Behúzás

???

Nils Holgerssonék már egy pár hete útra keltek. Északon már lehullt a hó, és a vadlibák ott már alig-alig jutnak élelemhez. Ezért aztán évről-évre útra kelnek délre, hogy az enyhébb időjárású vidéken teleljenek át.
Így van ez idén is, a tatai Öreg-tó pedig mindig remek telelőhelyet nyújt mintegy harmincezer vadlúdnak.

A madarak megfigyeléséhez kísérőrendezvény is társul, ezen a napon a Vadlúdsokadalom rengeteg segítséget nyújtott a laikusoknak e csodás vándorlás megértéséhez.

A parkolóból a tó partjára indulva egy rövid erdei szakaszon átvágva hamar célhoz értünk. 

A rendezvényen különböző előadások, foglalkoztató tevékenységek várták a családokat. Egy csodás naplemente megtekintése közben a kommentátor tájékoztatott minket arról, hogy hamarosan várható a behúzás; a vadludak érkezése a nappali élelemszerző kószálásból az éjszakai szálláshelyükre – a tó közepére. 

Kicsit már toporogtunk a hideg szélben, amikor egy háromtagú zenekar muzsikájára elkezdtek érkezni a vadludak – és csak jöttek, és jöttek, és jöttek – ezerszámra.

Nagyon szép volt a látvány a naplementében…. Én belegondoltam, mekkora utat tettek meg az életben maradásért – és beleborzongtam. És mennyire tudják, mikor kell elindulni, hogyan kell az erejüket beosztani, és merre található a biztos téli megélhetés…. 

Egyszerűen csodásak ezek a madarak. Imádom őket, és imádom a természetet!
Egy rövidke videót pedig a linkre kattintva láthatsz a behúzásról……

Gyertyagyújtás

emlékezzünk….. ?️?️?️

Szabad lettem.
Attól, hogy nem látsz, még élek,
Csak már semmitől sem félek.
Keress meg szívedben,
ott hajózok ereidben.
Nem, nem szűntem meg.
Úgy biztos nem, ahogy gondolod.
Érzed ezt a finom őszi illatot?
Az ősz én vagyok.
Nem, nem tűntem el.
Csak nézz az égre fel,
Felvettem csillagruhám.
Esténként a széllel keringőt táncolok.
Ablakodon holdfényként pihenek meg.
Nem, nem felejtelek el.
Árnyékként követlek napodban,
Visszatérek hozzád álmodban.
Leülök ágyad szélére,
Benézek a lelked mélyére.
Nem, nem hagytalak el.
A kis bizsergés én vagyok,
Arcodra mosolyt cirógatok.
Nem, nem mentem el.
Ott vagyok minden fában.
Szemedbe örömöt csaló
Minden pislantásban.
Nem, nem mentem el.
Maradok, míg akarod,
Füledbe szeretetet suttogok,
Míg elhiszed nekem,
Hogy a mindenségben én veled egy vagyok.