Címke: olaszország

Santuario del Monte Lussari

Van úgy, hogy nincsenek szavak. Próbálkozhatok én beszéddel, írásban vagy fényképekkel átadni, amit tapasztalok, de én tudom, hogy van, amikor ez nem sikerülhet. A mai nap ilyen. Számomra ismerős helyre, a Monte Lussari hegytetőn épült Szentélyéhez igyekeztünk.

Reggeli és rövid készülődés után autóba ültünk, és laza egyórás utazás után a hegy lábánál található síközponthoz érkeztünk. Meglepetésemre, a kasszánál nem volt senki, a jegyünket könnyedén meg tudtam váltani. (eddig mindig hatalmas sorokkal,találkoztam; bár lehet, hogy a lazaságot most a hétfői nap okozta.) Szóval, 14€-ért váltottam telecabina (t.i.: lanovka) jegyet, ami fel- és le is érvényes. Így aztán nagyon hamar már szálltunk is felfelé 862 méter tszfm-ról 1792-re. Nem volt nehéz a hegymászás ily módon, viszont bámulni sok idő maradt. Egy jó 15 perces utazás végén pedig a felső állomáson kiszállva (nekem immár harmadszor) elfogytak a szavaim. Szikrázó napsütésben, a hóborította csúcson a Monte Lussari szentélye, a ráépült templomával és a hozzáépült apátság szűk utcáival – valami mesebeli szépségű látványt nyújt.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az apátságot övező hegyek látványa is páratlan szépségű. Csak álltam, bámultam, becsuktam a szemem és újra kinyitottam – meggyőződtem róla- tényleg itt vagyok!

Hát, jó sok időt állhattam ott. arcomat melegítette a nap, szememet a szépségre függesztettem, és kezem kitártam – igen, ez a boldogság, nem más! Igazából ezt nem lehet leírni, aki ilyen élményeket akar átélni, annak nagyon ajánlott eljönnie ide; 460 km otthonról – nem a világ vége, 5-6 óra alatt meg lehet tenni.

Azért egyszercsak elindultunk, kicsi túrát tenni; az apátságban körülnézni és a Monte Lussari hegyét körüljárni. Mondanom se kell, az apátság tele volt turistákkal, főként síelőkkel, sok-sok gyerekkel. Így körbejárva jól láthatóvá vált, hogy milyen kiugró sziklabércre épült ez az épületegyüttes; körülöttünk mindenütt hatalmas sziklás hegyoldalak által övezett ordítóan mély völgyek tátogtak.

Rövid túránk után pedig a Szentély felé vettük az irányt. Sok-sok látogató között igyekeztünk a templom felé.

A templom pedig: egyszerű. Első szavam ez volt: de jó, hogy nem bonyolították túl, és egyszerűnek akar látszani! A legenda szerint 1360-at írtunk, amikor egy Camporosso-i (a falu 930 méterrel lejebb, a völgyben) pásztor kereste az elkóborolt juhait, melyeket végül a hegytetőn, egy Mária szobor mellett, térdelve talált meg. Elcsodálkozott, majd a szobrot magához véve azt elvitte a Camporosso-i plébánoshoz. Másnap, újra nem találta a juhait, őket ismét a hegytetőn, a szobor mellett térdelve találta meg. Ezt a csodát feljegyezték, majd a hegytetőn kápolnát építettek a csoda emlékére, melyből az idők során kinőtte magát a templom és az apátság. Eddig a legenda, azt viszont tapasztaltuk, hogy a templom nagyon különös hangulatot áraszt, félhomályával, egyszerűségével és csillogó mécsesek sokaságával.

Egy biztos, ez a hely árasztja az energiát, amire vágytunk, ezt mindketten éreztük. Nagyon jót tesz a lelkünknek.

Visszatérve a szabad levegőre még megcsodálhattuk a hegyeket a közeledő naplemente fényében, aztán útra indultunk, hogy búcsút vegyünk a hegycsúcstól és a szentélytől, és a telecabini-vel leszálljunk a völgybe.

Ha sok-sok szép képet szeretnél látni még, akkor KATTINTS IDE.

Imádott hegyeim, jövök már!

⛰️⛰️⛰️

Mostanság már kicsit nehezen viseltem a hétköznapok taposómalmát; kezdett kifogyni az energiám. Gondolkodtam, hogy mi is lehet az oka ennek – és igen! Megvan! Lassan öt hónapja annak, hogy igazi hegyek között jártam. Nehéz ezt elmesélnem, talán magam sem tudom miért – de a hegyek között lennem egy igazán más állapotot ad nekem. Itt vagyok szabad, felszabadult és boldog. Itt tudok töltekezni igazán. A karácsonyi családi összejövetelek után már alig vártam, hogy útnak induljunk – és hurrá! végre eljött ez a nap is.

Kora reggel autóba szálltunk végre, és nyugat felé vettük az irányt. Rábafüzesig meg sem álltunk 🙂 . Tankoltunk egyet, aztán tovább csak 🙂 Azonban 1 órányi utazás után máris meg kellett állnunk; egy magaslaton levő parkolóból ugyanis remek kilátás nyílt a havas Herzogbergre, ezt muszáj volt kiszállva megcsodálni.

A hegyről folyamatosan ereszkedve aztán egy órácskányi utazás nyomán meg is érkeztünk Klagenfurtba. Itt egy rövid sétát tettünk; szelfiztünk a sárkánnyal (ami a város jelképe), bepillantottunk a még javában működő Christkindlmarktra (karácsonyi vásár).

Egyórányi séta után aztán folytattuk utunkat. Még egyszer tankoltam a határ előtt (őőőő… amúgy nincs határ, csak ki van írva, hogy ITALIA 😉 ) Szóval, érdemes tankolni, mert Ausztriában (nem a sztrádán…) 1,1 – 1,3 € a benzin ára, míg Olaszországban 1,6 -1,8 €…. Szóval Itáliába érve rögtön havasra váltott a táj. Arról beszélgettünk útközben, hogy ezt a látványt befogadni is nehéz, nemhogy elmesélni, vagy lefotózni…. Ezt csak állni és bámulni lehet.

Innen már csak 50 kilométer a szállásunk a Rosa Dei Venti egy nagyon kedves olasz családnál. Nagyon lassan haladtunk a hegybámulás miatt, de így is jó időben megérkeztünk hozzájuk. A szokásos kedves üdvözlések után becuccoltunk, majd egy rövid sétát tettünk a ház tőszomszédságában található lépcsős vízeséshez, megbámulva a lemenő nap utolsó sugarai által megvilágított hegycsúcsokat.

Ha érdekel a fotóalbumunk, azt pedig IDE KATTINTVA nézheted meg.

Sappada -búcsú a hegyektöl

Ma ellátogattam az egyik, számomra szerelmetes helyek egyikére, Sappadára. Na ez az a hely, amit leírni nem tudok, fényképen nem tudom megmutatni…. Érzések, amikor ott állsz az ordítóan hatalmas hegyek alatt (képek nem adják vissza azt a nagyságot) érzel….

Gyönyörű hely, nálam jelenleg az első kettőben benn van. 
Próbálom érzékeltetni, milyen:
Tavaly Rékával motorostúrát tettünk Georginához Tirolba. Mivel az osztrák oldalon már eleget kirándultunk, beterveztem ezt a kis olasz szakaszt az útitervbe, és ebbe véletlenül (nem hiszek a véletlenekben!) beleesett Sappada is. Számomra ismeretlen volt, előtte nem is hallottam róla.
Ahogy haladtunk, és egyre jobban beértünk a Dolomitok csúcsai közé, mindinkább elhatalmasodott rajtam az érzés, az a gyomorszorító, amikor annyira le vagy nyűgözve, hogy egyszerűen nem bírod…. Annyira, hogy meg kellett állnom egy helyen (az a hely volt Sappada), és csak nézni a szépséget… Ott álltam, ki tudja hány percig, izzó, könnyes szemmel…. Na ilyen.

Most is szorul a gyomrom. Indulni kell hamarosan haza, és én egy hálátlan kutya vagyok, mert ahelyett, hogy örülnék az élményeknek, szomorú vagyok. Nem tudom, visszatérek-e még ide, de az biztos, hogy soha nem felejtem el ezt a hetet.
És talán egyszer büszke is tudok majd lenni remélem, mert nem volt teljesítmény nélküli ez a hét, úgy érzem. 6 nap / 5 tekerés / 270 km / 6845 méter szint.

Fotóalbumot ITT találsz.

Pontebba – városnézés

Eltekertem Pontebba-ba várost nézni. Mármint, hogy legyen indok, hogy újra az Alpok-Adria kerékpárúton tekerhessek  😉 Mert azt nem lehet meguuunnnniiiii  😀

Maga a város egy közlekedési csomópont; itt fut be egy hágó Ausztria felől, amellett vasúti megállóhely meg kerékpáros, motoros csomópont is.
Maga a hely nem túl nagy, de fényképeztem nektek tipikus szűk utcákat, magas hegyekkel meg muskátlis ablakokkal. Szép, na!

És még egy. Gondoltak a kerékpárosokra! Van itt egy „biker point” szerelőállvánnyal, szerszámokkal, pumpával  🙂  Arról álmodom, hogy 2086-ban nálunk is lesz ilyen. Ja, majd ha egyáltalán megközelítőleg hasonló infrastruktúrájú kerékpárutak, netán ha lesznek.

Aztán szembejött egy sportautó-felvonulás, azok is szépek voltak, így együtt. Ide biggyesztettem néhány képet.


Nekem meg 51 km lett 1756 méter szinttel 🙂 Fotóalbumot ITT találsz.

Pihenönap a tengernél

Asz’onták, jó lenne, ha tartanék egy kis pihenést, egy lazítós napot. Meg különben is, itt a tenger egy köpésre, miért ne?!
Elhagytam a hegyeket mára. 
Tényleg nagy a tenger, nem láttam a végét! Még ha sokáig néztem akkor se’.
Na de…. tényleg van a tengernek szaga! Már a közelébe érve megcsapott az a víz, só, hal, stb. szaga. 
Tengerbe vezető csatorna nem csak Velencében van! Másutt is. Ugyanolyan csónakkikötővel, ugyanolyan hidakkal, ciprus (vagy milyen) fasorral.

A strand homokos. A víz meleg. Nagyon.
Egy kérdés: Ki ült már a 45 fokos (nem viccelek! Jóval melegebb, mint a testhőmérséklet) tengervízben úgy, hogy közben vadásznia kellett a tarisznyarákokra? Mert azok meg rám vadásztak, hiába mondtam nekik, nem jó a zsírt enni. Folyton rám akartak mászni.

Ezt a játékot elunva, partra lépve feljajdultam, mert a homok égetett. Ehh. 

Inkább legyen városnézés a környező városokban.  Aquileia a szomszédban van. Ez az a város, amelynek híres a bazilikája, mert nagyon régi. (kis történelemóra: olyannyira, hogy amikor Attila király 452-ben elfoglalta a várost, már akkor régi volt.)

Pár kilométerrel arrébb Palmanova, amely szintén egy római erősség volt. Példásan néz ki a főtere, nagyon hangulatos és szép. És hatalmas.

Most nézem a műholdképen, hogy Palmanová-nak milyen csodás alaprajza van. Ezt talajszintről nem vettem észre, a téren (Piazza Grande) feltűnt a szabályosság.

Örülök, hogy láttam ezeket…na de ez a forróság, ami lenn van a tengernél, meg a síkságon! Szinte nem kaptam levegőt.
Nagyon megörültem, mikor visszaúton megláttam az Alpok bejáratát.

És érdekes, 10 fokkal biztos hűvösebb is van itt benn a hegyek között.
Szumma szummárum: szép-szép a tengernél, de én nekem egy óra bőven elég volt belőle. Nem az én világom. Tönkretesz  🙂 Én a hegyekben érzem jól magam. Fotóalbumot ITT találsz.

Alpok-Adria kerékpárút – Monte Lussari

A milleniumi vasútvonal helyén épült Alpok-Adria kerékpárút kipipálva.
Először a számok:
83 km / 2138 méter szint / 18,3 km/h átlagsebesség. Nagyon jó ötlet volt a régi, már nem használatos, Monarchia által épitett vasútvonal műtárgyait felhasználni. Nagyon hangulatos, és jó minőségű kerékpárút vezet át ezen a páratlan vidéken. Viaduktok keresztezik egymást mindenütt, és a régi alagutakon, völgyhidakon át tekerve csodás élményben volt részem .

Sok helyen felújított állomásépületek, vasúti őrházak várják a kerékpárosokat.

.Többszáz méter magas sziklákról alázuhanó patakok, égkék színű folyók tették szebbé az utamat.

Persze kellett is, mert 40 km-t kellett folyton csak felfelé nyomni. És az Alpok nem játszik. Szintkülönbség van bőven.
Áldom a Monarchia egykori vasútépítő mérnökeinek precizitását, nagyon egyenletes a pálya. Egyenletes sebességgel lehetett tolni felfelé. A pálya 1-6%-os emelkedésű. Azután lefelé meg tömény élvezet. 30-35 km/h erőfeszítés nélkül 😀

Az egész megkoronázásaképpen pedig a Monte Lussari – ami bevallom, nekem télen 50 centi hóval jobban tetszett, sokkal varázslatosabb volt. De ma sem lehetett panaszom. Kaptam az energiát rendesen.

(u.i. Köszönöm Kati a pár évvel ezelőtti túraleírásodat! Azt elolvasva kezdtem elhinni, hogy én is meg tudom csinálni.)
Fotóalbumot ITT találsz.

Városnézés Tolmezzo-ban

Ma csak „lájtosan” nyomom, arra gondoltam…Betekertem Tolmezzo-ba várost nézni. Hát semmi különös nincs, álmos Észak-olasz kisváros a hegyek közé szorítva.

Van két temploma, egyik tetején Gábriel mutatja az utat, a másik egy hatalmas dóm.

Falatnyi belváros, ahol a kávézókban az emberek kedélyesen kávéznak, boroznak hétfőn délidőben. Délután kettőkor kezdett éledni a város.

Ja, és a sport?
Hát nem lett „lájtos”. 54 km-en sikerült megint 1069 méter szintet tekernem. Ezzel életemben először első vagyok a Fejér megyei kerékpárosok között.

A túráról fotóalbumot ITT találsz.

Monte Zoncolan

A legek napja volt a mai.
Kezdjük azzal, hogy legjobban féltem ettől a túrától, mert tudtam, hogy ez lesz a legnagyobb kihívás. Nem voltam biztos benne, hogy nem vállalom-e túl magam. Mégis a mai napra tettem ezt a túrát, mert nagyon feszegetett belülről, hogy meg tudom-e csinálni. Nem bírtam tovább várni.
Az autót Tolmezzoban tettem le (ami 15 km-re van a Monte Zoncolanra vezető út kezdetétől) hogy egy kis kerékpározás is legyen a mai napban (ne csak a tömény hegymenet) Persze ez azt jelenti, hogy Tolmezzóból is 220 méter szintet kellett megtekerni, hogy egyáltalán a kezdethez elérjek.
Aztán jött a 9,5 km átlag 10%-os emelkedő. Nem, nem sokszor akartam feladni, talán csak kétszer fordult meg a fejemben..,. de valami mindig továbbhajtott. Talán egy panoráma, vagy a 200 m-enként (szintben) feltűnő sárga tábla.

Ahha, már Magyarország szintjét elértem (1000 m tszf) ja ilyen magasan már tavaly is voltam Erdélyben (1200 m tszf) 

Valami mindig hajtott előre. Egyszercsak könnyebb lett az emelkedő….., és az a látvány, ami elém tárult…. Leírni nem tudom, fényképek nem adják vissza. 
Leültem a fűbe, és élveztem… annyi energia áramlott, hogy a fejem búbjától a lábujjamig bizseregtem. Ezekért a pillanatokért érdemes küzdeni.

Aztán egyszer csak pittyegett a telefon, Réka boldog apák napját kívánt. Nem is tudtam, hogy van ilyen, de azt hiszem, nálam boldogabb ember nem volt a világon abban a pillanatban.

Ja, és a sportérték: 23,5 km Tolmezzótól felfelé 1141 méter szintet sikerült megtekerni. A lefelé 23, 5 km az tömény élvezet volt ::D
(U.i: eszméletlen élmény volt 9,5 km-en át 60-75-el legurulni; csak ezért nem volt több, mert fékeznem kellett sokat, mert a hajtűkanyarokat csak 35-40 -el bírtam bevenni)

Fotóalbumot ITT találsz.

Utazás az Alpokba

Hol is kezdjem? 
A mai utazás alkalmával átgondoltam, miért is jövök újra… 2013-ban kezdődött a történet, amikor Németországba utazva, az autópályáról egyszercsak oldalra tekintettem…. és észrevettem az Alpokat… hű de szép…. ide vissza kell jönni körülnézni… 

Az elhatározást tett követte, még azon év júliusában tettünk egy mootorostúrát arra. Na, nem kellett több, teljesen elbűvölt és beszippantott az Alpok. Azóta aztán ~8 alkalommal jártam már erre, jellemzően motorral, egyszer autóval.

. A népszerű, turisták által látogatott helyek nagy része (Osztrák- és Olasz részen értendő) már megtekintettem. Tavaly év végén/idén év elején havas arcát is megcsodálhattam az Alpoknak. Most mégis itt vagyok újra. Hogy miért? Mert kell a kihívás. Szép-szép gépesített járművekkel összejárni a hegyeket…na de önerőből?? ….dobpergés….Lássuk…

Hozzáteszem, normál ember(ek) egész napos utazás után tusol, eszik, iszik,stb. Nem, én nem…..dehogy. Elmentem tekerni egyet.
(u.i.: aki netán nem volt még az Alpokban, pótolja, ha lehet! Ez itt egy csoda-világ )

Sappada behavazott

Magyarországon elég ritkán adódik manapság, hogy tekintélyes hómennyiséget láthassunk. Tulajdonképpen ezért jöttem az Alpokba, hogy egy kicsit élvezzem a téli világot…… nos sikerült. Sappada-ra ma reggelre 50-80 cm hó esett. Mindenütt hatalmasra nőtt háztetők, roskadásig behavazott fenyőfák….hát igen. Ez már hómennyiség….

Hozzáteszem, ~11 órára értem fel, és már tökéletesen letisztított úton tudtam végig haladni. 1-2 percenként jártak a hótolók egymás után. A lakosság apraja-nagyja pedig takarította a parkolókat, a házak környékét mindenféle eszközökkel; dupla hólapát, kézi hómaró, traktor….minden eszközt felhasználtak. Nagyon jót sétáltam a frissen behavazott városkában. A szállásra visszatérőben pedig benéztem egy kicsit Tolmezzo városkába is. Sok szép fotót találhatsz ITT.