LÁTogatás LÁTrányban

Először is: olyan kár, hogy egy csapásra megváltozott az időjárás – augusztus 20. elmúlt, meg is kaptuk az őszi időt. Ma reggel is 8 fok volt, szóval várnom kellett, hogy a hőmérő legalább 10-ig kússzon, hogy elindulhassak…..
Másrészt, ez a túra spontán módon született. Voltak mindenféle verziók, végül az maradt, hogy Kedvesem után tekertem, aki épp családlátogatáson tartózkodik Somogyban.
Ezen a túrán sok újdonságra nem számíthattam, idén már vagy hatszor jártam erre.
Fél nyolc után valamivel indultam. Rövid szülő- látogatásra megálltam Fehérváron, aztán az idén felfedezett úton átcsapattam a Pentelei erdőn, és máris a Sárréten tekertem.

A sárpentelei erdőn át

Egy rövid ivószünetet tartottam Berhidán, aztán következett a dimbidombis rész. Annyira tetszett, hogy 36 kilométert egyben le is nyomtam.

A balatonfűzfői szőlőhegyről letekintve

Semmiképpen nem akartam a parton menni, ezért aztán az összes fellelhető hegyen végig mentem, Fűzfő, Almádi, majd Káptalanfüreden sajnos mégis le kellett ereszkednem a partra. 

Balatonalmádi felülről

De sebaj, Csopaknál újra feltekertem a Római útra, amit ugye még mindig szeretek, és Füred központjáig meg sem álltam. Itt biciklis ebédet tartottam (zabszelet). Ennyi pihenő után aztán irány a Tihanyi rév, mert a mai villámlátogatáshoz át kell kerülni a déli partra, és teleportálni még nem tudok.

A Köröshegyi völgyhíd vitorlással

Kellemes nyolc percet töltöttem a Balatonon, aztán Somogyba megérkezve jó nagy lendülettel toltam, hogy legyen majd egy kis időnk beszélgetni. Érkezésemmel nagy meglepetést okoztam 😁

A Balaton közepén

Beszélgettünk is, majd lerobogtam a vasútállomásra. Most pedig aJégmadár expresszel rohanunk Fehérvár felé. Ez a vonat nagyon menő, emeletes, csendes, gyors wifi és még ülőhely is van 😊 Ja, és alacsony padlós, szóval egyszerűen csak be-ki kell tolni a biciklit.

A lágy ívű somogyi dombságban jártam

Remélem, még a hazaúton sem ér el majd az eső, mert nincs kedvem esőruhába öltözni….
Jó kis túra lett ez, lett némi szint, meglepetést is okoztam, és úgy tekertem, hogy tele lettem personal recorddal 😁

Update: Megúsztam szárazon, hazaértem az eső előtt 😀

CSókakör

avagy ha már kimenőt kaptam itthonról, teljen hasznosan a nap 😆

Kedves reggel nekiült tanulni, ezért gyors elhatározással úgy döntöttem, hogy a kedvenc helyi körömet leróva hasznosítom a mai napot. Sok meglepetéssel nem számoltam 😄 ezért aztán nyugis tempóban álltam neki az egésznek. Az első megállót mintegy 35 kilométer letekerése után Bodajkon tartottam, ahol kutyaovit (bölcsit?) látogattam meg.

Holland juhász gombócok, kilencen

Két hetesek vagyunk

Puha cuki gombóc (nem a kaporszakállú…)

A kicsik göngyölgetése után Mór, Csókakő felé indultam tovább. Meglepően keveset ziháltam a Csókakő előtti csúcspontra érve. Sőt, inkább csak megizzadtam picit.

Még örülni is van kedvem 😄
A bodajki templom a Kálvária-dombbal, onnan tekertem fel ide (katt a képre a nagyításhoz!)

Ezen a szakaszon hátravolt még Csókakőn a Vár utca, ami 11%-os a vége felé, de a kaja reményében könnyedén leküzdöttem. A Székely Büfénél vettem egy fenséges kemencés langallót.

Langalló, kerékpár, sziklás hegyoldal

Evés után beszélgettem még egy jót a székely tulajdonos házaspárral (akik az ünnepi hétvége alkalmából székely ünnepi viseletben voltak!) majd elköszöntem illedelmesen.

Kedvenc utamon – Csákberény felé indultam tovább. Közben feltámadt a szél, de nem igazán zavart a kellemes kikapcsolódásban. Ez után már csak rövid időkre álltam meg pihenni, kulacsot tölteni – Csákváron, Lovasberényben majd Pázmándon – végül a százat elhagyva még nyomtam egy jó hajrát hazáig. 🚴‍♂️

Bakonyalja, na meg egy kis Balaton-felvidék

Túra kényszerpályán

Erre a túrára 💯 pontot adok. Az időjárás eleve tökéletes volt, végre nem volt hőség. A táj gyönyörű, magáért beszél. Aztán még elrejtve olyan szépségek benne, mint az úrkúti őskarszt (ajánlott úticél!) Vagy a völgyben megbújó Öcs falu…. Volt nagy zaba a Vigántpetendi langallósnál, süti Nagyvázsonyban. Kedvesemmel randi többször, majd 53 km együtt. A végére meg szép kis szintemelkedési szám összejött, és a legjobb az egészben az, hogy el sem fáradtam 👍😁

A program az utolsó pillanatban derült ki. Tehát, ott túrázunk, ahol szállást lehet foglalni augusztus 20.-ára….. Így kerültünk az Ajka melletti , jó mélyen az. erdőben található
Hubertus turistaházba. Bakony, újra!

Mivel eléggé dimbidombis túra nézett ki, reggel már alternatív útvonalon indultunk.
Reggel 6 után nem sokkal kezdtem meg az utamat, a gyönyörű, de hűvös erdőben, 4 km gurulassal lefelé a Kab-hegyről. Hát nem állítom, hogy nagyon melegem lett volna, de Ajkára beérve, majd onnan tovább haladva elmúlt a fázhatnékom, ugyanis itt minden falu gödörben van, de ahhoz, hogy elérd, előtte még kell mászni az előtte álló hegyet. Kislőd, Városlőd, Szentgál … Ha jól számoltam, hat hegyet másztam meg Úrkútig, ami a változatosság kedvéért nem völgyben, hanem hegyen található.
Itt taliztlunk Kedvesemmel.

Az őskarszt egy érdekesen kialakult képződmény, itt olvashatsz róla, ha érdekel.

1,5 óra alatt végig járható tanösvény kapcsolódik hozzá.

Mi azonban csak leültünk a kialakított pihenőhelyre, majd egy kedves cica asszisztálása mellett kajáltunk.

Ezután fotózkodtunk a különböző szikla-képződményekkel… Ezt a helyet egyszer érdemes megnézni, ajánlott úticél!

Pihenőnk után a 77-es út felé vettük az irányt, legurultunk a Bakonyból hosszú kilométereken át ereszkedve.
Itt szétvált kis csapatunk, Kedvesem Nagyvázsony felé vette az irányt, én meg Tótvázsony, majd a felette található hegy mászásába kezdtem.

Háttérben a Kab-hegy

Ezt a szakaszt nagyon élveztem.

Majd Barnag, Vöröstó hullámos, újra épülő vidékén át én is megérkeztem Nagyvázsonyba, ahol Kedvesem egy cukrászdában az ország tortájával várt. Hát érdekes cukrászati termék, az biztos.

Innen egy rövid emelkedős szakasz leküzdése után, majd a kilenckanyaros szerpentinen leereszkedve Vigántpetendre, azon belül az ebéd helyszínére, a langallóshoz értünk.

Elől Vigántpetend házai, a fasornál a 77-es út

Régóta ismerem ezt a helyet, finom, házias ételek kaphatóak itt. Kedvesem nem is aprózta el; csülkös pacalt evett velős langallóval 😁

Én szerényen csak babgulyást ettem túrós rétessel, ami pont elég volt ahhoz, hogy ne legyen kedvem elindulni a Bakonyba visszamászáshoz…

Azért nekiduráltam magam…. Kapolcs érintésével indultunk felfelé. A taliándörögdi űr-távközlési állomás mellett haladtunk el. Ennek a funkciójáról, jelentőségéről itt olvashatsz.

Aztán csodás dimbidombi kezdődött újra. Meg kell említenem Öcs faluját, mely meglepetésként szolgált számomra, hiszen úgy megbújt a dombok között a völgyben, hogy konkrétan sehonnan nem volt látható a tájban, csak amikor konkrétan befordultunk a völgybe. Nagyon tetszik az elhelyezése!

Látod a képen Öcs falut? Én nem….

Innen még egy fennsíkon átkelve, majd Padragkút érintésével mászhattunk vissza a Kab-hegyi erdei szállsunkra.
Egy ilyen hirtelen megszervezett túra is sikerülhet jól  – kicsit húztam az orrom a helyszín miatt – de mégiscsak nagyon sok élménnyel gazdagodtunk ma is.

Bakony

avagy körtúra sok szép erdővel, majd hőségriadóval a végén 🥵

Itt nincsenek mély szakadékok és égbe törő sziklák, ellenben van sok hegy-völgy, szép hűvös erdők, patakok és megannyi apró gyöngyszem. Nagyon kellemesnek indult a túra, majd az utolsó másfél órában küzdelemmé vált az elhatalmasodó 38 fokos hőséggel….

Reggel sajnos elég későn tudtam elindulni, jó lett volna legalább másfél órával korábban indulni. De ma ez így sikerült. Már induláskor 21 fokot mutatott a hőmérő….

Rögtön hegymenettel indítottam, ami azt jelenti, hogy 12 kilométeren keresztül. Ekkor még nagyon jó volt minden, jól bírtam a hegyeket, és hamar megláttam Zircet lent a völgyben.

Zirc látképe az apátsági templommal…

…és vidám Manóval

Zirctől aztán újra hegynek fordultam. Borzavár és Porva elhagyása után pedig kavicsos úton találtam magam. Dehát ez volt a terv; kis montis részt is betettem a tervbe.

Kavicsos úton, háttérben a Köris-hegy (nagyításért katt a képre)

Innen már simán rá lehetett látni a Bakony legmagasabb pontjára, a Kőris-hegyre (709 méter tszfm) és annak a tetején a Vajda Péter kilátóra.

Kőris-hegy-tető

Szép lassan beértem a gyönyörű erdőbe.

Végre erdő!

A hűvös erdőben rögtön megtámadtak valami csípős légy-féle lények. Egyik kezemmel csapkodtam, a másikkal vakaróztam, a többi végtagommal meg tekertem felfelé a hegyre.

Kitartó védekezésemnek köszönhetően szerencsére egyszer csak eltűntek. Én meg élvezkedtem hegynek fel, az erdőben.

De jó itt!

Még pár perc tekerés felfelé, aztán a hegy le volt győzve 😄 A bicikli meg elkezdett gurulni lefelé. Itt nyolc kilométer gurulás következett. Az út is egyszer csak átváltott aszfaltra, hatalmas élvezkedés kezdődött, de csak addig, amíg az egész át nem alakult kátyú-kerülgetéssé.

Szép és hűvös erdő

Mindenesetre hamar leértem Bakonybélbe. Itt egy kis pihenőt tartottam, majd egy nagyon jó csapatás következett a Gerence-völgyében.

Bakonyerdő szépség

Ezt a részt nagyon élveztem, de aztán leértem a Bakonyból a síkságra. Innen Gic felé tekertem tovább, mert az volt a terv, hogy Bakonyszentlászlónál kapaszkodok vissza a Bakonyba .

Két rövidebb pihenő után el is értem ahhoz a ponthoz, ahol el kezdett kezdeni a mászást. Még szerencse, hogy erdőben kezdtem a kapaszkodást, mert ekkorra a hőmérséklet kezdett extrémmé válni, de az erdőben szerencsére kb. 5-8 fokkal hűvösebb volt. Az utolsó 25 kilométeren a szint folyamatosan emelkedett, az én erőmet meg jól kiszívta a 38 fok árnyékban… Már minden emelkedő előtt vissza kellett kapcsolnom 🙄 Jájj… az utolsó tízen még erdő se volt, csak nap. Küzdelmes volt, de az utolsó ötöt azért megnyomtam, és épségben beértem a célba 😉 Továbbra is megfontolandó (amit eddig is tudtam) hogy hőségriasztáskor korán kell elindulni!!

A végére egy négy számjegyű szintemelkedés is kikerekedett 💪🏻

Hazatérés

A mai napra nem maradt más, mint a hazautazás. Kár, hogy ilyen messze vannak tőlünk a hegyek – és az meg tetézi, hogy majd 400 kilométernyi alföldön keresztül kell eljutni hozzájuk. Ma ez várt ránk; hosszú, sík és egyenes szakaszok.

Ébredés után már össze is pakoltunk; majd remek reggeli várt ránk. Nem kapkodtunk az elfogyasztásával, de azért lassan útra kellett kelni. Hogy ne legyen teljesen élmény nélküli a nap, a közelben található, egykor a Hunyadiak ősi fészkeként funkcionált Vajdahunyad várához mentünk. A vár teljesen rendben van, karbantartják, és működtetik.

A vár hatalmas. Már beléptünkkor az udvarra ez tűnik fel először. A Városligeti Vajdahunyad vára – másolat, szerény kis makett ehhez képest.

Azonban a vár környéke…. Az rendben van, hogy fizetős a parkolás – valamiből fenn kell tartani a várat. Az udvarra pedig mindenféle árusok vannak betelepülve, a cukorkaárustól a műanyag játékbárdokig mindent lehet kapni – hiszen rengeteg a turista, lehet jól keresni ezzel. DE a környék… a szoci időkben a több mint 600 éves várat annyira tisztelték, olyan nagy becsben tartották, hogy teljesen körbeépítették mindenféle ipartelepekkel, amelyek mára – nem éppen a legjobb állapotban vannak.

Az udvarban árusok, a háttérben ipari kémény

A google utcaképen meg is tudod nézni, miről írok.

kattints a képre a forgatáshoz!

Legalább láttuk ezt is. E rövid kitérő után indultunk is tovább. Következő megállót Déván tartottuk, ahol vásároltunk pár apróságot az otthoniaknak, majd haladtunk hazafelé, illetve, mivel útba esett, a fellegvárnál még megálltunk egy fotó erejéig.

Magos Déva vára

“Magos Déva vára” tényleg magas, egy, a környékből 250 méter magasra kiemelkedő sziklára építették, Az útról már jó messziről látszik. A várba siklóval (telecabina) is fel lehet jutni annak, aki gyorsan akar. Ha pedig a történetéről akarsz érdekességeket olvasni, itt megteheted.

Aztán ettől a hegytől is búcsúztunk, és nekirugaszkodtunk a hazáig tartó, 460 kilométernyi síkságnak. Sokszor és hosszú ideig nem álltunk meg, csak némi frissítőért, vagy tankolás miatt. A Nagylaki határátkelőnél ~8 percet töltöttünk, aztán csak siettünk a betervezett ebéd felé. Ami ugyan az első, tervezett csárdánál nem sikerült, de a “B” terv szerinti Bordányi Vadgesztenye étteremnél igen.

Isteni kétszemélyes szárnyastál

Nagyon jó áron tudtunk ebédelni, kedves és gyors volt a kiszolgálás. Mivel már erősen délutánba hajlott az idő, nyergeltünk újra, és húztuk a gázt – csak egyszer álltunk meg pihenni – Sárosdon elköszöntünk, mert nem sokkal később elágazott a hazautunk. Kora este, kissé fáradtan a melegtől, de elégedetten értem haza.

Aztán leültem, és meséltem az itthoniaknak. Sok-sok élmény, benyomás, apróság lenne amit elmondhatnék, amit elmesélhetnék, de nem jut minden eszembe egyszerre, Majd idővel…. Részletek, villanások az elmúlt napokból – egész belemelegedtem. “Tudjátok, amikor ott mentem felfelé, láttam a viaduktokat, a völgyeket, a medvét, a vízeséseket, a virágokat, a kék eget, a zöld hegyeket, ez mind-mind gyönyörű. De onnan a hegy mögül befordultam, és akkor…………”

Kattints a képre a nagyításhoz!

Nem. Hát nem gördült tovább a szó. Vettem egy nagy levegőt, intettem egyet…. ezt nem lehet elmesélni….. Aki teheti menjen el, nézze meg! Csak az ér valamit.

A románokra pedig egy rossz szót sem lehet mondani; a vendéglátók, a benzinkutasok, a rendőrök, a parkolóőrök, az árusok – mindenki készséges és segítőkész volt. A fiatalok pedig mind tudnak angolul. Ja, és minden tájon volt valaki, aki tudott magyarul, szóval nagyon pozitív volt minden.

Köszönöm mindenkinek, aki segítette, hogy létrejöhessen ez a túra.

Ha megnéznéd a hazatérésünk animációját, akkor katt a képre!

Transzfogaras

avagy hogyan lehet ez még a tegnapinál is jobb?

Magasra tette a lécet a tegnapi túra. Vajon lehet annál szebb vagy jobb túrát tenni? Lehet, csalódni fogok… – ilyesmi gondolatok jártak a fejemben a mai túrára indulás előtt. Na mindegy, majd meglátjuk, de bevallom, kicsit szkeptikusan álltam hozzá a dologhoz.

Mindenesetre a Kárpátok déli oldaláról valahogy vissza kellett kerülni az északi oldalra, szóval muszáj volt menni, ha tetszik, ha nem 😅 Erre pedig a legalkalmasabbnak a Transzfogaras tűnt. Ez az út még Ceaușescu regnálása idején épült meg, eredtileg katonai ellátási útvonalnak szánták. Az 1970-es években épült hatalmas beruházásnak köszönhetően 5 alagutat és összesen 578 hidat építettek rajta. Ez nem kis teljesítmény, hírnevét és népszerűségét mégsem ez adja, hanem a fantasztikus panoráma és látkép. Érdekes részleteket olvashatsz róla ezen az oldalon és itt is.

Az úton elindulva mindjárt a szkepticizmusom erősödött, hiszen a tegnapi gyönyörűséges aszfalthoz képest itt mindjárt egy hullámos, gyűrődött, foltozott útburkolattal szembesültünk, plusz azzal, hogy – szombat lévén – a környék lakossága mind a Vidraru-gáthoz gyűlt piknikezni. Még szinte el sem kezdtük a kapaszkodást, máris torlódásban találtuk magunkat – de áthámoztuk magunkat rajta mintegy fél óra alatt – aztán száguldtunk is felfelé. Pár kilométer megtétele után azonban megint meg kellett állni, hiszen egy őrszem ellenőrizte az áthaladást, aki -a nagy meleg ellenére bundában posztolt a helyén.

Bundás őrszem, valójában kaja-koldus

Néhányan megkínálták némi kajával, amit félénken elfogadott, mi pedig tovább haladhattunk. Folyamatos enyhe kanyargással lassan haladtunk felfelé, a magasságmérő is alig jelzett emelkedést. Már éppen megint azon gondolkodtam , hogy ez így nagyon lájt, amikor végre valami biztatót pillantottam meg.

Remélem, hogy oda kell felmennünk

Ahogy haladtunk felfelé, egymás után mutatták meg magukat a zöldellő csúcsok. Na, ez már valamilyen!

Ez így egyre jobbnak tűnik

Tovább motorozva azt láthattuk, hogy lassan itt is megszűnt a fák, virágok sokasága, maradt a zöld fű. (Hiába, no! Nem is volt olyan hülyeség, amit általános iskola ötödik osztályában tanítottak – t.i. a Föld növénytakarója a síkságtól a hegyvidékig – itt szabad szemmel is meggyőződhettünk róla)

Elfogytak a fák és a virágok

Amúgy valóban sok-sok szépség látható az út mellett, például rengeteg magasból lehulló vízesés(ecske) sarkallja fotózásra a magamfajtát.

Gutta cavat lapidem

Még néhány fordulat , és egyszer csak elénk tárult…. tyűűűű… hát mi is? Ha tegnap elfogytak a szavak, akkor ma? Hát ma is. A valóságban ez a látvány sokkal hatalmasabb, a mélység óriási, áhhh… Ez valóban leírhatatlan, elmondhatatlan, a fotók csak töredékét tükrözik vissza annak, amit itt láttunk.

Azon az úton jöttünk fel

Panoráma északra

Panoráma nyugatra

A csúcs még feljebb van

Tetszik itt fenn

Ezt a helyet nehezen hagytuk ott, de aztán mégis menni kellett, mert várt még ránk a csúcs. Ehhez azonban még át kellett vergődnünk a teljesen bedugult 887 méter hosszú Bilea-alagúton (motorral ezt azért megoldottuk) majd elénk tárult a csúcs-panoráma:

Elképesztő szombati turista-áradat a csúcson

Itt épp csak annyi időt töltöttünk , hogy megvettük a motorokra a matricát, bepillantottunk a Kárpát-medencébe, majd indultunk is tovább.

A Kárpátok északi oldalán

Az ott lenn a Kárpát – medence

Lassan ereszkedni kezdtünk lefelé, és a lassúságot a különböző, előttünk nézelődő mindenféle járművek okozták . Azonban így is túl hamar leértünk a síkságra, és akkor meg fájó szívvel kellett visszanézni a hegyvonulatra.

Ezen hát átkeltünk újra

A síkságon haladva még sokáig kísért minket a Kárpátok láncolatának látványa – de aztán elkanyarodtunk Déva felé – mostantól az élmény, az emlékek az a hely, ahol viszontláthatjuk még sokáig.

Viszlát Kárpátok! remélem, hamarosan látlak újra…..

Hát így esett meg a mai kis túránk – szkeptikus hozzáállásom ellenére ebből is olyan szép túra kerekedett, melynek emlékéből még sokáig fogok táplálkozni.

Ha kíváncsi vagy mai útvonalunk animációjára, a képre kattintva megnézheted azt.

Transzalpina

Nagy út várt ma ránk. Magasan akartunk motorozni, és ehhez a magashegyi élményhez a Transzalpina útját választottuk. Ezt a 137 km hosszú utat évszázadokig csak nagyon bátrak használták , mert – mint oly sok hegyi átkelő – csak nyáron volt használható, és hegyekben jártas ember által ismert ösvények alkották. Na de 2012-ben útburkolatot készítettek, és megnyitották a közforgalom előtt, ezzel fellendítve az idegenforgalmat. Néhány érdekes dolgot olvashatsz róla itt és itt. Nekem ez kicsit komfortzónán kívüli volt, de pl. ez a video nagyon inspirált engem a megtekintésre.

A napközbeni sok döntögetéshez megalapoztunk egy jó reggelivel.

Rántotta, zakuszka, házi sajt, felvágott

Reggeli után nyergeltünk, és immáron napfényben megkezdtük utunkat.

1,, 2, 3…start

Kanyargásunkat épp megkezdtük, amikor már meg is kellett állni – a Torockóról Nagyenyedre vezető úton a sziklaszorost fotózni.

A sziklaszoroson átkelve az első pihenő Szászsebesnél volt. Egy rövid tankolás után innen fordultunk rá a Transzalpinára.

Ott vár a Transzalpina

Közel egy órás kanyargás után elhagytuk az utolsó hegyi falut is, és megkezdtük az 1000 méter feletti részt.

Magashegyi csendélet

Az idő kezdett egyre hűvösebbé válni, az ujjam konkrétan kezdett lefagyni a nyári kesztyűben , de szerencsére hamarosan egy nyüzsgő hegyi parkolóba érkeztünk, ahol egy kis kézmelegítőt és energiapótlást vásároltunk.

Na ez nem akkora, mint otthon, és jó meleg

Öltözés és kesztyű-váltás (szerencsére van nálam négyféle) tovább indultunk az egyre tavasziasodó, azaz kora tavaszira emlékeztető hőmérsékletben. A fák, a virágok elkezdtek elfogyni mellettünk felfelé haladásunk során – egyre inkább eluralta a tájképet a zöld fű, és a kavicsok. A felhők lassan egy szintre kerültek velünk, és az egyik kanyar után feltűnt a fogadóbizottság, akik ránk vártak.

Ők is túrázni indulnak vajon?

Barátok lettünk azonnal

Zöld fű, kövek

Tetszik itt fenn

A fogadóbizottságtól elköszönve aztán a csúcshódításra indultunk. Ahogy haladtunk felfelé a páratlan szépségű tájban, egyre jobban kinyílt alattunk a táj. Bodros felhők kacérkodtak az égen, a zöld hegyek mind alánk kerültek, a kék ég gyönyörködtette a szemünket. Tovább haladva felfelé ebben az élő poszterben, egyre jobban érlelődött bennem és végül a csúcsra felérve kibukott a szó: 😮 😮 😮

Úgy voltam mint András az ő videójában: itt elfogynak a szavak….

2047 méter magasan

Szavak nélkül örülve, a hegytetőn

Kék, zöld, árnyék és fény

Büszke motoros a hegytetőn

Ja, és igen. Cudar szél fújt a tetőn, hozzá még 10 fok körüli hőmérséklet – indokolt volt az állig begombolt motoros ruházat.

Néhány árussal beszélgettünk pár szót, vettünk matricát a motorra. Elmesélték, hogy június 14.-én kezdtek nyitni, mert addig másfél méteres hó volt – és akkor kezdett csak elolvadni. Mi nem olvadoztunk éppen, ezért elköszöntünk, és elindultunk a hegygerincen futó, lefelé tartó útra. Hát, ezt sem lehet elmesélni. Aztán egyszer csak átértünk a Kárpátok túloldalára, és megláttuk a mintegy 1500 méterrel alattunk elterülő tájat….

A Kárpátok déli oldalán

Egy órán keresztül ereszkedtünk lefelé. Lassan búcsút intettünk a hegyeknek, meg a hidegnek is. Lenn 30 fok körüli hőmérsékletbe érkeztünk.

Hála a modern technikának, észleltük Râmnicu Vâlcea városában és környékén az óriási forgalmi dugót, ezért aztán kerülő utat választottunk. Nem is volt torlódás sehol, cserébe órákon keresztül unalmas falukon keresztül hajthattunk szénás szekereket és kóbor kutyákat kerülgetve.

Este 8 előtt nem sokkal érkeztünk Argyasudvarhelyre, ahol gyors tankolást és vásárlást ejtettünk meg. Majd sietve indultunk a 17 kilométerre levő szállásunkra. 20 óra körül aztán megérkeztünk, ahol egy nagyon kedves hölgy fogadott minket. Rövid tanácstalanság, telefonálgatás után aztán kiderült, dupla foglalás történt a szállásunkra, de 5 percnyi telefonálás után máris volt szállásunk – mintegy 500 méterre az eredeti foglalástól egy hatalmas, üres ház várt minket, hogy nyugodtan azt csinálhassunk, amit akarunk. Köszönjük a segítőkész hozzáállást, a lelkes segítséget Cosmin Pirvunak.

Összegzésképpen annyit tudok mondani : van, amikor elfogynak a szavak, de ott fenn, nem is kellenek. Csak egyszerűen ott kell lenni, és megélni azt, ami adatott.

A képre kattintva rövid animációt láthatsz a mai útvonalunkról.

Utazás Torockóra

avagy kergetőzés az esővel

Szinte nem is hiszem, hogy eljött ez a nap. Két éve voltam utoljára igazi hegyek között, hiszen a tavalyi utazásokat eltörölte a pandémia. De most végre elindultunk, köszönhetően Lajosnak, aki addig ütötte a vasat, amíg ki nem alakult belőle ez a túra. 😅

Jó esős nap ígérkezett mára az előrejelzések alapján. Úgy kezdtük meg mai kergetőzésünket az esővel, hogy az indulási időpontot eltoltuk fél órával, hiszen az aktuális felhőfolt pont akkor szíveskedett megérkezni.

No de mi türelmesek vagyunk, és ezt nagyon jól tettük, mert sokat nyertünk vele, Például azt, hogy száraz időben indultunk neki az útnak, és ez nagyon sokáig így is maradt.

A ciklon csak forgott, délről észak felé, és mi pedig kelet felé menekültünk, nehogy utolérjen minket. Már jól bent jártunk a délelőttben, mikor kérdezték otthonról, milyen az idő? mert otthon vizes. Mi az Alföld közepén szárazon voltunk.

Óránként megálltunk pihenni pár percet, aztán lassacskán elértünk az utolsó magyarországi állomásra, a Biharkeresztesi MOL-hoz. Már éppen megtankoltunk, amikor az első esőcsepp lehullott. A radarra gyorsan ránézve azt láttuk, hogy az a vörös folt éppen fölénk sodródott, szóval pihenő – hát 10 percig valóban dézsából öntötték. Aztán el is ment, ahogy jött. MI is mentünk, a határnál pedig kb. összesen 5 percet töltöttünk. Nem voltak túl érdeklődőek a határellenőrzésnél – szerencsére.

A határon átérve szárazon megúszva

Így hát megkezdtük utunkat tovább kelet felé. Sok említésre méltó esemény nem történt – a Királyhágón terveztük a következő megállást.

Húha! A völgy felöl közeledik az eső

Ezt érzékelve be is ültünk a kürtőskalácsosnál fedél alá. Kivártuk az újabb 10 perces türelmi feladatunkat, majd öltöztünk esőruhába, mert most már kicsit sűrűbben látszott a radaron, hogy felhőfoszlányok keveregnek felettünk. Ez a beöltözés hasznos volt, mert a következő órában aztán bele-belefutottunk esőzónákba. Gyalunál egy gyors tankolásra álltunk csak meg, majd folytattuk utunkat. Innen aztán elég élvezetes út következett, mert szárazon haladtunk. Már éppen örültem, hogy megszárad az esőruha, amikor erős oldalszél kezdett cibálni minket. Aztán egy új autópálya-kereszteződésbe (érted, autópálya-kereszteződés, itt 😮) érkeztünk, ami számomra ismeretlen volt, ezért aztán rosszul is fordultam le, tehát tettünk egy 6 kilométeres kitérőt. Időközben aztán durvára váltott a szél, megérkezett az eső, akarom írni, az özönvíz, mindez az utolsó 25 kilométerünkre.

A szél “kisebb” fákat is kitört, szóval szép időnk volt.

Mindezek ellenére legyőztük ezt a kihívást is, és megérkeztünk.

Érkezés után, eső elállva

Örömmel állapítottuk meg, hogy mind a felszerelésünk, mind a technika jól kitartott.

Eső vs. mi 0:1

Lepakoltunk, aztán neki is ültünk a jól megérdemelt vacsoránknak.

Puliszka, tokány

Vacsora után még belefért egy séta az esteledő Torockón.

Látkép a szállástól

A Székelykő esti fényben

Azt ott én már egyszer megmásztam – nézd csak meg – katt ide.

UNESCO világörökség díjas házsor alkonyatkor

másik UNESCO világörökség díjas házsor alkonyatkor

Muskátli

Séta után aztán hazatértünk, beszélgettünk kicsit – majd eltettük magunkat a holnapi, nagyobb mennyiségű hegyre rákészülendő.

Utazásunkról egy rövid animációt a képre kattintva nézhetsz meg.