A mai napra remek kis túrát talált ki Gábor; egy kis Dunakanyar-környéki tekergést követő kajálás egyik kedvenc helyünkön – majd levezetésképpen egy kis nógrádi kanyargás. Az első ajándék rögtön az elején adódott: Nem szúrtam el az óraállítás miatt a találkozó időpontját, időben érkeztem. 😉 Így aztán nyugodt tempóban indultunk útnak. Először a Dömösi hajóállomáson álltunk meg; megnéztük egy kicsit a panorámát és az éledő természetet, aztán már indultunk is tovább.
Egy rövidebb etap után máris Párkányban voltunk; itt megnéztük nem szokványos nézőpontból az esztergomi Várhegyet és a Vizivárost.
Kis fotózás után folytattuk utunkat; felmentünk egy picit játszani 😉 (kanyarogni) Márianosztra, Kóspallag felé (jajj, ezek az utak….) azután a Bánki tónál, a kedvenc büfénkben ebédeltünk…. volna, de szerintük még nem kezdődött el a szezon, sajnos zárva találtuk. 🙁 Életbe lépett tehát a „B” terv, irány Rétságon a Zulu Café. Itt jelentős várakozás után (~1 óra) végre kajához jutottunk.
Ebéd után, jóllakva pedig nem lefeküdtünk aludni, hanem egy kicsit még kanyarogtunk Nógrádban – majd a Galga mentén délnek fordulva értünk le az M3-ra. Innen már csak a gázt kellett húzni hazáig….
Kicsit megszaporodtak a dolgaim mostanság. Beindult a tavasz teljes erőből, mindent egyszerre kéne csinálni 😀 Ház körüli munkák is beindultak… Ennek ellenére elhatároztam, hogy ma mindenképpen tekerek egyet.
Kicsit 😉 ugyan megcsúsztam a dolgaimmal, délután fél 4-kor pattantam nyeregbe. Elég jó kis tempóban indultam Bodajkra. Kincsesbányán Robi kollegám csatlakozott hozzám – abszolút vélletlenül találkoztunk – és együtt tekertünk 5km-t.
Bodajkon 20 perc alatt megbeszéltem, amit kellett, aztán már fordultam is hazafelé. Egész 57 km-ig jó volt, de aztán addigra besötétedett, lehült a levegő…meg el is fáradtam… az utolsó 10 km nem volt már kellemes. De a lényeg azért meglett, mégis csak tekertem a hétvégén egyet. ??
Idén már gyalog és kerékpárral is megkezdtem a szezont, már csak a motorizált szezonnyitás volt hátra. (És persze az új vas megjáratása.) Egészen a mai napig… Jól beöltözve indultam a Szilas-pihenőhelyi találkozóhelyünkhöz. Az első kellemes 75 km megtétele után már hipp-hopp ott voltam a találkozóhelyen – a többiek már mind csak rám vártak 🙂 A kora nyári idő miatt rájöttem, hogy kicsit túlöltöztem magam, már itt vetkőznöm kellett. Aztán a nap többi részében folyamatosan kerültek le a ruhadarabjaim; még szerencse, hogy négy réteget vettem fel … 🙂 Némi kajálás és beszélgetés után el is indultunk; pár kilométeres budakalászi és pomázi tolongás után nemsokára már felfelé kanyarogtunk Dobogókőre. A hegytetőn nem sokan voltak – ha leszámítjuk azt a 2811 embert, aki épp ott akarta a tavaszi (kora nyári) délutánt tölteni. Mivel már jó meleg volt, megint vetkőztem… hanyag mozdulattal ledobtam a kilátónál a kabátomat, hogy ne zavarjon a fotózásban. Néhány fotó erejéig lepillantottunk a Dunakanyarra, bár a levegő tisztasága hagyott kívánnivalót maga után…. Szóval nem lettek nagyon briliáns képek.
Aztán már indultunk is vissza a parkolóba. Szinte már indulásra kész volt mindenki, amikor hiányérzetem támadt : hoppá, hol is van a kabátom….? Na uzsgyi vissza gyorsan a kilátóhoz… még szerencse, hogy a jelenlévő párezer ember közül senkinek nem kellett a négy évszakos Shox motoros kabátom ?? Nem elég, hogy én vagyok a leglassabb öltözködő, még duplán hülye is vagyok. Na, kanyarogtunk tovább lefelé. Következő megálló a Granárium volt, ahol ki-ki kedve szerint kávézhatott, szendvicsezhetett…stb. stb. Én meg eközben az első fotókat elkészítettem Rozsast segítségével a szép motoromról.
Rövidesen indultunk is a következő állomáshoz. Na, a következő szakasz nem lett a kedvencem; konkrétan a Szomor-Máriahalom-Tinnye útszakaszon – hogy is írtam tegnap? – kerestük a gyűrődések és kátyúk között az útburkolatot… Na az Üvegtigrisnél egy kicsit intenzívebb volt az élet, mint amikor Lali hiába várta a vendégeket… Néhányszázan itt is múlatták az idejüket. Ráadásul még egy Mini-találkozó és felvonulás is indult innen nagy port felverve.
Valamelyik társam azt mondja nekem: „Fotózd ám őket!” Mire
én: „-Minek? Úgyis mind ugyanolyanok, csak a színük más!”
Ha ezt a Mini-Club bármely tagja hallotta volna… 😀 Végül aztán elköszöntem a társaság többi tagjától…és haza indultam. Igazán jó kis túra kerekedett ebből is; az időjárás is briliáns volt; és nagyszerű volt -mint mindig – a túravezetés.
A múlt heti szeles-dombos megpróbáltatások után ma sokkal szelídebb tájakra kerekeztem. Szeretnék formába lendülni a májusi versenyre, ehhez meg kell a nyeregben töltött idő – de azért ma egy kicsit lágyabban akartam megtenni mindezt. Utamat Soltvadkerten kezdtem. Kiskunmajsa volt az első etap célja, ami 29 km-re található a starttól. Igazából nem volt nehéz a terep, ezzel szemben kerestem az utat a kátyúk között… A főútról pedig – bárhol – lefordulva azonnal mély futóhomokba kerültem.
Eszembe is jutott rögtön a tananyag: „a XIX., század végén a futóhomok megfogására mezővédő erdősávokat telepítettek” Sok látnivaló nem volt, valóban sok erdősáv volt az út közben, fenyvesek és akácosok felváltva. (egyik sem honos az Alföldön) És az erdősávokban, (mellette, mögötte) sok-sok élő és holt tanya rejtőzik. Kiskunmajsára érve a Petőfi tér felé vettem az irányt. Egy nagyon rendezett kis teret találtam, ami ráadásul tavaszi verőfényben pompázott. Itt elfogyasztottam kis elemózsiám egyik felét.
Élveztem kicsit a napsütést, majd nyeregbe pattantam. Következő etap 26 km, Kiskunhalas központja. Ide szintén olyan úton tudtam haladni, ahol keresni kellett az útburkolatot, a hullámok és kátyúk között. Ezen az úton jól meg tudtam figyelni, hogy mit kezdenek a kiskunsági emberek a futóhomokban? Hát szőlőt telepítenek mindenfelé, és bort termelnek.
Kiskunhalas központja felé haladva belebotlottam a Halasi Csipkeházba, amelyről eszembe jutott, hogy a halasi csipke, mint ruha-diszitőelem évszázadokon át meghatározta a környék viseletét.
Kiskunhalas központjában a Bethlen Gábor téren álltam meg. Nagyon-nagyon rendezett tér, ahol a város apraja—nagyja a finom délutáni napsütésben sütkérezett. Így tettem én is. Közben elfogyasztottam kajacsomagom másik felét is.
Útra kerekedve, hamarosan ráálltam a Kiskunhalasról északra kivezető kerékpárútra. Nagyon kellemes és jó minőségű kerékpárúton tudtam haladni Soltvadkert felé (aztán autóból nézve később láttam, hogy az a kerékpárút egészen az akasztói horgásztavakig tart). 42 km összefüggő kerékpárút… szinte már sci-fi. Mikor lesz ilyen mifelénk? Soltvadkerten pedig elnyertem a mai nap fődiját; a Szent Korona Cukrászdának hangulatos kiülő teraszán elfogyasztottam két nagyon-nagyon finom sütit.
A mai nap közben el is döntöttem, hogy folytatni fogom a kerékpáros városnéző-felfedező túráimat . A túráról animációt és fotóalbumot ITT találhatsz. A túra hossza egyébként 73 km lett a végére.
Somogyország eddig valamiért kiesett a látókörömből. Számomra a Dunántúlnak az a része, amit valamiért még nem fedeztem fel, annak ellenére, hogy mindig is élt a fejemben egy kép a szelíden hullámzó somogyi dombvidékről.
A mai napon eljött az ideje az első idei egész napos
túrának. Mivel a szép idő mellé elég erős délnyugati szelet ígértek, a túrámat
Igalról indítottam Kaposvár felé. Remélve, hogy az elején letudom az
ellenszelet, visszafelé jóval fáradtabban majd támogatással tekerek.
Ennek tudatában indultam neki a túrának. Hamar megéreztem a
lényegét a somogyi hullámzásnak. 3-6%-os emelkedőkön kapaszkodás – majd egy
perc gurulás – és aztán megint kapaszkodás, újra, meg újra meg újra…..
5 km „bemelegítés” után szerencsére már akadt egy látnivaló; Ráksi falujának van egy szép kis skanzenje. Már itt jó volt leszállni a kerékpárról, és egy kicsit fotózgatni.
Aztán tovább Kaposvár felé… addig 27 km-t kellett még megtennem az erős ellenszélben, a jó kis (szelídnek csak autóból nézve nevezhető) dombságban. Néha már arra gondoltam, hogy rövidítek a túrán, de aztán valahogy mégis csak tekertem tovább…. Elég sok erőfeszítés nyomán azért csak elértem Kaposvárra! Nagyon jó érzés volt végig gurulni az ünnepi díszben pompázó városon, jó volt látni, hogy a jó idő sokakat kicsalogatott a Főtérre. A Kossuth teret meghatározza a Nagyboldogasszony Székesegyház, a Városháza és a Kossuth szobor hármasa, maga a tér nagyon rendezett és szép benyomást kelt.
Innen utamat a Kaposváriak kedvenc szabadidős helyére, a Deseda-tó felé folytattam. A tó körül remek kerékpárút található, amellett komoly infrastruktúra is található e helyen. Számos pihenőhely kerékpárosoknak, horgászoknak. Emellett a tó mellett található kalanderdő is, illetve itt található a Fekete István Látogatóközpont (az író a 20 km-re található Göllén született). Ezeket sajnos már nem volt időm megnézni, de jó alkalom lesz majd a visszatérésre. 😉
Innen már Igal felé vettem az irányt, hogy befejezzem a szép kis körömet. Bár a túra szervezésekor nem volt világos, merre fogok majd nagy kerülők nélkül visszatérni a parkolóhoz, a kerékpáros navigációm jól megoldotta a dolgot; egy 6 km-es traktor-utas szakasz beiktatásával sok időt spóroltam meg. Aztán csak-csak eljött az ideje, amikor megláttam Igalt a következő domb mögött. Azért jóleső érzés volt már. Még csináltam egy gyors fotót a Gyógyfürdőnél, amelyen jól látható a nyúzott fejem. Ez a fotó egész jól tükrözi, milyen nehéz volt a túra. 27 km-en keresztül a sok domb erős ellenszélben, és visszafelé pedig hiába vártam a hátszelet, mert délutánra elült a szél…de a dombok viszont a helyükön maradtak.
A végére azért összejött 63 km, és a sok dombnak köszönhetően 611 méter szintemelkedés is. A túráról animációt és fotóalbumot ITT találhatsz.
Ui. : Még sajgó izmokkal, de már a következő túrán gondolkodom, hiszen errefelé van a Zselic is, meg az a látogatóközpont is felkeltette az érdeklődésemet…..
