A hét legtöbb napján kétszer átszelem a Bakonyt. A táj szépségét már nagyjából megszoktam 😉 de mindig van néhány szín és hangulat, ami különleges… bár legtöbbször sietek, de ez alkalommal megálltam néhány fotót elkészíteni. Egy fotó a kora reggeli fényben készült, és néhány másik pedig a délutáni napsütésben….
A fotókat az Instagramon is meg tudod nézni.
Idén már gyalog és kerékpárral is megkezdtem a szezont, már csak a motorizált szezonnyitás volt hátra. (És persze az új vas megjáratása.) Egészen a mai napig… Jól beöltözve indultam a Szilas-pihenőhelyi találkozóhelyünkhöz. Az első kellemes 75 km megtétele után már hipp-hopp ott voltam a találkozóhelyen – a többiek már mind csak rám vártak 🙂 A kora nyári idő miatt rájöttem, hogy kicsit túlöltöztem magam, már itt vetkőznöm kellett. Aztán a nap többi részében folyamatosan kerültek le a ruhadarabjaim; még szerencse, hogy négy réteget vettem fel … 🙂 Némi kajálás és beszélgetés után el is indultunk; pár kilométeres budakalászi és pomázi tolongás után nemsokára már felfelé kanyarogtunk Dobogókőre. A hegytetőn nem sokan voltak – ha leszámítjuk azt a 2811 embert, aki épp ott akarta a tavaszi (kora nyári) délutánt tölteni. Mivel már jó meleg volt, megint vetkőztem… hanyag mozdulattal ledobtam a kilátónál a kabátomat, hogy ne zavarjon a fotózásban. Néhány fotó erejéig lepillantottunk a Dunakanyarra, bár a levegő tisztasága hagyott kívánnivalót maga után…. Szóval nem lettek nagyon briliáns képek.
Aztán már indultunk is vissza a parkolóba. Szinte már indulásra kész volt mindenki, amikor hiányérzetem támadt : hoppá, hol is van a kabátom….? Na uzsgyi vissza gyorsan a kilátóhoz… még szerencse, hogy a jelenlévő párezer ember közül senkinek nem kellett a négy évszakos Shox motoros kabátom ??
Nem elég, hogy én vagyok a leglassabb öltözködő, még duplán hülye is vagyok.
Na, kanyarogtunk tovább lefelé. Következő megálló a Granárium volt, ahol ki-ki kedve szerint kávézhatott, szendvicsezhetett…stb. stb. Én meg eközben az első fotókat elkészítettem Rozsast segítségével a szép motoromról.
Rövidesen indultunk is a következő állomáshoz. Na, a következő szakasz nem lett a kedvencem; konkrétan a Szomor-Máriahalom-Tinnye útszakaszon – hogy is írtam tegnap? – kerestük a gyűrődések és kátyúk között az útburkolatot…
Na az Üvegtigrisnél egy kicsit intenzívebb volt az élet, mint amikor Lali hiába várta a vendégeket… Néhányszázan itt is múlatták az idejüket. Ráadásul még egy Mini-találkozó és felvonulás is indult innen nagy port felverve.
Valamelyik társam azt mondja nekem: „Fotózd ám őket!” Mire én: „-Minek? Úgyis mind ugyanolyanok, csak a színük más!”
Ha ezt a Mini-Club bármely tagja hallotta volna… 😀
Végül aztán elköszöntem a társaság többi tagjától…és haza indultam.
Igazán jó kis túra kerekedett ebből is; az időjárás is briliáns volt; és nagyszerű volt -mint mindig – a túravezetés.
A túráról fotóalbumot ITT találhatsz.
A múlt heti szeles-dombos megpróbáltatások után ma sokkal szelídebb tájakra kerekeztem. Szeretnék formába lendülni a májusi versenyre, ehhez meg kell a nyeregben töltött idő – de azért ma egy kicsit lágyabban akartam megtenni mindezt. Utamat Soltvadkerten kezdtem. Kiskunmajsa volt az első etap célja, ami 29 km-re található a starttól. Igazából nem volt nehéz a terep, ezzel szemben kerestem az utat a kátyúk között… A főútról pedig – bárhol – lefordulva azonnal mély futóhomokba kerültem.
Eszembe is jutott rögtön a tananyag: „a XIX., század végén a futóhomok megfogására mezővédő erdősávokat telepítettek” Sok látnivaló nem volt, valóban sok erdősáv volt az út közben, fenyvesek és akácosok felváltva. (egyik sem honos az Alföldön) És az erdősávokban, (mellette, mögötte) sok-sok élő és holt tanya rejtőzik.
Kiskunmajsára érve a Petőfi tér felé vettem az irányt. Egy nagyon rendezett kis teret találtam, ami ráadásul tavaszi verőfényben pompázott. Itt elfogyasztottam kis elemózsiám egyik felét.
Élveztem kicsit a napsütést, majd nyeregbe pattantam. Következő etap 26 km, Kiskunhalas központja. Ide szintén olyan úton tudtam haladni, ahol keresni kellett az útburkolatot, a hullámok és kátyúk között. Ezen az úton jól meg tudtam figyelni, hogy mit kezdenek a kiskunsági emberek a futóhomokban? Hát szőlőt telepítenek mindenfelé, és bort termelnek.
Kiskunhalas központja felé haladva belebotlottam a Halasi Csipkeházba, amelyről eszembe jutott, hogy a halasi csipke, mint ruha-diszitőelem évszázadokon át meghatározta a környék viseletét.
Kiskunhalas központjában a Bethlen Gábor téren álltam meg. Nagyon-nagyon rendezett tér, ahol a város apraja—nagyja a finom délutáni napsütésben sütkérezett. Így tettem én is. Közben elfogyasztottam kajacsomagom másik felét is.
Útra kerekedve, hamarosan ráálltam a Kiskunhalasról északra kivezető kerékpárútra. Nagyon kellemes és jó minőségű kerékpárúton tudtam haladni Soltvadkert felé (aztán autóból nézve később láttam, hogy az a kerékpárút egészen az akasztói horgásztavakig tart). 42 km összefüggő kerékpárút… szinte már sci-fi. Mikor lesz ilyen mifelénk? Soltvadkerten pedig elnyertem a mai nap fődiját; a Szent Korona Cukrászdának hangulatos kiülő teraszán elfogyasztottam két nagyon-nagyon finom sütit.
A mai nap közben el is döntöttem, hogy folytatni fogom a kerékpáros városnéző-felfedező túráimat . A túráról animációt és fotóalbumot ITT találhatsz. A túra hossza egyébként 73 km lett a végére.