Örömteli felismerés a Bükkben

avagy egyre jobban szeretem a hegyeket

Ismét montis túrát terveztem. Ki kellett próbálnom, hogy milyen az, amikor erdei úton , végig hegymenetben feltekerek mondjuk a Bükk egyik csúcsára….? És igen, örömteli felismerésre jutottam.

Éjszaka vihar volt, és szerencsére hozott egy adag esőt is…. kicsit megszűnt a mindenhol szálló por, és fellélegezhetett minden a hőség után. Viszonylag időben, bár a tervezettnél kicsit későbben indultam el az első szakaszra. A terv az volt, hogy Cserépfaluról feltekerek a Borostyán-tetőre. Csak így, egyszerűen.

Már épp elvonultak a felhők, mikor megkezdtem utamat a frissen mosott, vadiúj kerékpárúton.

Na ott kell feltekernem, ahol a pára felszáll…

Hamar el is értem Bükkzsércre, ami egy zsákfalu, és onnan már csak az erdő és a hegy hívogatott, tovább.

Nagyon változó útminőségen haladtam, hozzáteszem, sehol nem kellett mély sárral küszködnöm – dehát ezért (is) jöttem montival. Érezni lehetett, ahogy a növények élvezték az éjszakai locsolás eredményét.

Persze én is éreztem ennek az esőnek a jótékony hatását – csuromvizesre izzadtam magam a párás erdőben. Időközben már a Nap is be-bekukkantott az erdőbe néhány virgonc sugárka formájában.

Csak nyomtam, nyomtam felfelé, igazából csak egyperces fotók erejéig álltam meg. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy gurulni kezd a bicikli… hé, álljunk csak meg! Ennyi volt a 25 km hegymenet? Hmmm….. Meg is álltam körülnézni – és megpillantottam ott lenn a völgyben Répáshutát.

Gyorsan gondolkodni kezdtem. A túraterv 60+ km volt, ezer méter szinttel. Na de az nem lehet, hogy már felénél tartok. Gyors kalkuláció – Répáshuta 160 méter szinttel lejjebb van – na akkor toldjuk meg picit a túrát…!

Legurultam hát a faluba, tudván, hogy ez jó sok kapaszkodást eredményez majd visszafelé. Elég hamar le is értem, ahol aztán megtartottam az első pihenőmet. A kapaszkodást elkezdve még mindig jól éreztem magam…. Újra visszamentem a Borostyán-tetőhöz. Ezt a helyet élvezni kellett. Nem lehet elmesélni a Bükköt – fotóztam is, de a fotók nem nagyon adják vissza, milyen varázslatos ez a hely.

Na, ami ezután következett…. 15 km ereszkedés lefelé…. Bár a nyolcadik kilométer után elkezdtem unatkozni. Néha megálltam fotózni.

Felsőtárkány előtt nem sokkal az út le van zárva, és egy jó nagy kurflival beterelnek az erdőbe – ugyanis az út menti szikla nagymértékben omlik. És valóban , az út tele van lehullott, kisebb-nagyobb szikladarabokkal.

Aztán mivel már majdnem dél volt, a Felsőtárkányi tóhoz begurulva megálltam a büfésoron és megettem a jól megérdemelt ebédemet.

A jóízűen elfogyasztott ebéd után pedig begurultam Egerbe. Nagy kedvem ugyan nem volt, meg különben is tavaly voltunk, de azér’ egy karikát a belvárosban tettem.

E rövid belvárosi kitérő után aztán Noszvaj felé vettem az irányt. No, ezen a szakaszon már rekkenő volt a hőség, erdő semmi – inkább szőlők – és az egri belvárosból a Bükk-bércre feltekerni…… Na , becsületesen végigtoltam. Aztán onnan meg nagy gurulás a Csendülőig… ahol megálltam egy fotóra, ha már ennyire szeretem a doktor úr előadásait hallgatni…

Aztán még egy meglepetés ért, amikor Kedvesemet utolértem a Noszvaj – Bogács közti szakaszon. (Ő ma a Mezőkövesd – Szomolya -Noszvaj kört rótta) Így aztán beszélgetve, élménybeszámolót tartva gurultunk visszafelé. Még Bogácson az Oázis Apartmannál megálltunk egy remek házi lepényre. Aztán hipp-hopp vissza is értünk a szállásra.

Ja, és a felismerés…. Ezzel ma szembesültem, és egyelőre barátkozom vele, mert szokatlan. De örömteli. Mert nem csak hogy élvezem az erdőket, meg a hegymeneteket, hanem már bírom is. Nem azt mondom, hogy néha nem kell küzdeni, hanem csak azt, hogy most már több az élvezeti érték a mérleg serpenyőjében, mint a küzdelem.

A túra meg egy kicsit hosszabb lett, mint a 60-valahány kilométeres terv. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük