erdőbe befordulva hamar meg is tapasztalhattuk, hogy bizony még a lépcsőn sem könnyű ezeket a magasságokat bejárni… Főleg motoros ruhában. Szerencsére a fenyves árnyékában számos pad és pihenőhely, nyugágy várja a látogatókat. Nagy pozitívum, hogy a sétány félmagasságában az egyik pihenőhelyen van egy hideg italt adó italautomata, amit ki is használtunk.

Az egyik állomásnál törpekecskék hancúroztak, nagyon muris volt,ahogy egymást öklelték 😀

Fél órányi lépcsőzés és kapaszkodás után elértük végre azt a kilátóteraszt, ahol pompás panoráma nyílt a környék zöldellő hegyeire.

Igen, onnan lentről, a völgyből másztunk fel…. Azonban nem itt volt még a vége. Még lépcsőzni kellett egy darabig, amíg igazán a fenyves szintje fölé emelkedtünk.

Itt, a legtetején aztán megpihentünk. Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni…. Békésen szemlélgetve a környéket telt az idő… azonban sajnos eljött az ideje, hogy el kellett indulni lefelé a hegyről.

Lefelé azért kicsit gyorsabban leértünk. Itt egy gyors frissítés után úgy döntöttünk, hogy a nagy meleg miatt a leggyorsabb úton, autópályán száguldunk vissza a szálláshoz. Némi készülődés után motorra szálltunk, és már repesztettünk visszafelé. Azért így, a nagy sebességű menetszéllel rohanva sokkal tűrhetőbb volt a motorozás.

Amint a szállásra értünk, egy gyors átöltözés után a helyi, vízimalom melletti kis sörözőbe indultunk valamit enni, mert már jócskán elmúlt az ebédidő. Picit meglepetésként ért minket, hogy itt csak levesek, előételek és kolbászok voltak kaphatóak, de végül ezzel sem volt baj. A felszolgáló hölgy a rendelésünk után azonnal intézkedett, a kaja beszerzéséről, mert kicsit sokan voltunk a készletéhez – de 10 perc alatt megoldódott ez is. Aztán hamarosan meg is kaptuk fatálakon a stájer sült házikolbászt reszelt tormával, mustárral, és barna kenyérrel. Persze fogyasztottunk mellé jó hideg söröket, sőt a hölgytől még grátisz barackpálinkát is kaptunk – nem fogadott el pénzt érte.

Kaja után visszasétáltunk a szállásra, és következett a – számomra – kellemetlen dolog – összepakolni a holnapi utazásra. Sajnos ez van, holnap búcsút intünk Sankt Peternek, Stájerországnak, és haza kell indulunk…

Mai útvonalunkat az alábbi képre kattintva tudod végig követni, illetve fotóimat IDE KATTINTVA tudod megnézni.

Lazán

Hozzászólás most!

Az elmúlt négy napban sok-sok órát töltöttünk nyeregben; nagyon sok mindent láthattunk és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Van az úgy, hogy kicsit megtelik az ember; és elfárad az állandó koncentrációban, ami a motorozáshoz szükséges. Ezért a mai napra mindenki saját maga által választott dologgal tölthette az időt.

Az egyik csapat a lenyűgöző Raggaschlucht felé vette az irányt. Én itt már voltam 2013-ban és 2016-ban is, és ennél rövidebb túrát szerettem volna tenni ma. Mások a csodás Salza-völgy felé kirándultak. Mi pedig néhányan a közeli Oberwölz kisvárosa felé vetttük az irányt. Hamar odaértünk, és tettünk egy sétát a belvárosban. Érdekesség, hogy a belvárost a XIII. században épült városfalak, várkapuk övezik, még egy akkori vártorony is látható kitűnő állapotban.

A kisváros nagyon rendben van tartva, nagyon szép. Azonban szerda délelőtt lévén nem nagyon láttunk embert az utcákon.

Rövid városnézésünk után megbeszéltük, hogy ki merre szeretne menni – a többiek Muraui városnézést választottak -én pedig inkább motorozni akartam. Így aztán elköszöntünk egymástól – majd 15 km közös gurulás után én délnek fordultam.

Elsőnek a Grebenzen síközponthoz hajtottam, titkon reménykedve, hogy talán működik a libegő, dehát sajnos nem….

Nem voltam elégedett, mert az idevezető út sem volt valami hű-de-különös, a hely sem volt túl magasan, tehát kellett egy sokkal magasabban fekvő csúcsot keresnem 🙂 Így indultam útnak a Lachtal felé. Na ez az út már sokkal jobban tetszett. Kanyarok, visszafordítók, emelkedők voltak bőven, technikás út vezetett felfelé. A környezet pedig a szokásos… 🙂 Az utat pedig hosszú kilométereken keresztül egy lépcsősen ereszkedő patak szegélyezte.

Jó kis kanyargás után megérkeztem a csúcsra, ahol -természetesen – nem működött semmi. Rövid nézelődés után leereszkedtem fentről és kelet felé vettem az irányt. Időközben a gyomrom jelzett, hogy ideje lenne kajálni, ezért aztán Oberzeiring városkában a városhatárban kerestem egy padot árnyas fával, ahol jóízűen falatozni kezdtem. Már majdnem végeztem, amikor a hátam mögött zörgésre és női hangra lettem figyelmes. Egy csinos szőke túrázó hölgy érkezett le a hegyről. Pont úgy jött le, hogy a többsoros szögesdróttal elkerített területen belül maradt, és nem tudott az útra kijönni. Kérte, hogy segítsek neki valahogyan kijutni onnan…. Némi időkérés és fejvakarás után gyorsan körülnéztem a környéken, és találtam egy bő másfél méteres 15 centi átmérőjű fenyőágat. Ezt belülről betámasztottam az egyik oszlopnak, nyújtotta a kezét, és így felmászva a ferde gerendán feljutott az oszlop tetejére -onnan pedig leemeltem. Nagyon hálálkodott, és mesélte, hogy párszáz méterrel feljebb néhány valamilyen szarvas állat (bika?) erősen stírölte őt, hogy megkergessék-e? Ezért aztán elég sürgősnek érezte a kijövetelt a legelőről 🙂 A segítségért cserébe pedig megkértem, hogy készítsen rólam motorozós képet 🙂

Elköszöntünk egymástól, és mindketten elindultunk a dolgunkra. Én például a nagyon jó minőségű 114-es úton hasítani, ahol nagyon jól esett a kanyargás után egy kicsit gyorsabb szakaszon száguldani. Mintegy 20 km megtétele után újra a hegynek fordultam, vissza a szálláshoz. Mivel a hegyen járva láttam egy kis tavat, oda még visszamentem lefotózni, mert nagyon tetszett 🙂

A tó mellett pedig békésen legelgető bocik tanyáztak.

Innen aztán tényleg hazafelé vettem az irányt. Tízpercnyi motorozás után megérkeztem kicsiny falunk fölötti útra. Úgy gondoltam, ezt a látványt meg kell örökíteni, ezért újra megálltam, és lőttem pár fotót.

Aztán leereszkedtem a faluba, pontosan az ADEG (helyi üzletlánc, kb. COOP) elé. ahol megvettem a napisört 🙂 és a holnapi kaját. A napot pedig újra beszélgetéssel, sörözéssel zártuk 😉

Kis tekergésem animációját az alábbi képre kattintva nézheted meg (a video csak Grebenzentől indul, mert ott jutott eszembe bekapcsolni az alkalmazást. 🙂 )

Turracherhöhe, Nockalmstrasse és Maltatal

Hozzászólás most!

avagy: élménymotorozás újratöltve

Sajnos elfogytak a szavaim. Nincs tehetségem leírni azt, ami itt látható, ami érezhető és átélhető. Bármely próbálkozásom szavakkal és képekkel nem adja vissza azokat az élményeket és érzéseket, amelyeket itt az Alpokban élek meg.

Először is köszönet Bélának a szállás elrendezéséért, és Gábornak, hogy rengeteg túratervet és célpontot talált ki nekünk, hogy jól érezhessük magukat….

Először délnek vettük az irányt. Festői szépségű fenyvesek között és játékosan csobogó patakok mellett szeltük át a hegyeket. Sajnos a 97-es útról lefordulva Turrach felé egyre rosszabb minőségű aszfalton haladtunk, amíg egyszer csak „Vigyázz, gördülő kövek!” feliratú tábla után finom bazaltrétegbe futottunk. Ezen óvatosan haladtunk 3 kilométert, majd folytatódott a hibás aszfalt összességében 12 kilométeren át. Azonban érdemes volt felkapaszkodni a csúcsra, a Turracher Höhe-re. Itt egy jó libegőzésre majd bobozásra készültünk a Nocky Flitzer-en. A parkolóban megállva feltekintettem a bobpálya tetejére, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy nyugodt maradtam; innen kell majd leereszkedni?!

Lepakolás után beálltunk a sorba jegyet venni a mutatványhoz. Nem állítom, hogy rövid volt a sor, de szerencsére kb. 15 perc alatt túljutottunk rajta.

Mikor mindannyian megkaptuk a belépőnket és érvényesítettük az 1 € kedvezményünket (t.i. a szálláshelyen első nap kiváltottuk a Murtal-Gästekartot 0,5 €-ért, amely sok helyen használható és immár az első helyen visszahozta az árát) felültünk a libegőre, ami felrepített minket a hegytetőre. Ez a hely olyan, ami nem írható le. A csúcsról lenézve valami felfoghatatlan szépségű látvány tárult elénk.

Ahogy említettem az elején, nem lehet ezt a szépséget leírni, nincsenek rá szavak…. és nincs is túl messze otthonról, ide kell jönni, megnézni….

Miután kigyönyörködtük magunkat, beálltunk a hegytetőn a bobos ereszkedéshez a sorba, amely szintén nem volt rövid. Volt időnk megbeszélni, hogy én például az alsó állomáson egy gatyacserét valószínűsítek magamnak, s mint kiderült, nem voltam én ezzel egyedül. Lassanként sorra kerültünk. Elköszöntünk egymástól, majd ki-ki elindult 1600 méteres lesiklására. Én indultam utolsónak a csapatból.

A lesiklásom meglepően kellemesre sikerült; nagyon élveztem a lefelé rohanást az ordító mélységbe… egész addig, amig az egyik kanyar után ki nem ejtettem a kezemből a fékkart, ami nyomán hirtelen nagyot fékezett a rendszer és a katapult-érzés jól megemelt az ülésből. Aztán sajnos leértem. Megbeszéltük az élményeket, majd visszamentünk a paripákhoz. Némi készülődés után még a az adrenalintól remegve, motorra szálltunk . Pazar szépségű úton folytatódott az utunk ; az adrenalint fokozva rögtön 23 %-os lejtővel kezdtünk, majd a festői szépségű tajon haladtunk az A10-es autópálya égbe nyúló, 100 méteres pilonjai alatt kanyarogva.

A Nockalmstrasse volt a következő célpont. Ezt a panorámautat nem is olyan rég, 1981-ben nyitották meg a forgalom előtt. Már építésekor ügyeltek arra, hogy a természeti környezetet megóvják, és a forgalmat12%-nál nagyobb emelkedés ne zavarja. Ezen út megnyitásától remélték a turizmus növekedését a régióban. 12 € lerovása után mi is élvezhettük a kiemelkedően jó útminőséget, és a páratlan látványt. Hááát…mondhatni sikerült fellendíteni az idegenforgalmat…. Még keddi napon is rengeteg, motoros, autós, és busz szelte a fennsíkot. Persze a látvány az megint nem leírható, kifejezhető… Nekem első alpesi-út-élményem a Nockalmstrasse-hoz kötődik, 2013-ban ez volt az első Magas-Alpoki út, amit bejártam, és nagyon jó emlékeket őrzök róla.

Itt szabadprogramot kaptunk, és mindenki a vérmérséklete szerint tölthette az időt az 52 számozott kanyar között. Volt aki a számos fogadó – menedékház -parasztudvar közül választott egyet, és ott leült kényelmesen élvezni a csodás napsütést , volt aki a teljes hosszban (35 km) cikázott fel-s alá, én magam a két, egymástól ~10 km-re levő csúcs között technikáztam oda-vissza hegyeken, völgyeken, hajtűkanyarokon át. A 2042 méteres csúcson (Eisentalhöhe) többször megálltam panorámát nézni, havas hegyeket csodálni.

Aztán páran találkoztunk itt, majd lefelé indultunk, és a megbeszélt időtől egy kicsit elcsúszva találkoztunk az alsó ponton – vegyes érzésekkel hagytuk el az út alsó bejáratát. Én nagyon élveztem, visszamentem volna még, de előttünk állt még a következő cél, a Maltatal panorámaút.

Mintegy 20 km kanyargás után értünk az út fizetőkapujához. Itt néhányan úgy döntöttek,hogy elég volt a mai melegben a kanyargásból és a technikázásból, és félreálltak, hogy egy árnyas parkolóban és a mellette található étteremben várják meg, amíg a kanyarvadászok kiélik vágyaikat. A meleg mellékhatásaként néhány agyvíz felforrt, amíg a lejtő alján várakoztunk, hogy a szűk alagutak miatt működő forgalomirányító lámpa szabad jelzést adjon, de szerencsére hamarosan mehettünk felfelé. Én természetesen felmotoroztam, nem maradhatok ki egyetlen ilyenből sem. 12 km és 5 alagút leküzdése után felértem a Malta folyó duzzasztógátjához. Itt egy vizierőmű található, amelyet elég jól elrejtettek a kíváncsi turisták elől, ellenben mindenféle látványos dolgok vannak, közte skywalk, és maga a havas hegyek övezte égszinkék tó is csodás látványt nyújt.

Fotózás, gyönyörködés után újra a vasra pattantam, és elindultam lefelé az úton. Út közben rengeteg helyen láthattam óriási sziklákról, hegytetőkről zubogó vízeséseket – nagyon sokszor meg lehetett volna állni, dehát tulajdonképpen én motorozni akartam. Azért egy ilyen látványt megörökítettem kedvcsinálónak:

Lent aztán találkoztam a többiekkel, még beszélgettünk picit, Gáborékat megvártuk. De akármennyire is nehéz volt otthagyni ezt a helyet, neki kellett indulni a hátralevő 90 km-nek, hogy vacsoraidő előtt megérkezhessünk a szállásra.

Többektől hallottam, hogy elfáradtak a kanyargásban, melegben, technikázásban. Ezzel szemben én nemhogy elfáradtam volna, hanem inkább egyre jobban bepörögtem, ahogy szaporodtak a kilométerek…. Hazaúton egy nagyon kellemes hegyi szakaszon hárman előrementünk a csapatból, és nyomtunk egy nagyon jó technikás kanyarvadászatot. Aztán kb. 10 km-nyi döntögetés után megvártuk a többieket egy helyen, csatlakoztunk a csoporthoz, és nyugodt tempóban fejeztük be a mai túrát.

A túra animációján immár hárman szereplünk, mert Boczi és Rozast barátom is velem egyidőben használta a nyomkövető alkalmazást.Kattints a képre a megnyitásához!

A túra fotóalbumának megtekintéséhez pedig KATTINTS IDE, sok szép fotót láthatsz még.

Hallstatt

Hozzászólás most!

Valóban szép, és nem csak a fotókon…

A mai napra egy – fotókról – igazán jól ismert túracélpontot választottunk: Az UNESCO által világörökséggé nyilvánított Hallstatt környékét.

Csodaszép napsütésben indultunk szálláshelyünkről, és kanyarogtunk a Mura völgyében. Első állomás egy tankolás – lett volna – de nem boldogultunk a teljesen automata benzinkút kezelésével. Ezért aztán tovább robogtunk, és egy „normális” benzinkúton megetettük a vasakat. Hanem továbbindulás előtt elkezdett szemerkélni az égi áldás…. szóval megint öltöztünk – esőruhába. Így aztán változó intenzitású, de inkább szemerkélő esőben folytattuk utunkat a Sölkpass hágó 1788 magas csúcsa felé. A csúcs környékén elég méretes hófoltok mellett haladtunk el, majd a másik oldalon leereszkedtünk az Enns völgyébe. Ma tehát az Óperencián túl is jártunk 😉 (Legendák szerint a kalandozó magyarok korából származik az elnevezés, amikor az Enns folyótól északra jártak t.i. „ober Enns” akkor jártak az Óperencián is túl). A képre kattintva megnézheted animáción, hogyan jutottunk át a hegyeken.

Tehát, továbbra is szemerkélő esőben érkeztünk az Óperencián túli Hallstatt gyönyörű falujába.

Itt egy rövid sétát tettünk a főutcán.

Aztán úgy döntöttünk, hogy a közelben található látványvasúttal felmegyünk a hegytetőn található kilátóba, és a sóbányába. A hegyoldalban található siklóvasútba beszállva megtapasztalhattuk, hogy milyen lehet a föld felett lebegni, az üvegfalú fülke elég tekintélyes sebességgel haladt felfelé a meredek hegyoldalon.

A tetőn a társaság kétfelé vált; egyik fele a sóbánya felé vette az irányt, amely bemutatása egy órás várakozás után másfél órás program volt. Mi pedig a nézelődést, fotózást, sétát választottuk. Fent a tetőn ücsörögve arra lettem figyelmes, hogy mintha oszladoznának a felhők -és így is lett! Néhány fotót ellőttem erről a pazar látványról:

Miután kigyönyörködtem magam, leereszkedtem a siklóvasúttal a faluba. MIvel a nap hétágra sütött, én is elkészíthettem a „klasszikus” Hallstatt-i fotót 🙂

Minden közhelyet félretéve, Hallstatt gyönyörű, és nagyon javasolt egy sétát tenni a főtérig, és vissza, pazar látvány, sok látnivaló….

…aztán egyszer csak megérkeztek a sóbányászok is. A társaság úgy döntött, indulunk is vissza a szállásra. Az A10-es autópályán, a Tauern-alagút előtt álltunk meg pihenni. Itt is láthattunk hófoltokat a hegyoldalban….

A benzinkúton az összes alkalmazott, akivel találkoztunk, magyar…. Hazatérésünk utolsó 50 kilométere szakasza pedig igazán élvezetesre sikerült; a gyönyörű tájban, napsütésben kellemes kanyargós úton, igazán lendületes örömmotorozásban volt részünk. Visszautunkat végig követheted az alábbi képre kattintva:

A mai napot egy jó vacsorával, vacsora után sörözéssel, túramegbeszéléssel zártuk – késő estébe nyúlóan. Nagyon kellemes nap volt a mai! A többi fotót IDE KATTINTVA megnézheted; érdemes!

Újra nyeregben

Hozzászólás most!

Ezúttal nyugatra….

Az M1 győri pihenőjében találkoztam az utazni vágyó társasággal. Egy előre nem tervezett baki miatt pihenésel kezdtük az utazást 😉 Jól rápihentünk az útra indulás előtt. Kellemes hangulatban, anekdotázással, meséléssel töltöttük az időt – majd délután 3-kor nyeregbe pattantunk, és elindultunk Sankt Peter am Kammersberg nevű úticélunk felé. Az időjárás kitett magáért; 30 fok körüli menetszéllel hűtöttük magunkat. Azért jól esett néha megállni és ledobni a cuccot egy kicsit,,,,,

Félút környékén aztán elkezdtek vészjóslóan gomolyogni a fellegek -meg is álltunk öltözni az esőruhába. …..ami indokolt is volt, mert kábé 5 kilométeren belül beértünk a felhők alá, előszőr gyengédebben – majd egyre hevesebben simogatott minket az eső. Szerencsére, mire igazán rákezdett, addigra elértük az alagutakat, melyek 1-5 km hosszban óvtak minket az ázástól- közben lerázhattuk magunkról a vizet. Húsz kilométernyi vegyes ázás után kiértünk a felhő alól; így aztán az esőruha száradására is jutott idő 😉 Este 8 körül értünk a szálláshoz; ez egy egész csinos fogadó egy tájba illő régies épületben.

Itt meleg vacsorával vártak minket, ami nagyon jólesett; és persze megittuk hozzá gyorsan a napisört 😀 Sankt Peter am Kammersberg amúgy egy nagyon szép kis falu.

Így jóllakva, és nem szomjasan , elégedetten térhettünk nyugovóra…..

Ha a képre kattintasz, egy kis animáción megnézheted, hogyan értük el a hegyeket – és kanyarogtunk köztük….

Alföldi sütizés ?‍♂️

Hozzászólás most!

avagy az Eurovelo (majd)nem összefüggő és (majd)nem járható

A tegnapi éjszakába nyúló városnézés után és az éjszakai nagy meleg miatt elég keveset tudtam aludni. A tervem, mely szerint a hajnali hűvösben indulok tekerni, az dugába dőlt, mert majdnem 8 óra volt, mire útnak indultam. Az előzetes tervem az volt, hogy megkeresem az Eurovelo 11-et a Tisza-parton, melyen el lehet tekerni egész Csongrádig. Az utam első része igencsak izgalommentes volt, mert nyílegyenes utakon, sík tájon, forgalommentes környezetben tekerhettem.

Rövid tekerés után elértem a Baks nevű faluhoz. Itt letérve a főútról a Tisza-part felé vettem az irányt. Meg is találtam az eurovelo-t, nagy, sokcsillagos zászló hirdette, hogy jó helyen járok. A Tisza gátján futó kerékpárút elég tűrhető minőségű, csak hát ez is elég ingerszegény.

Azonban mintegy 4 km letekerése után akadály állta utamat. Nem más, mint konténer, munkagép, kutyával őrzött terület, őrrel biztosítva. Szépen köszöntem, majd megkérdeztem (nem a kutyát) hogy mondja már el, hogy tovább tudok-e menni a gáton. Sajnos bejött, amire gondoltam; a válasz „nem” volt. Így aztán le kellett térnem a gátról egy poros, rossz minőségű útra. Mérsékelt tempóval haladtam, amikor egy útkereszteződés állta utamat.

A jobbra menő út elvileg visszavihetett volna a gát felé (de a térkép szerint nem tartott sehova) a bal felé menő út pedig visszavisz majdnem ugyanoda, ahol letértem a főútról. Hát búcsút intettem az Eurovelo 11-es kerékpárúti kalandnak, és balra tértem el. Még 4 km zötyögés után kiértem a főútra. Így sikerült egy 12 km-es kunkort tenni az utamba….

Továbbtekerve aztán szinte eseménytelen úton tekertem el Csongrádig. Nagyon szép ennek a kisvárosnak a belvárosa; egy nagy árnyas park az egész. Egy számomra szimpatikus cukrászdában ültem le.

Sajnos hamarosan támadás alá kerültem; mert a (28 fokos) hűvösben szúnyogok garmada akarta a véremet szívni. Tehát egyik kézzel hadakoztam, a másik kézzel ettem… Már alig vártam, hogy újra tekerhessek a napon.

Csongrádot elhagyva hamarosan egy újabb nyílegyenes szakasz következett, amit egész jó tempóban meg tudtam tolni, csak 10 km-enként meg kellett állnom frissíteni.

A navigációm egyszer csak úgy gondolta, hogy ideje délnek fordulnom, ami szerint leparancsolt a főútról egy alsóbb rendű útra, amely aszfaltos volt. Egy darabig. Aztán lett belőle köves, majd földes-gödrös út. A legelésző tehenek érdeklődve figyelték, amikor mellettük elhaladtam, hogy mit keres ez a fura szerzet ezen a környéken ?! aztán egyszer csak ugatást hallottam, két pásztorkutya futott versenyt azért, hogy megkóstolhassák a bokámat, de nem hagytam, mert én is felvettem a versenytempót a Tour de Gidresgödrös szakaszon 🙂 Megmenekülésem örömére hamar elértem egy nagyon jó minőségű, nyílegyenes alsóbbrendű utat. Persze az örömöm nem tartott sokáig, mert előbb rosszabb minőségű aszfalt következett, majd egyszer csak megállt mellettem egy autó, és a kiszálló hölgy megkérdezte, hogy tudom-e, hogy nemsokára földút következik?! Megköszöntem a jóindulatát, mondtam, hogy nem tudom, de talán leküzdöm, ma már volt benne részem…. azt is megtudtam tőle, hogy 2,5 km az a szakasz. Neki is lendültem újra, hamarosan oda is értem, de az fura volt, hogy azon a szakaszon jön egy gyalogos kifelé – kerékpárt tolva! Odaérve meg is tudtam mi a baj …. ez nem földút volt, hanem futóhomok…. Belehajtottam, majd 100 méter kínlódás után megálltam mert nem akartam elesni. Kicsit vakartam a fejem, kicsit toltam a bringát, majd megfigyeltem, hogy a talaj színéről látható, hogy hol nem olyan mély a homok…. ennek a megfigyelésemnek köszönhetően – igaz nem túl nagy sebességgel – haladtam Tömörkény felé. Az út mentén tanyák sorakoztak, egyszer az egyikből kiszaladt egy kisebb kutya fogát csattogtatva, de tudtam, hogy csak meg akar ijeszteni. Azért egy kicsit próbáltam meglépni tőle 🙂 Tömörkénybe érve aztán kifújtam kicsit magam, majd megnéztem a navit, ami valami kis utcán folytatta volna az utat. De én több kalandot nem akartam így 60 km felett, szóval mentem a jól bevált főúton tovább.

Az utam záró szakasza eseménytelenül tellett. Egy frissítés alkalmával delelő bocik mellett álltam meg. Szegények a hőség elöl a ~20 m2-es fás területre húzódtak be, de nem tudom hányan?!

Teljesen együttéreztem velük, mert az árnyékban a szúnyogoktól meg a legyektől nem volt nyugtuk,,,,, Az utolsó tizenegypár kilométert pedig teljesen eseménytelenül tekertem le. Azért jó érzés volt megérkezni az autóhoz. Különösebben nem éreztem fáradtságot a lábamban, pedig a letekert 83 km-ben üres gurulás szinte nem is volt (lévén síkság).

A fotóimat ITT tudod megnézni, a túra-animációt pedig ITT.

Fertö-tó kör

Hozzászólás most!

Maradjunk annyiban, hogy ezt a szórakozást még megengedtem magamnak  😉 Mivel a Balatont még nem bírom egészben megkerülni (kicsit sok az a 200 egyszerre… 🙁 ) ez a tó maradt, amit még nem fedeztem fel kerékpározás szempontjából  😉 Szóval…. Fertő-tó kör! Nyárligetről indultam, Fertőd, Fertőrákos felé. Meglepően takaros falvak vannak Magyarországon, 90 %-ban tökéletes kerékpárutak.

Az Eszterházy-kastély érintése után legközelebb a Balfi-víz forrásánál álltam meg inni. (jó kénes a víz)

Na de ez után kezdődött csak a móka! Balftól a kerékpárút a szőlőhegy oldalában vezet, kellemes dombokkal, 8%-os emelkedőkkel-lejtőkkel, váltakozva.

Fertőrákostól délre kb. 2 km-en egy erdei szakaszon kavicsos úton lehet haladni.

Fertőrákosra beérve a városi utak is szépen emelkednek végig a határ felé…. A kerékpárúton, a határnál az osztrák rendőrök bólintása után…. Irány a szőlőhegy!! Fertőmeggyes, Ruszt határában dettó ugyanúgy megy a kerékpárút, mint Magyarországon. Persze mindenünnen gyönyörű panoráma látható a tóra! Nem baj, legalább megtudtam, hogy alakul az idei termés  😀

Persze mindegyik kisvárost érinteni nagy élmény, csodálatos, takaros kisvárosok, pezsgő élettel, mintha nemtudomén, milyen fürdőhelyen lennénk.

Ruszt után pedig lejőve a szőlőhegyről, a kukorica- és napraforgómezők közt kanyaroghatunk  🙂 Mindig vártam, mikor érek már egy kisvárosba, mert nagyon tetszettek, igazán!
Az északi végen egyérteműen Nezsider a központ, itt pihentem kicsit. Aztán délnek fordulva hamarosan elértem Pátfaluba (Podersdorf). Szerintem a legnagyobb, legjobban kiépített üdülőhely, stranddal vizibiciklivel, világítótoronnyal. 

Podersdorftól délre volt még hátra 31 km-em. Ezen a szakaszon úgy éreztem, egy kicsit kifogytak a szórakoztatásból a területgazdák; elég unalmas szakasz volt. Ráadásul Illmitztől Nyárligetig egy fia kerékpárossal nem találkoztam. Pomogy (Pamhagen) és Fertőd között a kerékpárút minősége pedig….hagyjuk.
Összességében nagyon jó a minősége a kerékpárutaknak, infrastruktúrának. Látszik, hogy nem tegnap kezdődött a kerékpáros turizmus arrafelé. Számtalan árnyas pihenőhely, kávézó, söröző, csárda, kemping, panzió hívogatja az ilyenfajta turistákat.
Szumma szummárum, nagyon tetszett.

Ja, és a teljesítményemről:
Balfig tartó lendületem aztán egy kicsit alábbhagyott a szőlőhegyeken, bár élveztem, de 83 km után pihennem kellett, mert az örökösen félig szembe fújó szél, meg a szokatlanul magas relatív páratartalom kicsit többet kivett a kelleténél… Na de a győzelmet nem kell magyarázni!! Megvan!!
124 km / 678 m / 18,5 km/h átlagsebesség

. A túráról térképet, fotókat ITT találsz.