Címke: tüzijáték

Rendhagyó Szilveszter

Az Óévet búcsúztatni pedig tudni kell 😉 Már évek óta nem vonz az otthoni módon megünnepelt, kocsonyával és virslivel, evéssel-ivással-tánccal megélt Szilveszter este, pedig én is ezen szocializálódtam. Azonban immár a harmadik esztendeje új utakat keresek az év fordulójának kellemes és tartalmas eltöltésére.

Ezúttal délnek vettük az irányt. Felkerestük Aquileiát, ezen egykori gazdag, és virágzó ókori római kereskedővárost. Helyiekkel beszélgetve rögtön megemlítik, hogy hát igen, Attila a hun bizony a jó hírünket elintézte, amikor 452-ben az utolsó hadjárata során földig rombolta a várost. Az egykori városra néhány római oszlop és vízvezeték maradvány emlékeztet, illetve a Bazilika ősi kőfalai tanúskodnak régmúlt korokról.

Különös érzés olyan emlékek között járni, amit Attila király is látott…. A mintegy 3000 lélekszámúra zsugorodott mai városkában rövid sétát tettünk, ma már tipikus mediterrán hangulatú képet mutatnak az utcák.

E kis városnézés után Grado szigetére indultunk. Elmesélték az itteniek, hogy Grado akkor kezdett fejlődni, amikor Attila hadai közeledésének hírére a lakosság felpakolta javait és jószágait hajókra, és áthajózott a szigetre. És egy szerencséjük volt: Attilának nem volt hajóhada…..

Gradóra ma már egy töltésen futó autóúton át lehet jutni, mi is így tettünk, hogy a tengerhez érve megcsodálhassuk az év utolsó naplementéjét.

Csodálatos égképekkel ajándékozott meg minket ez az este, a bíbor és arany különböző árnyalatait vetítette elénk a lassan lebukó Nap.

És eljött az este. A lassan megszűnő fényben Palmanova erődített kisvárosa felé vettük az irányt. E városkának szabályos, virág alakú alaprajza van, mert ezt az erődítményt így sokkal könnyebb volt védeni betolakodók ellen. Szerencsére ezt a szabályosságot a mai napig megőrizték.

A város közepén található Piazza Grande-n sétálva, a teret csodálva betértünk az egyik kávézóba, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket.

Fogyasztás után pedig tovább sétáltunk az impozáns téren, amikor a Dóm feltűnő tömbjére lettünk figyelmesek.

Fények, és ének hangja szűrődött ki bentről. Olyan hívogató volt, ezért aztán bementünk, hogy lássuk hogyan ünnepelnek a bentiek… Éppen a Mise vége zajlott. Nagyon jó volt hallani a dallamos olasz nyelven a liturgiát, majd amikor megszólalt az orgona ebben a gyönyörű akusztikájú templomban…. az tényleg bizsergető volt.

Ahogy ott álltunk, néhány szót váltva, rögtön észrevették, hogy külföldiek vagyunk. Amikor azonban a liturgia a „megbékélés” részéhez ért, egy pillanatig haboztak a melletünk állók, majd mosolyogva odajöttek, és kezet nyújtottak, sorban jőve: „Pace! – Pace!” (Béke!) Ott és abban a pillanatban olyan érzés volt, amit nem tudok leírni…. a fejem búbjától a talpamig éreztem, hogy: IGEN!…. itt állunk távol otthontól, egy hajdani nagy város hatalmas dómjában, és itt ezen az estén szeretettel köszöntenek minket… azt hiszem, ennél szebb jókívánságot még nem kaptunk soha az új évre…..

Mivel még egy vacsora, és némi városnézés szerepelt az étlapon, ezért Udine felé vettük az irányt. Némi zavar volt az erőben 🙂 az Udine-i sétánk megkezdésekor, mivel először én, majd Kedvesem hagyta az autóban a telefonját, szóval a Főtérig hátralevő 400 métert ötször tettük meg 🙂 Ezen extra sétával jól el is fárasztottuk magunkat, szóval jó volt már betérni és leülni a kedvenc Pizzériámba, ahol 6,50 € -ért remek sonkás-gombás-mozzarellás Calzonét tudtunk fogyasztani.

A Pizzamester ott előttünk gyúrta-nyújtotta a tésztát, majd töltötte és megsütötte. És nem kellett sokat várni, még tíz perc sem telt el, máris fogyasztottuk frissensült vacsoránkat.

Jóllakva, elnehezült gyomorral jártunk egy kört a belvárosban, az ikonikus épületeket megcsodálva.

A főtéren már alakult a hangulat, egy DJ szórakoztatta a gyülekező közönséget a közeledő éjféli örömünnephez.

Mi azonban nem vártuk itt meg az éjfélt, hanem kajától ellustulva inkább autóba ültünk, és az itteni lakásunkhoz közeli kisváros, Moggio Udinese felé indultunk. Röviddel éjfél előtt érkeztünk meg, ahol néhány helyi nevezetesség megtekintése után egy olyan magaslati ponton parkoltunk le, ahonnan remekül megbámulhattuk a város felett csillogó tűzijátékok fényeit.

Így átfordulva a 2020-as évbe köszöntöttük egymást… A fények és a hangok lassan elcsendesültek, mi is autóba szálltunk és hazahajtottunk 10 percre levő szállásunkba. Itt pedig nyitottunk egy pezsgőt, és koccintottunk az eljövendő új esztendőre.

Mindenkinek azt kívánom, hogy legyetek bátrak, ne féljetek új utakat járni, ne süllyedjetek megszokásba… higgyétek el, talán csak az első lépés olyan idegen, azt nehéz megtenni, de a függönyön túl szép új világ vár rátok! Nosza, told félre azt a függönyt és lépj be az ajtón!!

Fotóalbumunkat IDE KATTINTVA tudod megtekinteni.

Újévi gondolatok

Kedves Rokonaim és Barátaim!
Tavaly ilyenkor Olaszországban, Udinében írtam az újévi köszöntőmet, és fogalmam sem volt róla, hogy egy évvel később hol leszek, mit csinálok….Mint ahogy most sem tudom, egy év múlva mi lesz…
Az biztos, hogy jelen soraimat Felvidéken, Besztercebánya Főterén írom. 

Talán néhányan azt érzitek, hogy jobban tenném, ha lenyugodnék, és megülnék egy helyen. 
Arra szerintem bőven lesz még időm. Viszont tájakat, embereket, életformákat megismerni, tapasztalatot szerezni, beilleszkedni, kipróbálni dolgokat arra nincs végtelen idő. 
Sokan furcsállják, hogy nekivágok ismeretlen tájaknak, hegyeknek, erdőknek egyszál magam, hiszen bármi történhet…. Bizony, legtöbbször meg is történik ….rengeteg jó dolog…. Nagyon jó érzés, amikor elmondhatom magamról, ezt is megcsináltam…nem beszélve a rengeteg élményről ami közben ér.
Nem kell félni nekiindulni a világnak. Én már rájöttem, mi az, amivel bárhol a világon meg tudsz oldani egy csomó dolgot: ez a kedvesség. 
Nekünk magyaroknak a történelmi sértettségünkből fakadóan állandóan savanyúnak, frusztráltnak kell lennünk? Ugyan, dobjuk már el ezt az évszázados fájdalmat, görcsöket, az ebből fakadó arroganciát, és legyünk nyitottak a környezetünkre. Azt tapasztalom sokadszorra is, ha kedvesen közelítesz valakihez, akkor ugyanazt fogod vissza is kapni, legyen az szlovák, román, lengyel vagy, olasz; legyen az rendőr vagy akár boltos, benzinkutas…
Hidd el, a csoda meg fog történni!
Az új évre azt kívánom mindenkinek, hogy legyen erőtök megvalósítani álmaitokat, és azt, hogy találjátok meg a pozitívumokat az életetekben, és akkor tudjátok majd sugározni magatokból azt, ami megteremti a csodát magatok körül!
Ezáltal valóban boldogságban eltöltött év következik majd számotokra!!

Néhány fotót a Főtérről ITT találsz.

Hajnali és esti

Hajnalban nagyon korán ébredtem. Arra gondoltam , tekerek egyet itt a Velencei-hegységben. Fotóztam is egypárat a hajnalodó tájról.

Estefelé pedig autóba szálltunk, és elutaztunk a Kelenföldi P+R parkolóig. Ott metróra szálltunk, és már hipp-hopp, benn is voltunk a belvárosban. Időztünk egy kicsit a magyar ízek utcájában sört és kolbászt kóstolgatva, majd hamar el is jött a nap fénypontja:

A tüzijáték aláfestéseként pedig Szarka Tamás igazán nagyívű zenét alkotott.

Fotóalbumot, térképet ITT találsz.