Címke: kerékpártúra

Szép nyári nap…

október végén ?‍♂️?‍♀️

Ezt a napot nem hagyhattuk elúszni… ezt ki kell használni. Október végét írunk, ennek ellenére ismét nyárias időjárást jósoltak a mai napra…. ki tudja, mennyi jó idő várható még idén …? Inkább hajrá, neki az útnak, újra…!

A mai terv a szépséges magyar Toszkána, a Balaton-felvidék legszebb részének -a Káli-medencének a bejárása.

Köveskál piciny központjából indultunk délre. Kővágóörsöt érintve, a Kékkúti Theodora-forrásnál álltunk meg először fr-issíteni. Mivel már nem először kóstolom e vizet, sajnálattal kellett megállapítanom, hogy bizony a kútból folyó víz messze nem a régi ízletes forrásvíz – ez leginkább mára egy csapból folyó tisztított vízre emlékeztet. Arra mindenesetre jó volt, hogy frissítsünk, és a kulacsokat megtöltsük…

Némi lazítás után Salföld felé vettük az irányt. Sok évvel ezelőtt ez a gyönyörű fekvésű, ici-pici – ámde nagyon takaros kis falu volt az, ahol egyszer autóból kiszállva – állam leesve elcsodálkoztam, hogy ilyen szép helyek is vannak az országban – szerelmem azóta is töretlen a környék iránt. Ha erre jársz, feltétlen nézd meg a Salföldi Majort, térj be egy frissítőre a Pajta Galériába, nem fogsz csalódni… Azonban mi most egy érdekesebb helyszínt kerestünk fel – a Pálos Kolostor romjait.

A faluból kiérve délre, az Örsi-hegy felé vettük az irányt. Hamar elhagytuk az aszfaltos utat; először még kavicsos úton, azonban nemsokára homokos talajon – majd egyre mélyülő futóhomokban próbáltunk felfelé tekerni az erdőben.

Látszik hogy két hónapja nem volt eső – sajnos ez sem tesz jót az erdei utaknak….. Az országútra tervezett kerékpárjainkkal igencsak megkínlódtunk felfelé; néhol elkapart meg riszált a gép – néhány helyen át kellett tolnunk a kerékpárokat .. . de egyszercsak kiértünk egy tisztásra és előttünk volt a Kolostor-rom.

Szép, nyugis helyre építették a régi öregek a XIII. században ezt a kolostort…. A kolostornak temploma is állt itt, azonban a XVI. századi török harcokban megsérült – majd elnéptelenedett a kolostor is. A legnagyobb veszteséget az 1820-as években szenvedte az épület, amikor a köveit egy közeli juh-hodály építéséhez elhordták……..

Mindenesetre mi kigyönyörködtük magunkat a csodás természeti környezetben, majd tovább indultunk. Következő úti célunk a Szentbékkállai kőtenger.

A homokos erdei utat leküzdve aszfalton folytathattuk utunkat. Jó erős kaptatón haladtunk Salföldet elhagyva észak felé, majd kellemes hullámzás következett, mely a Káli-medencét jellemzi. Mindszentkálla szép kis faluján áthajtva hamarosan újra földúton és emelkedőn találtuk magunkat. Földút ide- vagy oda, elég komoly autóforgalom verte fel a port. Mintegy 1,5 kilométernyi zötyögés után elértük a Kőtenger területét. Meglepetésünkre rengeteg ember töltötte a különféle szikla-alakzatokon ezt a nyári délutánt.

A jó időt kihasználva egy kicsit kifeküdtünk az egyik kellemesen felmelegedett kőágyra ? Aminek az lett az eredménye, hogy mintegy 20 percnyi napozás után majdnem hőgutát kaptam… komolyan, kulacsból locsoltam magam vízzel – ugyanis árnyékban 26 fokvolt!! Aztán felkelve még egy kicsit körbejártuk a völgyet és megcsodáltuk a keletkezett alakzatokat.

A séta után szedelőzködtünk, és tovább indultunk Szentbékkállán át a Köveskáli parkolóhelyünk felé. Kis földutas zötyögés- majd 6 km kellemes hullámzás után el is értünk az autóhoz. Elpakolás után pedig egy bónusz kitérőt tettünk a Hegyestű felé. Ide most nem tekertünk fel biciklivel, hiszen így a nap végére nem hiányzott egy kis légszomj (egyébként régebben már kétszer feltekertem….)

Azért a sziklacsúcsra felmásztunk. A panoráma sajnos – enyhén szólva – nem volt tökéletes, hiszen olyan szinten porral terhelt a légkör, hogy pár kilométerre csökkent a látótávolság…. Lefelé jövet pedig egy pillangó táncolt körbe minket. Előkaptam a fényképezőt, de olyan gyorsan cikázott, hogy már szinte lemondtam róla – amikor egyszer csak leült, és a szép hímporos szárnyát kitárva pózolt nekünk…..

Ezt a túrát így aztán nagyon elégedetten zártuk. Csodás volt az idő, a napi sport is megvolt – és a látvány pedig felejthetetlen ezekben a csodás színekben…….

A túránk fotóalbumát megnézheted ITT, illetve a túra-animációt pedig ITT tudod megnézni.

A bakonyi Gyilkos-tó ?‍♂️

Csapatás a Gerence völgyében

Mostanában egyre jobban vonz a terep-biciklizés. Tavaly ezt még nehezen képzeltem volna el; sőt, ha valaki azt mondja nekem, hogy erdőben fogok csapatni – kinevetem. Ezzel szemben szezon elején Lajosnál megláttam ezt a remek downhill-biciklit – és máris szerelembe estem.

Azonban az idény folyamán kevés alkalommal tudtam kihasználni, mivel sokkal több esemény volt az országútra írva – no meg motorralis letoltam 9000 kilométert a szezonban -érintve négy környező országot.

Azonban a mai napra napsütést és 20 fokot jósoltak – tehát eldöntöttem, hogy ma a Bakonyban tekerek. Három terv is volt a fejemben, de most a legtávolabbit választottam – Gerence patak völgye.

Indulás után egy kicsit morogtam magamban, mert Fehérvár környékén egy jókora szürke felhő takarta az eget; és a hőmérő meg nem akart 12 fokról feljebb mozdulni. Nem erre készültem….azonban mire Hajmáskérre értem, a ronda szürke felhő alól kihajtottam, és mindjárt mosolygott a világ.

Némi bakonyi tekergés után leparkoltam az Odvaskőnél. Innen indítottam túrámat befelé az erdőbe.

Csodálatosan szép volt az erdő, a még fent lévő sűrű lombozaton át szép fényekkel játszottak a fák.

Elég könnyű volt a terep; nagyon kellemesen indult a túra. Nagyon sok túrázó volt a hegyen; nagy mosollyal köszöntöttük egymást. Aztán egyszer csak elém állt a hegygerinc, amin át kellett kelni…

Egy darabig jól tekertem felfelé, aztán meg kellett állnom. Valószínűleg rossz lehetett már az út -talán felázott- ezért a Bakonyerdő munkatársai földgyaluval végig tolták a legrosszabb szakaszokat. Ez viszont azt eredményezte, hogy az altalaj, ami finoman porló lösz -előjött. Van ugyan terepfokozatom, csak a kemény emelkedőkön elkapart a kerék 😀 szóval néhol tolnom kellett a gépet 😉

Mikor már jól megizzadtam – és mondhatjuk, mindenhol csepegtem – feltűnt egy víztükör 😀 megérkeztem.

Maga a tó picit hasonlít az erdélyi Gyilkos-tóra; annyiban, hogy itt is fatönkök állnak ki a vízből – bár egészen máshogy keletkezett, mint az ott…

Egy kis pihenés és fotózgatás után újra nyeregbe szálltam. Hamarosan meg is érkeztem a közelben található Hubertlak-hoz, amelynek a történetét itt olvashatjátok el.

Az erdei lak közelében még megálltam a Hubertus-forrásnál, amely a lak vízellátását biztosította egykor.

Innen aztán móka és kacagás volt a további út; a színes erdőn keresztül legurultam Bakonykoppány felé.

A főútra leérve még többször át kell kelni a névadón, a Gerence-patakon.

Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni ! Ez az erdő csodálatos!!!

Nagyon jó döntés volt, hogy a mai napon ezt az erdőt választottam – közeleg az ősz, nem tudom mit hoz az október – de ez ma egy csudajó élmény volt ?

A fotóalbumomat ITT tudod megnézni – érdemes végiglapozni! A túráról készült animációt pedig ITT tudod megnézni 😀

Hajnali csizmás tó ?‍♂️

A mai tekeréshez ravaszul azt találtam ki, hogy a hajnali órákban indulok el, megelőzendő a mai napra ígérkező hőséget. Azt hiszem, ez sikerült is. 3:47-kor indultam el. 😀 Nagyon kellemes időben fogytak a kilométerek. Majd Velence és Pusztaszabolcs között egy gyönyörű napfelkeltét kaptam ajándékba.

Áldottam az ötletemet a hajnali indulásra, mert valóban nagyon kellemes tekerés kerekedett a mai napra. Agárdon még egy kis vásárlás is belefért a hétvégére, és így is reggel fél kilenckor itthon voltam.

Alföldi sütizés ?‍♂️

avagy az Eurovelo (majd)nem összefüggő és (majd)nem járható

A tegnapi éjszakába nyúló városnézés után és az éjszakai nagy meleg miatt elég keveset tudtam aludni. A tervem, mely szerint a hajnali hűvösben indulok tekerni, az dugába dőlt, mert majdnem 8 óra volt, mire útnak indultam. Az előzetes tervem az volt, hogy megkeresem az Eurovelo 11-et a Tisza-parton, melyen el lehet tekerni egész Csongrádig. Az utam első része igencsak izgalommentes volt, mert nyílegyenes utakon, sík tájon, forgalommentes környezetben tekerhettem.

Rövid tekerés után elértem a Baks nevű faluhoz. Itt letérve a főútról a Tisza-part felé vettem az irányt. Meg is találtam az eurovelo-t, nagy, sokcsillagos zászló hirdette, hogy jó helyen járok. A Tisza gátján futó kerékpárút elég tűrhető minőségű, csak hát ez is elég ingerszegény.

Azonban mintegy 4 km letekerése után akadály állta utamat. Nem más, mint konténer, munkagép, kutyával őrzött terület, őrrel biztosítva. Szépen köszöntem, majd megkérdeztem (nem a kutyát) hogy mondja már el, hogy tovább tudok-e menni a gáton. Sajnos bejött, amire gondoltam; a válasz “nem” volt. Így aztán le kellett térnem a gátról egy poros, rossz minőségű útra. Mérsékelt tempóval haladtam, amikor egy útkereszteződés állta utamat.

A jobbra menő út elvileg visszavihetett volna a gát felé (de a térkép szerint nem tartott sehova) a bal felé menő út pedig visszavisz majdnem ugyanoda, ahol letértem a főútról. Hát búcsút intettem az Eurovelo 11-es kerékpárúti kalandnak, és balra tértem el. Még 4 km zötyögés után kiértem a főútra. Így sikerült egy 12 km-es kunkort tenni az utamba….

Továbbtekerve aztán szinte eseménytelen úton tekertem el Csongrádig. Nagyon szép ennek a kisvárosnak a belvárosa; egy nagy árnyas park az egész. Egy számomra szimpatikus cukrászdában ültem le.

Sajnos hamarosan támadás alá kerültem; mert a (28 fokos) hűvösben szúnyogok garmada akarta a véremet szívni. Tehát egyik kézzel hadakoztam, a másik kézzel ettem… Már alig vártam, hogy újra tekerhessek a napon.

Csongrádot elhagyva hamarosan egy újabb nyílegyenes szakasz következett, amit egész jó tempóban meg tudtam tolni, csak 10 km-enként meg kellett állnom frissíteni.

A navigációm egyszer csak úgy gondolta, hogy ideje délnek fordulnom, ami szerint leparancsolt a főútról egy alsóbb rendű útra, amely aszfaltos volt. Egy darabig. Aztán lett belőle köves, majd földes-gödrös út. A legelésző tehenek érdeklődve figyelték, amikor mellettük elhaladtam, hogy mit keres ez a fura szerzet ezen a környéken ?! aztán egyszer csak ugatást hallottam, két pásztorkutya futott versenyt azért, hogy megkóstolhassák a bokámat, de nem hagytam, mert én is felvettem a versenytempót a Tour de Gidresgödrös szakaszon 🙂 Megmenekülésem örömére hamar elértem egy nagyon jó minőségű, nyílegyenes alsóbbrendű utat. Persze az örömöm nem tartott sokáig, mert előbb rosszabb minőségű aszfalt következett, majd egyszer csak megállt mellettem egy autó, és a kiszálló hölgy megkérdezte, hogy tudom-e, hogy nemsokára földút következik?! Megköszöntem a jóindulatát, mondtam, hogy nem tudom, de talán leküzdöm, ma már volt benne részem…. azt is megtudtam tőle, hogy 2,5 km az a szakasz. Neki is lendültem újra, hamarosan oda is értem, de az fura volt, hogy azon a szakaszon jön egy gyalogos kifelé – kerékpárt tolva! Odaérve meg is tudtam mi a baj …. ez nem földút volt, hanem futóhomok…. Belehajtottam, majd 100 méter kínlódás után megálltam mert nem akartam elesni. Kicsit vakartam a fejem, kicsit toltam a bringát, majd megfigyeltem, hogy a talaj színéről látható, hogy hol nem olyan mély a homok…. ennek a megfigyelésemnek köszönhetően – igaz nem túl nagy sebességgel – haladtam Tömörkény felé. Az út mentén tanyák sorakoztak, egyszer az egyikből kiszaladt egy kisebb kutya fogát csattogtatva, de tudtam, hogy csak meg akar ijeszteni. Azért egy kicsit próbáltam meglépni tőle 🙂 Tömörkénybe érve aztán kifújtam kicsit magam, majd megnéztem a navit, ami valami kis utcán folytatta volna az utat. De én több kalandot nem akartam így 60 km felett, szóval mentem a jól bevált főúton tovább.

Az utam záró szakasza eseménytelenül tellett. Egy frissítés alkalmával delelő bocik mellett álltam meg. Szegények a hőség elöl a ~20 m2-es fás területre húzódtak be, de nem tudom hányan?!

Teljesen együttéreztem velük, mert az árnyékban a szúnyogoktól meg a legyektől nem volt nyugtuk,,,,, Az utolsó tizenegypár kilométert pedig teljesen eseménytelenül tekertem le. Azért jó érzés volt megérkezni az autóhoz. Különösebben nem éreztem fáradtságot a lábamban, pedig a letekert 83 km-ben üres gurulás szinte nem is volt (lévén síkság).

A fotóimat ITT tudod megnézni, a túra-animációt pedig ITT.

Történelmi séta ??‍♂️

I ❤️ Szeged

Mai történelmi sétánkat kezdjük meg Ópusztaszeren., A szeri síkságon a IX. században…. na hagyjuk…. Szóval, voltam, már 17 évvel ezelőtt az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban. Mivel kíváncsi voltam, mi változott itt, ezért egy tekeréssel egybekötött emlékparki sétát terveztem a hétvégére. Mivel ismerem az emlékhelyet, sok meglepetés nem tudott érni belépés után. Annyi azért bizonyosan, hogy elkészült egy 3D film Magyarország történetéről, amelyet az érkezésem utáni félórában már meg is tudtam nézni. Nagyon jó kezdeményezés, mely megalapozta hangulatomat a mai napra.

A film megtekintése után elindultam az emlékparkot megnézni újra. Az emlékpark bejáratának közelében áll Árpád fejedelem emlékműve, melyet 1896-ban, a Millennium évében állítottak. Már ekkor fontosnak tartották a megemlékezést Szerről. Én annyival fokoztam a hangulatot, hogy a gyönyörű emlékművet körbejárva, ezt a zenét toltam a fülembe…igazán beleborzongós élmény volt…

Aztán igyekeztem minél alaposabban körbejárni az Emlékparkot, megfigyelve minden újdonságot. Nagyon jó ötlet, hogy a X. században itt dolgozó Bencés szerzetesek gyógynövény-tudományát felújitották, és újra megtekinthető a Szeri gyógyynövényház .

Sajnos mindez nem mondható el a Csete-féle jurtákról.Az 1996-os építés óta ma már nem látogatható a jurták nagy része. Sajnos állapotuk is omlik-bomlik; nem értem, miért kell veszendőbe hagyni ezeket az egyedi alkotásokat.

Az emlékparkban található Skanzen szerencsére rendben van, és a Skanzen egyes házai külön-külön funkcióban is élnek.

Sétám végén pedig szaporán ki kellett lépnem, hiszen az utolsó turnusba foglaltam helyet a Feszty-körképhez. Ez az élmény nem mesélhető el; a hatalmas méretű festmény a valóságba átfutó részeivel; és a részletekhez tartozó hanghatások szinte a helyszínre repítik a nézőt… én sajnos nem tudtam 2 teljes kört menni a festményt hallgatva, mert a 38 méter átmérőjű és 120 méter hosszú kép megtekintésére sajnos csak 20 perc adott….

A festmény teljes felbontásban megtekinthető ITT.

Estére leutaztam Szegedre. Mivel éhes voltam, úgy véltem, sokkal nagyobb választékban tudok majd az éttermek között választani…. A belváros közelében leparkoltam, majd a biciklit elővéve, kicsit körbejártam a belvárost alkonyatkor.

Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy nyeregbe pattantam. Szegeden számos kerékpárút és kerékpársáv áll rendelkezésre a közlekedéshez, és ezt a helyiek használják is; úton-útfélen rengeteg kerékpáros közlekedik, és mindenhol kerékpártárolók találhatóak. Az autósok pedig udvariasak és előzékenyek a kerékpárosokkal szemben. Bárcsak mifelénk is divat lenne ez….! Végül egy Pizzériánál kötöttem ki, ahol bedobtam egy forró és ízletes pizzát.

Az est lezárásaképpen pedig kiültem a Tisza-partra, és néztem, hallgattam az estét….

A mai napomról sok képet ITT láthatsz, a belvárosi tekergésemről egy animációt pedig ITT.

Tour de Pelso – Keleti medence ?‍♂️?

avagy: ismétlés a tudás anyja

A múltkori kihívás után annyira fellelkesültem, hogy hazaérve azonnal beneveztem erre a rendezvényre is. Nagyon inspiráló, hogy ennyien, egy ilyen teljesítményt teljes egyetértésben megcsinálunk 🙂

Szóval nagyon vártam már a mai reggelt. Ezúttal a Siófoki víztorony mellett volt a RAJT-CÉL.

A 10 órai rajthoz ezúttal az utolsó negyedórában gyűltünk össze igazán – elég szép számmal.

Hamarosan elrajtolt a mezőny: pontban 10 órakor, a környező templomok harangjainak és a járókelők biztatásának hangjaira. Ezúttal valóban bemelegítős tempóban, 15 km/h-val tekertünk a kompig. (Közben kicsit untam, de hasznos volt ám ez!) Néhány perc múlva már fel is szállhattunk a kompra; és már haladtunk is a Tihanyi rév felé.

Az északi oldalon aztán elengedtek minket utunkra; mehetett mindenki saját tempóban. Most köszönt vissza, hogy valóban csak bemelegítés volt eddig, végre felszabadultan, izomfájdalmak és izomláz nélkül tudtam megkezdeni a karikát. Ez az út nagyon kellemesen telt, ezúttal az időjárás is kitett magáért. Persze néhány helyen ma is meg kellett kűzdeni az emelkedőkkel; pl. a Kenese-Akarattya közti 2 km-es hosszú szakaszon, de teljesítettem ezt is 😉 Aztán elégedetten vigyoroghattam a Csittény-hegyen 🙂

A vége előtt 10 km-el pedig megint elővettem a jól bevált izotóniás italomat, és vidáman és mosolyogva tekertem a célkapuig, ahol tapssal fogadtak. Ez nagyon jó érzés, ezekért az élményekért érdemes megküzdeni. Aztán a célkapun áthaladva (talán az ital hatására 🙂 ) nem tudtam leállni, még néhány kört tekertem a víztorony körül 🙂 Kicsit lenyugodva hamarosan az étkezősátor felé vettem az irányt, ahol megkaptam a megérdemelt ebédemet.

A múltkori izom-és egyéb fájdalmak ellenére érdemes volt belevágnom újra, mert nagyon pozitív élménnyel térhettem haza ?? Ja, és az ezen a távon 154 befutó közül 73. lettem abszolút kategóriában (férfiak+nők+minden korosztály) A tekerésemről az animáció ITT található.

Galléros csizma ?‍♂️?

avagy megkerültem a tavat távolabbról

Most már tudom, hogy miért nem kellett volna forszíroznom az edzést a Bakonyban egész héten…beleértve a tegnapot is. Na de kezdjük az elején… Elhatároztam, hogy a mai napon kényelmesen, lassú tempóban megyek egy nagyobbacska karikát hazai pályán. Ez pedig úgy kezdődött, hogy feltekertem a (Velencei-) hegységbe. Már Sukorónál érezni kezdtem, amit nem szerettem volna – izomfájdalmak. Ezzel küzdöttem az első 14 km-en; a hegyen át végigszenvedtem magam Pázmándig. Voltak emelkedők-völgyek bőven, én pedig összeszorított fogakkal harcoltam a fájdalom ellen; úgyis elmúlik majd….

Aztán hamarosan kellemesebb utakra, délnek fordultam. Ezt a szakaszt könnyebben vettem, de sajnos végigkísért a combomban a kellemetlenkedő érzés. Szerencsére az időjárás tökéletes volt; legalább ennyi kellemesség volt az egészben.

Pusztaszabolcson megálltam, ebédidő lévén kajáltam egyet – majd félórányi pihenő után nyeregbe pattantam. Egy viszonylag kellemes szakasz következett lágy hullámzással, itt még egy kicsit gyönyörködni is ráértem a tájban 🙂

No de aztán nemsokára északnak fordultam, ahol a kellemes szellő végig szembe fújdogált, az izomfájdalmaim újra felerősödtek, szóval annyira nem nagyon élveztem a hazáig tartó hátralevő utat…

Szumma szummárum, ezt a túrát nem jegyzem fel a legkellemesebb túráim közé; de hasznos volt , mert megjegyeztem, hogy regenerálódásra is kell hagynom időt, nem vagyok már húszéves, sajnos…. És hogy miért neveztem el galléros csizmának? Íme:

A végére 73 km-t teljesítettem, a túráról rövid animációt pedig ITT láthatsz.

Tókör + ebéd + bevásárlás ?‍♂️

Egy kicsit már kezd elegem lenni az esőből. Jó lenne, ha többször találhatnék kerékpározásra alkalmas időpontokat… Bár a prognózisok szerint még pár napig eltart ez az időjárás. Reggel a Norvég Időjáráskutató Intézet honlapját böngészgettem, mert hosszú évek óta figyelem az ők előrejelzéseit, és elég pontosak. 48 órára előre pedig általában órára pontosan bejönnek a jóslataik.

A mai napra azt jelezték, hogy 11-re eláll az eső, és csak 18 órakor kezdi újra. Hurrá…! eszerint terveztem meg a mai napot. Ezért a reggeli órákban indultunk Budaörsre bevásárolni. és dél is elmúlt, mire hazaértünk. Mivel a prognózis pontos volt, át is öltöztem gyorsan kerékpárosba’ és nyeregbe pattantam. Velencén az egyik tóparti büfénél letáboroztam, kajálgattam, nézelődtem, milyen kevesen vannak a parton. Megijedtek az emberek a reggeli esőtől 🙂

Ebéd után pedig áttekertem Agárdra a Lidl-be, mert csak ott lehet olyan macskakaját kapni, amit az én hármacskám szívesen megesznek 😀 Nosza, itt degeszre tömtem az oldaltáskákat egyhavi eledellel, aztán már mentem is tovább mint teher-bicikli 🙂 Alsó hangon 12 kiló plusszal és a dinnyési úton (4,5 km) 50 km/h ellenszéllel megküzdve ezt az akadályt is jól leküzdöttem… 🙂

A tekergésről animációt ITT láthatsz.

Critical Mass Fehérvár ?‍♂️

A mai napra egész normális idő adódott, így semmi akadálya nem volt, hogy megjárassam egy kicsit a rekumbenst, és megmutassam Székesfehérvár kerékpáros közösségének 🙂

Kellemes időben indultam útnak. Ezzel a géppel még mindig kísérletezgetek a megfelelő túratempó eltalálásával (a kerékpározás után mindig furcsa). Már éppen jól sikerült beállnom, amikor Kisfalud Fehérvári végénél megláttam, hogy baj van. A kerékpárúton mentőorvosi kocsi, esetkocsi, 2 rendőrautó állta el az utat, és kitereltek az országútra. A z útról benézve pedig a következőt láttam: egy bringás balesetet szenvedett… egy félmeztelen embert kötöznek a hordágyra és éppen veszik elő a defibrillátort a mentősök….. Az árokparton pedig 8-10 lesokkolt kerékpáros üldögél… Az erről szóló hírt a Fejér megyei Hírlapban ITT tudod elolvasni.

Nem túl jó kedvvel folytattam az utamat, bár hamar lekötött az emelkedővel való küzdelem. Mikor a Halesz-parkba értem, pedig megint álmélkodtam, hogy mennyien össze tudunk jönni ilyen alaklomra….

Megcsináltuk a kis felvonulásunkat a városban, majd én ezután elmentem vacsorázni, beszélgetni. Hazafelé pedig jól megnéztem a baleset helyét …. hát volt ott vérnyom bőven, nem is kevés.

A mai tekergésemről animációt ITT találhatsz.

Egy kis bakonyi terepezés ?‍♂️

Tavaly ilyenkor még nem gondoltam, hogy valaha terepen fogok kerékpározni… no de ember tervez…. Aztán szezon elején megláttam Lajosnál ezt a remek kis downhill bringát a használtak közt kiállítva. Nagyon megtetszett a felépítése. Le is csaptam rá; mondván jó lesz a Bakonyban csapatni vele. Aztán néhány bakonyi próbakör után kormányt és nyerget cseréltem; így mondhatni: tökéletes lett nekem.

Dió kollega ajánlott egy remek kis terepes útvonalat nekem, ma eljött a napja, hogy ezt kipróbáljam. Nosza, neki is indultam, és elég nagy lendülettel fel is tekertem Dudarig, a legmagasabb pontig 🙂 Néhány km ereszkedés után elértem a terepezés kezdetét. Megjegyzem, három napos esőzés után tudtam végre bringára ülni 🙂 szóval a peremi akna környékén a katlanba leereszkedve jól felázott agyagos szakaszon kezdtem az ereszkedést.

Ezt a szakaszt ügyesen lekűzdve egy kissé füves rétre értem, ahol azért némi sárosabb részek is közbejöttek 🙂

Utamat tovább folytatva végül kiértem egy gyönyörű rétre; azon gondolkodtam, miért is nem tekertem én eddig terepen, hiszen olyan szép és nyugodt itt minden….

No de folytattam is utamat tovább. A mögöttem látható erdőn áttekerve a Malom-patakhoz értem, amely az elmúlt napok esőzése nyomán megduzzadt, és 8 méter szélességben ellepte az átjárót….

Vakartam egy darabig a fejem, dobtam egy követ a vízbe – de legalább fél méter mély volt a víz 🙁 Végül nekiálltam átjárót keresni; amelyet egy kicsit lejjebb egy magas csalánosban találtam meg = “híd” néhány átfektetett faágból 🙂

Arra gondoltam, a bringát leeresztem a mederbe, rátámaszkodok, majd így átkelek ügyesen. Jó ötletnek tűnt, egész addig, amig a bringát el nem kezdtem leereszteni – de egyszercsak hopp…. egy méterrel mélyebbre került …én meg ahogy támaszkodtam -> az alattam levő faág reccs! és már benn is álltam a mederben. 🙂 Mivel lábviznek elég hűvős volt a víz, egy mozdulattal ki is ugrottam belőle, hamar elhagytam a helyszínt 🙂 Aztán kitoltam most már a jó oldalon a bringát az útra; cupp, cupp, cupp….

Nem volt mit tenni, folytattam az utamat tovább … pár métert, amikor megláttam a magam előtt tornyosuló 15%-os emelkedőt.

Arra gondoltam, hogy hajrá…..á, nem. Inkább cuppogó-placcsogó cipőben feltoltam a tetejére a bringát 🙂 Onnan meg pedig már kellemesen visszatekertem…..