Címke: székelyföld

Hazaszeretet – csokorba gyüjtve ?️??

élménymotorozással

Na nem, nem az én hazaszeretetemről van szó… hanem… majd rájössz, úgyis. Na de kezdjük az elején….

A reggelt motortakarítással kezdtem, mert az elmúlt napok eseményei miatti kerülőutak nem hagyták tisztán az én szép gépemet – mondhatni, egy crossmotor megirigyelhette volna a kinézetét.

Takarítás után pedig egy rendhagyó túrára indultam, mert olyan helyekre akartam eljutni, ahol az eddigi tizenhat ittlétem alatt még egyszer sem sikerült. Tehát keletnek vettem az irányt. Első meglepetés az árvíz által eltűnt útnál ért, ugyanis két nap megfeszített munkával feltöltötték és helyreállították annyira a partfalat, hogy óvatosan lehet rajt közlekedni…. Nem engedélyekre, hivatalos papírokra meg mittudomén mire vártak, hanem összefogással, munkával újra megindították az életet…Az elzárt település lakói (közte én is) fellélegezhettek….

A gyimesi-szorosnál, az ezeréves határnál léptem át Moldvába (a helyiek így nevezik a román területeket, amelyek sohasem voltak a történelmi Magyarország részei. Hiszen ez itt színtiszta magyar terület – és a románok mindig is Moldvához tartoztak) Az utolsó legkeletibb vasúti őrháznál hatalmas turistamozgást láttam.

Ebben a gyönyörűen helyreállított épületben vasúttörténeti kiállítás található. Megemlítem még, hogy az enyészettől Deáky András helyi lokálpatrióta magyartanár mentette meg.

Tehát Moldvába érve ismerkedtem a tájjal. Eleinte nem sok különbséget láttam a Gyimes-völgyéhez és a csángó falvakhoz képest, de ahogy távolodtam, a völgy kiszélesedett, a hegyek egyre alacsonyabbak lettek és a falvak pedig egyre igénytelenebbek. A rendezettség és az igényesség fokozatosan megszűnt. A lakott területeket nem is tartottam érdemesnek fotózni, talán a „legszebb”, amit láttam, a környék nagyvárosának Comănești -nek a közepe. Ez nem más, mint egyetlen hosszú főutca, amelyet kétoldalt szocreál épületek üzletekkel határolnak (melyek szerencsére nem látszanak az utat szegélyező fáktól) de legalább középen van virág.

Első pihenőt az Úzvölgyi katonai temetőnél terveztem tenni. (Igen, sajnos ez az a hely, ami az elmúlt napokban politikai csatározások színhelye lett). A főútról lekanyarodva egyre romló majd botrányos minőségű aszfalton 14 km-t tettem meg, amikor a burkolat elfogyott. Még 4 km-t rázattam magam, aztán egyszercsak megálltam egy árnyas helyen – mutatom miért:

Megálltam, gondolkodni, falatoztam is egyet, mert már ebédidő volt bőven. Még 8 kilométert kellett volna menni ezen az „úton”. Hát bocsánatot kértem magamban a hősöktől, és visszafordultam. Az Úz-folyó völgye amúgy szép hely.

Innen még jó sokat haladtam dél felé, amíg elértem az ojtozi-szorost. Itt újra a hegyeknek fordultam, és ezen a szoroson keresztül tértem vissza a történelmi Magyarországra. A hegyen pedig 15 km elég jó minőségű szerpentinen döntögethettem….

A „határt” átlépve, azonnal megjelentek a magyar feliratok, székely zászlók – mindjárt otthonosabban éreztem magam, mint odaát. Következő állomásként Kézdivásárhely főterét választottam. Hááát… óriási különbség van az odaát látottakhoz képest… ez a városközpont egy ékszerdoboz.

És ezt nem a sovinizmus mondatja velem – valóban óriási a különbség. Kis pihenő után újra folytattam utamat. Kézdivásárhelyről északnak fordulva ismét hegyen át kell kelni, és a Nyergestetői csata emlékhelyén álltam meg. A régi emlékművet 1897-ben állították a szabadságharcban itt elesett Székely hősök emlékére.

A másik oldalon pedig ott van az „új” emlékhely.

A hegyre felsétálva egyszerűen megdöbbentő és elgondolkodtató az a tisztelet, ami a Székely Hősöket övezi… Gyertek velem egy kört a tetőn!

Miután jól kicsodálkoztam magam, az államat is visszaraktam, tovább indultam, de a Nyergestetőről lejőve újra meg kellett állnom, ezúttal a tájat fotózni….

Következő célpont a Csíki Sör Manufaktúra volt. Ez az üzem a Magyarországról áradó szimpátiának köszönhetően jelentősen megerősödött, és ők hálából ingyen egyórás tárlatvezetést és sörkóstolást biztosítanak a látogatóknak…. Én most csak az ajándékboltjukba néztem be. Hát, rengeteg termék közül lehet válogatni!

Én most csak 1-2 apróságot vettem, meg persze a lényeget, sörből az egész választékot.

A vásárlás végeztével visszaindultam. Már estébe hajlott az idő, mire a Gyimesi-hágó tetejére felértem. Igencsak megnyúltak már az árnyékok….

Az udvarra begördültemkor már este volt. Épp csak ettem valamit… közben elgondolkodtam a mai nap eseményeiről… ez a nap nagyon tartalmas volt, újra…..

Ha érdekel, még több fotót ITT találhatsz.

Utazás Gyimesbe ?️

Ismét jól aludtam. Azonban reggelre kelve azt tapasztaltam, hogy a térdeim eléggé panaszkodnak a tegnapi napról. Dehát nem tudok most ezzel foglalkozni; folytatni kell az utamat Gyimes felé.

Egy kiadós svédasztalos reggeli után a táskáimat felszereltem a motorra – felöltöztem, majd útra készen kitoltam a motort az udvarról. Beindítom a melegítéshez – azaz beindítottam volna, csak az indítás helyett egy sercenés – és se kép – se hang. Ejnye, a nemjóját a feledékeny hülye fejemnek, na! Elfelejtettem a szervizelést… Szóval, ott az utcán nekivetkőztem, leszereltem a táskákat – mer’ az olyan jó móka… Na, kis vizsgálódás után kiderült, ki a ludas – hát a legegyszerűbb, a pozitív fővezeték saruja lazult meg az akkumulátoron. Megtéptem jól, indítás – immáron kellemesen brummogva melegedett a motor, amíg visszaépítettem a málhát.

Innen aztán pozitív eseménytelenségben telt az utam. Magamban számolgattam, mikor kell tankolni – azért 250 km-enként mindenképpen akartam, bár szerintem 300-at is el tudnék menni egy tankkal. Út közben meglepődve tapasztaltam, hogy az Észak-Erdélyi autópálya projekt 6 év szunnyadás után feléledt, és elkezdték építeni! (Ez volt az az autópálya, ami Nagyvárad-Brassó viszonylatában ~420 km hosszban kellett volna megépülnie sok évvel ezelőtt – uniós pénzből -és ehelyett Gyalu és Aranyosgyéres között tudott megépülni 51 km hosszban – és a többi pénz meg – hogy is mondjam eltűnt…) Most feléledt tetszhalott állapotából, és épül! És ma újabb 14 km-en tudtam haladni rajta, ami nem egészen 6 percig tartott 😀 Már benn jártam Székelyföld elbűvölő tájain, amikor megálltam tankolni. Kicsit pihentem, számolgattam – hát igen gazdaságos a motorom, az elmúlt 228 km-en 3,74 átlagfogyasztással tudtam haladni.

Útközben megcsodáltam a már sokszor megcsodált Székelyföldi tájat, egyszer megálltam egy fotót csinálni, hogy ne maradjon a mai poszt se’ fotó nélkül…

Aztán tovább haladva Farkaslakán álltam meg legközelebb. Kicsit körülnéztem souvenir-meg matrica ügyben – szerencsére találtam. Gondolkodtam kajáláson is, de még tartott a Torockói svédasztalos reggeli hatása – szerencsére.

Szépen fogytak a kilométerek. Ismerős kanyarok, faluk, erdők követték egymást, amíg nemsokára ott álltam a az utolsó előtti hágón; mögöttem a Csíki-medence, Csíkszereda, Csíksomlyó….

Pár fotóért itt mindig érdemes megállni. Jobbra látható Csikszereda, mögötte a Kis- és a Nagy-Somlyó a Csiksomlyói nyereggel (igen ott van mindig a pünkösdi találkozó) a háttérben pedig a Kárpátok legszélső határ-hegyei látszanak (a Kárpát-Medence határa).

Innen legurultam Csíkszeredába. Itt egy kis kajának valót vásároltam, majd az utolsó 50 km-nek nekifutottam. Ebbe a szakaszba beletartozik a Gyimesi-hágó is, amelyen keresztül lehet megközelíteni a Gyimes völgyét. Ez az évszázadokig elzárt vidék még ma is őrzi a különállását Székelyföldtől és a környéktől, bár ma már Moldva felé átfut rajta a műút és tizen-egypár éve már kinyílt a világ a gyimesi csángók előtt is, még ma is egy ékszerdoboz, mind a tájat, hagyományokat, embereket tekintve; és én itt hosszú évek óta szoros barátságokat tudhatok magaménak. Érthető tehát, hogy mindig örömmel és vágyakozással jövök ide. Mint annyiszor, most is megálltam a Gyimesi-hágó tetején, hosszú percekig csodálva az előttem elterülő völgyet.

Az utolsó szakasz megtétele és némi keresgélés után megtaláltam a szállásomat, nagyon kedves háziak fogadtak, és a párszáz méterre található kisboltjukban még a napisört is meg tudtam vásárolni. Éppen lepakoltam, kajálgattam, élveztem a megérkezést, amikor megérkezett a vihar. Elég tekintélyes mennyiségű eső érkezett… de jó, hogy már itt vagyok. Aztán látom netezgetés közben, hogy lejjebb 6-8 km-el kiöntött a völgy folyója, a Hidegség vize.

Hát ennek fele se’ tréfa. Pláne, amit írnak a hírekben. Na majd az elkövetkező napokban legurulok arra, megnézni, mi a helyzet… egyelőre jó itt fenn a hegyen, úgy érzem.

Ha esetleg szeretnéd megnézni a fotóimat nagyban, ITT megteheted.