Már megint egész héten aggódva figyeltem a időjárást. Már április vége közeledik, és még mindig ott tartunk, hogy hajnali fagyok, 6 fokos nappal, hidegfront, eső….
Mindenesetre azt tudtam, hogy mennem kell. És ha már van egy napom rá, akkor 100 alatt nem fogom megúszni ????
Reggel aztán vártam. Mégpedig arra, hogy kússzon má’ feljebb az a fránya hőmérséklet – 4 foktól figyeltem, kilencre nagy nehezen elérte a 9 fokot – fel is pattantam a paripára rögvest.
Na, sokan még nem tekertünk ekkor, szépen végig gurultam az északi parton, majd onnan Pusztaszabolcs felé vettem az irányt. Az volt a terv, hogy itt kajálok – így is lett. Szabolcs vezér társaságában aztán elfogyasztottam a két kiflimet tejeskávéval – aztán máris újult erővel nyomtam a pedált.
Idáig jól ismertem az utat a hétközbeni edzésekből – innen vizsgázott az újonnan beszerzett navigációs app, a komoot. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan is vezet át lefelé, úgy, hogy ne érintsem a 6-os utat….
Nos, ez Adonyig jól sikerült ???? onnan viszont nem talált más utat, ami túrabeállításaimhoz megfelelt volna – szóval 5 km a hatoson…. Aztán egyszercsak beküldött a kulcsi kertek közé, de örömmel engedelmeskedtem neki ???? Túl sok volt a gyors autó.
Innen aztán végig-végig a Duna közelében (azért csak közelében, mert az ártéri erdőtől semmit nem láttam). Így aztán egészen a Szalki-szigetig el kellett tekernem, hogy megállhassak szépet nézni ????
Innen aztán már nem volt más hátra, mint megkeressem a kilátópontot a Dunára, ahol egyszer már három éve jártam. Nagy örömmel tekertem a város felé, amikor a navi leterelt a főútról és a Római-városrész felé küldött; hirtelen 12%-os emelkedőn találtam magam. ????
Leküzdése után még kavarogtam egy kicsit a fenti városrészben, de azért csak meglett az a Dunára néző fotó…
Itt megettem a bőséges ebédemet – egy energiaszeletet ???? Aztán indultam Nagyvenyim felé. Dunaújvárost elhagyva aztán itt is jöttek a kihívások – a 70 km/h-s autópályára vezető útra szorgalmasan kirakták a zöld, kerékpáros útvonalat jelző táblácskákat is …. Szóval, ismét gyors autók között… Szerencsére ez csak olyan 2-3 km-es szakasz volt.
Aztán csak haladtam a következő tervezett állomásom felé. Mezőfalva következett. Sok évvel ezelőtt ennek a közelében voltam katona, emlékek fűznek a Fő térhez, ahol megálltam pihenni.
Itt aztán megettem az igazi energia-szeletet ???? amit még reggel vásároltam, a csokis-túrós rudat, amiről evés közben derült ki, hogy nem csak kívülről csokis, hanem belülről is csokikrémes, túrós, baracklekváros ???? Ennek megfelelően nagy lendülettel índultam hazafelé. Mivel kerékpárúton haladtam (bár nem vettem észre) rendszeresen tájékoztattak erről, és megörültem, amikor ki volt írva, mennyire lakom (Nem, nem a 6 km…)
Nah, innen aztán nem sok érdekfeszítő dolog történt – nem is nagyon álltam meg sehol. Majdnem sík végig, illetve naggggyon enyhe dimbi-dombi, szóval rettentő unalmas szakasz volt ez. A tájban a legfőbb látványosságot az itt-ott néha feltűnő rikítóan sárga repcemezők jelentették. Ezen kívül másról nagyon nem is tudok beszámolni.
Hát ennyi, alig vártam, hogy hazaérjek. A végére egy kicsit érezni kezdtem a térdeimet – meg is fejtettem miért. Az órám szerint az út 80%-a síkság volt, emelkedő pedig 13%. Szóval egész nap tekertem…. Ezért IS jobb a hegyvidéken tekerni.