avagy az Eurovelo (majd)nem összefüggő és (majd)nem járható

A tegnapi éjszakába nyúló városnézés után és az éjszakai nagy meleg miatt elég keveset tudtam aludni. A tervem, mely szerint a hajnali hűvösben indulok tekerni, az dugába dőlt, mert majdnem 8 óra volt, mire útnak indultam. Az előzetes tervem az volt, hogy megkeresem az Eurovelo 11-et a Tisza-parton, melyen el lehet tekerni egész Csongrádig. Az utam első része igencsak izgalommentes volt, mert nyílegyenes utakon, sík tájon, forgalommentes környezetben tekerhettem.

Rövid tekerés után elértem a Baks nevű faluhoz. Itt letérve a főútról a Tisza-part felé vettem az irányt. Meg is találtam az eurovelo-t, nagy, sokcsillagos zászló hirdette, hogy jó helyen járok. A Tisza gátján futó kerékpárút elég tűrhető minőségű, csak hát ez is elég ingerszegény.

Azonban mintegy 4 km letekerése után akadály állta utamat. Nem más, mint konténer, munkagép, kutyával őrzött terület, őrrel biztosítva. Szépen köszöntem, majd megkérdeztem (nem a kutyát) hogy mondja már el, hogy tovább tudok-e menni a gáton. Sajnos bejött, amire gondoltam; a válasz „nem” volt. Így aztán le kellett térnem a gátról egy poros, rossz minőségű útra. Mérsékelt tempóval haladtam, amikor egy útkereszteződés állta utamat.

A jobbra menő út elvileg visszavihetett volna a gát felé (de a térkép szerint nem tartott sehova) a bal felé menő út pedig visszavisz majdnem ugyanoda, ahol letértem a főútról. Hát búcsút intettem az Eurovelo 11-es kerékpárúti kalandnak, és balra tértem el. Még 4 km zötyögés után kiértem a főútra. Így sikerült egy 12 km-es kunkort tenni az utamba….

Továbbtekerve aztán szinte eseménytelen úton tekertem el Csongrádig. Nagyon szép ennek a kisvárosnak a belvárosa; egy nagy árnyas park az egész. Egy számomra szimpatikus cukrászdában ültem le.

Sajnos hamarosan támadás alá kerültem; mert a (28 fokos) hűvösben szúnyogok garmada akarta a véremet szívni. Tehát egyik kézzel hadakoztam, a másik kézzel ettem… Már alig vártam, hogy újra tekerhessek a napon.

Csongrádot elhagyva hamarosan egy újabb nyílegyenes szakasz következett, amit egész jó tempóban meg tudtam tolni, csak 10 km-enként meg kellett állnom frissíteni.

A navigációm egyszer csak úgy gondolta, hogy ideje délnek fordulnom, ami szerint leparancsolt a főútról egy alsóbb rendű útra, amely aszfaltos volt. Egy darabig. Aztán lett belőle köves, majd földes-gödrös út. A legelésző tehenek érdeklődve figyelték, amikor mellettük elhaladtam, hogy mit keres ez a fura szerzet ezen a környéken ?! aztán egyszer csak ugatást hallottam, két pásztorkutya futott versenyt azért, hogy megkóstolhassák a bokámat, de nem hagytam, mert én is felvettem a versenytempót a Tour de Gidresgödrös szakaszon 🙂 Megmenekülésem örömére hamar elértem egy nagyon jó minőségű, nyílegyenes alsóbbrendű utat. Persze az örömöm nem tartott sokáig, mert előbb rosszabb minőségű aszfalt következett, majd egyszer csak megállt mellettem egy autó, és a kiszálló hölgy megkérdezte, hogy tudom-e, hogy nemsokára földút következik?! Megköszöntem a jóindulatát, mondtam, hogy nem tudom, de talán leküzdöm, ma már volt benne részem…. azt is megtudtam tőle, hogy 2,5 km az a szakasz. Neki is lendültem újra, hamarosan oda is értem, de az fura volt, hogy azon a szakaszon jön egy gyalogos kifelé – kerékpárt tolva! Odaérve meg is tudtam mi a baj …. ez nem földút volt, hanem futóhomok…. Belehajtottam, majd 100 méter kínlódás után megálltam mert nem akartam elesni. Kicsit vakartam a fejem, kicsit toltam a bringát, majd megfigyeltem, hogy a talaj színéről látható, hogy hol nem olyan mély a homok…. ennek a megfigyelésemnek köszönhetően – igaz nem túl nagy sebességgel – haladtam Tömörkény felé. Az út mentén tanyák sorakoztak, egyszer az egyikből kiszaladt egy kisebb kutya fogát csattogtatva, de tudtam, hogy csak meg akar ijeszteni. Azért egy kicsit próbáltam meglépni tőle 🙂 Tömörkénybe érve aztán kifújtam kicsit magam, majd megnéztem a navit, ami valami kis utcán folytatta volna az utat. De én több kalandot nem akartam így 60 km felett, szóval mentem a jól bevált főúton tovább.

Az utam záró szakasza eseménytelenül tellett. Egy frissítés alkalmával delelő bocik mellett álltam meg. Szegények a hőség elöl a ~20 m2-es fás területre húzódtak be, de nem tudom hányan?!

Teljesen együttéreztem velük, mert az árnyékban a szúnyogoktól meg a legyektől nem volt nyugtuk,,,,, Az utolsó tizenegypár kilométert pedig teljesen eseménytelenül tekertem le. Azért jó érzés volt megérkezni az autóhoz. Különösebben nem éreztem fáradtságot a lábamban, pedig a letekert 83 km-ben üres gurulás szinte nem is volt (lévén síkság).

A fotóimat ITT tudod megnézni, a túra-animációt pedig ITT.