Hazatérés

A mai napra nem maradt más, mint a hazautazás. Kár, hogy ilyen messze vannak tőlünk a hegyek – és az meg tetézi, hogy majd 400 kilométernyi alföldön keresztül kell eljutni hozzájuk. Ma ez várt ránk; hosszú, sík és egyenes szakaszok.

Ébredés után már össze is pakoltunk; majd remek reggeli várt ránk. Nem kapkodtunk az elfogyasztásával, de azért lassan útra kellett kelni. Hogy ne legyen teljesen élmény nélküli a nap, a közelben található, egykor a Hunyadiak ősi fészkeként funkcionált Vajdahunyad várához mentünk. A vár teljesen rendben van, karbantartják, és működtetik.

A vár hatalmas. Már beléptünkkor az udvarra ez tűnik fel először. A Városligeti Vajdahunyad vára – másolat, szerény kis makett ehhez képest.

Azonban a vár környéke…. Az rendben van, hogy fizetős a parkolás – valamiből fenn kell tartani a várat. Az udvarra pedig mindenféle árusok vannak betelepülve, a cukorkaárustól a műanyag játékbárdokig mindent lehet kapni – hiszen rengeteg a turista, lehet jól keresni ezzel. DE a környék… a szoci időkben a több mint 600 éves várat annyira tisztelték, olyan nagy becsben tartották, hogy teljesen körbeépítették mindenféle ipartelepekkel, amelyek mára – nem éppen a legjobb állapotban vannak.

Az udvarban árusok, a háttérben ipari kémény

A google utcaképen meg is tudod nézni, miről írok.

kattints a képre a forgatáshoz!

Legalább láttuk ezt is. E rövid kitérő után indultunk is tovább. Következő megállót Déván tartottuk, ahol vásároltunk pár apróságot az otthoniaknak, majd haladtunk hazafelé, illetve, mivel útba esett, a fellegvárnál még megálltunk egy fotó erejéig.

Magos Déva vára

“Magos Déva vára” tényleg magas, egy, a környékből 250 méter magasra kiemelkedő sziklára építették, Az útról már jó messziről látszik. A várba siklóval (telecabina) is fel lehet jutni annak, aki gyorsan akar. Ha pedig a történetéről akarsz érdekességeket olvasni, itt megteheted.

Aztán ettől a hegytől is búcsúztunk, és nekirugaszkodtunk a hazáig tartó, 460 kilométernyi síkságnak. Sokszor és hosszú ideig nem álltunk meg, csak némi frissítőért, vagy tankolás miatt. A Nagylaki határátkelőnél ~8 percet töltöttünk, aztán csak siettünk a betervezett ebéd felé. Ami ugyan az első, tervezett csárdánál nem sikerült, de a “B” terv szerinti Bordányi Vadgesztenye étteremnél igen.

Isteni kétszemélyes szárnyastál

Nagyon jó áron tudtunk ebédelni, kedves és gyors volt a kiszolgálás. Mivel már erősen délutánba hajlott az idő, nyergeltünk újra, és húztuk a gázt – csak egyszer álltunk meg pihenni – Sárosdon elköszöntünk, mert nem sokkal később elágazott a hazautunk. Kora este, kissé fáradtan a melegtől, de elégedetten értem haza.

Aztán leültem, és meséltem az itthoniaknak. Sok-sok élmény, benyomás, apróság lenne amit elmondhatnék, amit elmesélhetnék, de nem jut minden eszembe egyszerre, Majd idővel…. Részletek, villanások az elmúlt napokból – egész belemelegedtem. “Tudjátok, amikor ott mentem felfelé, láttam a viaduktokat, a völgyeket, a medvét, a vízeséseket, a virágokat, a kék eget, a zöld hegyeket, ez mind-mind gyönyörű. De onnan a hegy mögül befordultam, és akkor…………”

Kattints a képre a nagyításhoz!

Nem. Hát nem gördült tovább a szó. Vettem egy nagy levegőt, intettem egyet…. ezt nem lehet elmesélni….. Aki teheti menjen el, nézze meg! Csak az ér valamit.

A románokra pedig egy rossz szót sem lehet mondani; a vendéglátók, a benzinkutasok, a rendőrök, a parkolóőrök, az árusok – mindenki készséges és segítőkész volt. A fiatalok pedig mind tudnak angolul. Ja, és minden tájon volt valaki, aki tudott magyarul, szóval nagyon pozitív volt minden.

Köszönöm mindenkinek, aki segítette, hogy létrejöhessen ez a túra.

Ha megnéznéd a hazatérésünk animációját, akkor katt a képre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük