Szép nyári nap…

október végén ?‍♂️?‍♀️

Ezt a napot nem hagyhattuk elúszni… ezt ki kell használni. Október végét írunk, ennek ellenére ismét nyárias időjárást jósoltak a mai napra…. ki tudja, mennyi jó idő várható még idén …? Inkább hajrá, neki az útnak, újra…!

A mai terv a szépséges magyar Toszkána, a Balaton-felvidék legszebb részének -a Káli-medencének a bejárása.

Köveskál piciny központjából indultunk délre. Kővágóörsöt érintve, a Kékkúti Theodora-forrásnál álltunk meg először fr-issíteni. Mivel már nem először kóstolom e vizet, sajnálattal kellett megállapítanom, hogy bizony a kútból folyó víz messze nem a régi ízletes forrásvíz – ez leginkább mára egy csapból folyó tisztított vízre emlékeztet. Arra mindenesetre jó volt, hogy frissítsünk, és a kulacsokat megtöltsük…

Némi lazítás után Salföld felé vettük az irányt. Sok évvel ezelőtt ez a gyönyörű fekvésű, ici-pici – ámde nagyon takaros kis falu volt az, ahol egyszer autóból kiszállva – állam leesve elcsodálkoztam, hogy ilyen szép helyek is vannak az országban – szerelmem azóta is töretlen a környék iránt. Ha erre jársz, feltétlen nézd meg a Salföldi Majort, térj be egy frissítőre a Pajta Galériába, nem fogsz csalódni… Azonban mi most egy érdekesebb helyszínt kerestünk fel – a Pálos Kolostor romjait.

A faluból kiérve délre, az Örsi-hegy felé vettük az irányt. Hamar elhagytuk az aszfaltos utat; először még kavicsos úton, azonban nemsokára homokos talajon – majd egyre mélyülő futóhomokban próbáltunk felfelé tekerni az erdőben.

Látszik hogy két hónapja nem volt eső – sajnos ez sem tesz jót az erdei utaknak….. Az országútra tervezett kerékpárjainkkal igencsak megkínlódtunk felfelé; néhol elkapart meg riszált a gép – néhány helyen át kellett tolnunk a kerékpárokat .. . de egyszercsak kiértünk egy tisztásra és előttünk volt a Kolostor-rom.

Szép, nyugis helyre építették a régi öregek a XIII. században ezt a kolostort…. A kolostornak temploma is állt itt, azonban a XVI. századi török harcokban megsérült – majd elnéptelenedett a kolostor is. A legnagyobb veszteséget az 1820-as években szenvedte az épület, amikor a köveit egy közeli juh-hodály építéséhez elhordták……..

Mindenesetre mi kigyönyörködtük magunkat a csodás természeti környezetben, majd tovább indultunk. Következő úti célunk a Szentbékkállai kőtenger.

A homokos erdei utat leküzdve aszfalton folytathattuk utunkat. Jó erős kaptatón haladtunk Salföldet elhagyva észak felé, majd kellemes hullámzás következett, mely a Káli-medencét jellemzi. Mindszentkálla szép kis faluján áthajtva hamarosan újra földúton és emelkedőn találtuk magunkat. Földút ide- vagy oda, elég komoly autóforgalom verte fel a port. Mintegy 1,5 kilométernyi zötyögés után elértük a Kőtenger területét. Meglepetésünkre rengeteg ember töltötte a különféle szikla-alakzatokon ezt a nyári délutánt.

A jó időt kihasználva egy kicsit kifeküdtünk az egyik kellemesen felmelegedett kőágyra ? Aminek az lett az eredménye, hogy mintegy 20 percnyi napozás után majdnem hőgutát kaptam… komolyan, kulacsból locsoltam magam vízzel – ugyanis árnyékban 26 fokvolt!! Aztán felkelve még egy kicsit körbejártuk a völgyet és megcsodáltuk a keletkezett alakzatokat.

A séta után szedelőzködtünk, és tovább indultunk Szentbékkállán át a Köveskáli parkolóhelyünk felé. Kis földutas zötyögés- majd 6 km kellemes hullámzás után el is értünk az autóhoz. Elpakolás után pedig egy bónusz kitérőt tettünk a Hegyestű felé. Ide most nem tekertünk fel biciklivel, hiszen így a nap végére nem hiányzott egy kis légszomj (egyébként régebben már kétszer feltekertem….)

Azért a sziklacsúcsra felmásztunk. A panoráma sajnos – enyhén szólva – nem volt tökéletes, hiszen olyan szinten porral terhelt a légkör, hogy pár kilométerre csökkent a látótávolság…. Lefelé jövet pedig egy pillangó táncolt körbe minket. Előkaptam a fényképezőt, de olyan gyorsan cikázott, hogy már szinte lemondtam róla – amikor egyszer csak leült, és a szép hímporos szárnyát kitárva pózolt nekünk…..

Ezt a túrát így aztán nagyon elégedetten zártuk. Csodás volt az idő, a napi sport is megvolt – és a látvány pedig felejthetetlen ezekben a csodás színekben…….

A túránk fotóalbumát megnézheted ITT, illetve a túra-animációt pedig ITT tudod megnézni.

A bakonyi Gyilkos-tó ?‍♂️

Csapatás a Gerence völgyében

Mostanában egyre jobban vonz a terep-biciklizés. Tavaly ezt még nehezen képzeltem volna el; sőt, ha valaki azt mondja nekem, hogy erdőben fogok csapatni – kinevetem. Ezzel szemben szezon elején Lajosnál megláttam ezt a remek downhill-biciklit – és máris szerelembe estem.

Azonban az idény folyamán kevés alkalommal tudtam kihasználni, mivel sokkal több esemény volt az országútra írva – no meg motorralis letoltam 9000 kilométert a szezonban -érintve négy környező országot.

Azonban a mai napra napsütést és 20 fokot jósoltak – tehát eldöntöttem, hogy ma a Bakonyban tekerek. Három terv is volt a fejemben, de most a legtávolabbit választottam – Gerence patak völgye.

Indulás után egy kicsit morogtam magamban, mert Fehérvár környékén egy jókora szürke felhő takarta az eget; és a hőmérő meg nem akart 12 fokról feljebb mozdulni. Nem erre készültem….azonban mire Hajmáskérre értem, a ronda szürke felhő alól kihajtottam, és mindjárt mosolygott a világ.

Némi bakonyi tekergés után leparkoltam az Odvaskőnél. Innen indítottam túrámat befelé az erdőbe.

Csodálatosan szép volt az erdő, a még fent lévő sűrű lombozaton át szép fényekkel játszottak a fák.

Elég könnyű volt a terep; nagyon kellemesen indult a túra. Nagyon sok túrázó volt a hegyen; nagy mosollyal köszöntöttük egymást. Aztán egyszer csak elém állt a hegygerinc, amin át kellett kelni…

Egy darabig jól tekertem felfelé, aztán meg kellett állnom. Valószínűleg rossz lehetett már az út -talán felázott- ezért a Bakonyerdő munkatársai földgyaluval végig tolták a legrosszabb szakaszokat. Ez viszont azt eredményezte, hogy az altalaj, ami finoman porló lösz -előjött. Van ugyan terepfokozatom, csak a kemény emelkedőkön elkapart a kerék 😀 szóval néhol tolnom kellett a gépet 😉

Mikor már jól megizzadtam – és mondhatjuk, mindenhol csepegtem – feltűnt egy víztükör 😀 megérkeztem.

Maga a tó picit hasonlít az erdélyi Gyilkos-tóra; annyiban, hogy itt is fatönkök állnak ki a vízből – bár egészen máshogy keletkezett, mint az ott…

Egy kis pihenés és fotózgatás után újra nyeregbe szálltam. Hamarosan meg is érkeztem a közelben található Hubertlak-hoz, amelynek a történetét itt olvashatjátok el.

Az erdei lak közelében még megálltam a Hubertus-forrásnál, amely a lak vízellátását biztosította egykor.

Innen aztán móka és kacagás volt a további út; a színes erdőn keresztül legurultam Bakonykoppány felé.

A főútra leérve még többször át kell kelni a névadón, a Gerence-patakon.

Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni ! Ez az erdő csodálatos!!!

Nagyon jó döntés volt, hogy a mai napon ezt az erdőt választottam – közeleg az ősz, nem tudom mit hoz az október – de ez ma egy csudajó élmény volt ?

A fotóalbumomat ITT tudod megnézni – érdemes végiglapozni! A túráról készült animációt pedig ITT tudod megnézni 😀