Hazatérés

…ez is letelt, sajnos…

” Nem is tudom, nehéz most nagyon.
A gondolatok csak kavarognak a fejemben,
Mit vessek most papírra? Mi jó? Vagy mi helytelen?
Nem könnyű ilyen helyzetben…
Jó lenne most inkább a világot óriásként látni!
Csak futni előre, hol utamon senki meg nem állít! “

Ezek a sorok jártak a fejemben, miközben kanyarogtunk a Mura völgyében. A frissen vágott fenyők illata a fafeldolgozókban, a zöldellő fenyvesek látványa a hegyoldalban, az óriási hegyek mögötti ég kékje, frissen vágott széna illata, megannyi tejgazdaság hangjai,…. Esőben ázás, majd a kisütő nappal egy csapásra ékszerdobozzá váló Hallstatt sziluettje, égig emelkedés a sóbányához, ereszkedés a bobpályán, a Nockalm zőldellő hegyei hósipkás csúcsokkal a háttérben…. És persze a közös vacsorák, sörözések, beszélgetések, poénok… Mind-mind a felejthetetlen élmények közé tartoznak.

Mint minden társaságban, itt is voltak súrlódások, hiszen tizenegy különböző ember hét napig gyakorlatilag mindent együtt csinált, de örömmel láttam, hogy e baráti társaságban felül tudott mindenki emelkedni egyéni sérelmein a közösség érdekében… és őszinte, baráti kézfogással tudtunk búcsúzni egymástól. És ez nagyon nagy dolog.

Köszönöm a szervezést Gábornak, a szállást Bélának, és mindenkinek a jó társaságot! Jó volt Veletek lenni az elmúlt napokban.

Ja, és a hazaút? Teljesen eseménytelen volt. A többiekkel együtt gurultam Graz-ig, ott elköszöntünk, mert ők bementek a Louis-ba körülnézni, vásárolni – én hazafelé vettem az irányt. (Remélem, érdemes volt betérni oda!)

Miközben a fenti gondolatok jártak a fejemben, észrevétlenül ellaposodott a táj. Már kukorica- és learatott búzamezők között haladtam, és csak a távolban látszottak némi – kisebb – hegyek.

Ebédidőben megálltam a Fürstenfeld-i Intersparnál, mert itt egy kicsit még vásárolgattam az otthoniak számára, és nem utolsósorban azért, mert itt egy szuper étterem található és természetesen kulturált vécé is.

Egy finom sonkás szendvics és narancslé elfogyasztása után már indultam is tovább. Valahogy mehetnékem volt – nem bírtam már tovább várni. A kilométerek gyorsan fogytak – és hamarosan elértem az utolsó Burgenlandi faluhoz. Jött a szokásos torokszorító érzés – talán a szomorúság, hogy itt hagyom az élményeket? Talán öröm, hogy újra itthon? Sok minden benne lehet ebben….

…aztán máris hazai utakon hasítottam…. és igen, megint megvolt az élmény… csukott szemmel is tudható, hogy ha Magyarországra érünk – az út határozottan rázni kezd…. Azt azért el kell mondanom, hogy Körmend után az útminőség nagyságrendekkel jobb, mint a határszélen. Az itthoni szakaszon egy rövid pihenőt tartottam.

Aztán elfogyott az utolsó száz kilométer is. Minden zökkenő és nehézség nélkül érkeztem haza. Az összes megtett távom az elmúlt hét során 2255 km-re gyarapodott.

Most pedig itt vagyok rengeteg élménnyel és gondolattal telve, de majd lassan minden a helyére kerül. Egy biztos, köszönöm, hogy ebbe a baráti társaságba tartozhatom immár 8 éve, és remélem sok közös alkalmunk lesz még ilyen programokkal!

Ha szeretnéd végig követni az útvonalamat, ahogy lejöttem a hegyekből, kattints az alábbi képre:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük