Címke: kulm

Élménymotorozás

és végre eső nélkül

A mai napon észak felé vettük az irányt. Indulás után egy szép kisvárosban, Oberwölzben álltunk meg először. Itt a belvárosi üzletsor egyik kirakatánál megtankoltunk 🙂

Tankolás után a Kulm-i sísánc felé indultunk. Liezen mellett egy csudajó kis torlódásba futottunk bele, de leküzdöttük, és ezután már hamar odaértünk. A síszezon így július végére már elmúlt, ezért aztán nem találtunk nyitva semmit a vécén kívül, tehát a mászás és a libegőzés elmaradt 🙁

Kajálgattunk, beszélgettünk, csináltunk pár fotót, majd a társaság úgy döntött, hogy a Sölkpass felé vesszük az irányt. Még mielőtt a hágóra elkezdtünk kapaszkodni, előtte még megálltunk a Bräualmbach és a Grossölkbach folyók összefolyásánál épített duzzasztógátnál, ami fölé ki lehet sétálni, és elég pazar látvány jutalmazza az embert.

Aztán már indultunk is tovább…. Ki-ki vérmérséklete szerint csapatta végig a hágó csúcsáig; fenn találkoztunk, és fotós, gyönyörködős szünetet tartottunk. Nehéz szavakba önteni, milyen a látvány – én mindenkinek azt javaslom, aki még nem járt erre, hogy egyszer jöjjön el a Magas-Alpokba, nem fogja megbánni. A környék lenyűgöző, az infrastruktúra szuper.

Miután kigyönyörködtük magunkat, leereszkedtünk a hágó déli oldalán. Következő úticélunk a Günster-vízesés volt Schöder mellett. Maga a vízesés páratlan látvány, de mellette még egy mini állatkert is található állatsimogatóval, mely még egy külön program 🙂

A vizes és simogató élmények után pedig Murau felé vettük az irányt. Egy tankolás erejéig itt is megálltunk, majd a jól megérdemelt vacsora felé vettük az irányt.

A mai nap nagyon a kedvemre való volt; volt benne jó sok élménymotorozás, és sikerült végre elég sok fotót is készíteni – azokból sosem elég – mert motortalan téli napokon jó ezeket visszanézni, újraélni.

A túrán készült fotóimat ITT tudod megnézni, illetve az alábbi képre kattintva megnézheted a tekergésünket animáción.