Göcsej és Örség

A, B, C vagy D terv? nem is tudom, hol végeztem. De a lényeg, hogy sikerült az esőt megelőzni, hála annak, hogy a munkahelyemen és a szálláson is előre tudtunk mindent hozni egy nappal. A túra is jól sikerült – sok erdővel, dimb-dombbal, a vége felé pedig igazi kulináris élvezetekkel.

Reggel azzal kezdtem, hogy nem a tervezett úton indultam el, hanem – hogy, hogy nem – a legközelebbi erdő felé vettem az irányt.

Tettem ezt azért, hogy ne kelljen annyit a 86-oson menni. Fél órával később meg is győződtem arról, hogy jó döntés volt – a rajta zajló kamionforgalom miatt.

Addig viszont remek kis szakaszt mentem a gyönyörű erdőben. Az erdőn túl pedig elértem az első Göcseji faluba, Kozmadombjára.

A következő szakasz célpontja a Göcsej legmagasabb csúcsa: a Kandikó volt. A hozzá vezető útnak szinte nekirontottam; élvezettel faltam a hegymeneteket és a völgyeket egyaránt. A csúcsot elérve megálltam egy picit, kitekintve a Zala völgyére.

Innen aztán nagyot gurultam le, egészen a Zaláig. Ott kellemes meglepetés ért, hiszen elértem az általam eddig nem ismert Zala-völgyi kerékpárutat.

Nagyon kulturált, új és jól tekerhető szakasz volt ez. Zalacsében megálltam a Trianon100 emlékparknál.

Érdemes felmászni a mellette található toronyba, mert fentről rajzolódik ki igazán Nagy-Magyarország térképe a városokkal.

Zalacsébet elhagyva északnyugatnak fordultam, hogy bevessem magam az Örség dombjai és erdői közé. Hamar hegymenetbe kellett kapcsolni, és közben számos apró csodát észrevenni – közte olyat, min ez a templom egy búzatábla közepén.

Aztán meg erdő, erdő, erdő…. Viszák elhagyása után ismét erdei szakasznak indultam neki.

Egész jól haladtam , amíg egyszer csak tengerek, mocsarak nem állták utamat. Közben egy autó közeledett szemből – az erdőbe be is kellett állnom oldalt, hogy elférjen. De ő nem elférni akart , hanem megállt mellettem és kiszállva eszmecserébe kezdett velem, mely szerint nagyon nem ajánlotta az út folytatását. Az autójára nézve – mely egy off-road pályát megjárt terepgumis Grand Vitarának tűnt – rögtön jobb belátásra tértem, majd megköszöntem tanácsát és visszafordultam.

Viszákra visszaérve nagy vargabetűvel megkerültem az erdőt a műúton, aztán megint megpróbálkoztam az erdővel.

Mintegy másfél kilométernyi erdei gurulás után újra mocsarak közé kerültem. Megint vissza kellett fordulnom, ezúttal jó kis emelkedőnek. De legalább szép az erdő.

Itt aztán feladtam az erdei utakon való tekerés álmát. Módosítottam újra a terven – Mivel már dél volt, megcéloztam a Pityerszeri Csárdát, mint energiapótló helyet.

Persze az is cél volt, hogy szint is kerüljön a túrába – ezért a Pityerszer erre is tökéletesen megfelelt.

A csárda még mindig tökéletes választás; mindig van előkészített adag helyi ételekből és ezért nem kell várakozni. Épp csak kifújtam magam az emelkedő után, máris előttem illatozott a vaddisznópörkölt dödöllével.

Hát nem mondom, éhes az nem maradtam . Rá is kellett pihennem e szokatlan nagy evésre. Fél órányi ejtőzés után aztán rászántam magam az utolsó, 25 kilométeres szakasz leküzdésére – benne az Őriszentpéter – Bajánsenye között előforduló heggyel.

Ja, meg időközben a szél is jól megerősödött, ami még arra volt jó, hogy e szakaszon comb-izom-erősítő gyakorlatokat végezzek általa, mert lassabban aztán nem mentem. Sőt. Jó nagy lendülettel értem vissza.